2010. november 3., szerda

Gomboskodás /Buttons

 
A varrásnál egyre jobban tudom, hogy mit szeretnék, s néha képes is vagyok megvalósítani azt, amit kigondolok, sőt, még az is előfordul, hogy elkészítés után is tetszik. A fényképezés azonban más, ott a legtöbbször nem érzem/nem látom, hogy jó, de legalábbis elfogadható az eredmény, sőt, a  képernyőn látható fotó nem egyezik meg a számítógépben láthatóval, igaz, gyakran utóbbi jobb. Nagy bizonytalanságban vagyok, mert a fejemben él az a kép, amit szeretnék, csak valahogy beszorul a fejembe, s nem jön ki onnan, csak ritkán.
A neszesszerekről pl. szerettem volna egy képet, amelyen minden éles, minden szín élethű, olyan megkívánós képet, most azonban csak a képzeletre hagyatkozhat mindenki.
Amikor a Középsőnek mutattam a neszesszereket, egyszerre kezdtünk beszélni, én mondtam, hogy a barna  a kedvencem, ő mondta, hogy a barna milyen öreges. Nálunk gondolat-, és véleményszabadság van.

 

10 megjegyzés:

  1. Pedig a barna tényleg nagyon szép. Szép a forma, hozzá az anyag és annak a részletei. Bár meg kell vallani, hogy hozzám se illene, inkább egy érettebb nőhöz, de attól még tetszik. Hanem a lila, az tényleg lila, vagy bordó, mert a két képen két különböző színe van. Ej nem irigyellek fotózás terén.

    VálaszTörlés
  2. Hm... Nekem a zöld pöttyös a kedvecem, pedig koromnál fogva talán barna illene :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a barna a kedvencem,de én 14 évesen is inkább öregítettem magam öltözékben,az ízlésem mit sem változott:)

    VálaszTörlés
  4. Akkor én most öreges vagyok? :) Vagy korosabb? :)Vagy érett nő? :)Ugyanis én is a barnát választanám..:)

    VálaszTörlés
  5. Nekem a lila a kedvencem:)))))))
    Látom a gombok milyen jól mutatnak.

    VálaszTörlés
  6. Nos hát én is az "érettebb" barna verziót érzem magamhoz közelinek.Na meg a lilát!Lila és barna mindig minden mennyiségben ha érett ha éretlen.Mondjuk együttesen már kompenzálódnak nem?Kiegyezünk jó középkorban.:-))Fényképezni nem tudok lilát.Nagy gáz ez!Mondjuk pirosat sem, de azt igyekszem túlélni.:-))

    VálaszTörlés
  7. Majd jól a csemete orra alá dörgölöm ezt a barnát!:o)

    A lila nem lila, hanem bordó, de a gombja lila. :o)

    Laura: még sok tervem van a gombokkal, jaj, de szeretem őket!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon várom, hogy mi lesz a gombokból.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon várom, hogy mi születik a gombokból:)))))))))))

    VálaszTörlés