2010. március 15., hétfő

Utóirat

Éppen azért jöttem, hogy töröljem az előbbi bejegyzésemet, ami egyébként meg hülyeség, ha én írtam, hát én írtam; ha ezt gondoltam, hát ezt gondoltam; nem igaz,? aztán meg mégsem töröltem, de nemcsak a sok komment miatt, bár azért is.
Átment ez a felhő is fölöttem, de látom, másoknak is van hasonló érzésük, ki kell mondani, nem a bejegyzést követő megjegyzések miatt, hanem azért, hogy később láthassam, igen, 2010. március 15-én a nemzeti ünnepen nekem efféle szomorúságos gondolatok voltak a fejemben. Javítása legközelebb egy év múlva lehetséges.

S hogy viduljatok ti is, a Középső is hagyott megjegyzést nekem, hát úgy tisztességes, ha ezt is megosztom. Maslow-nál kell keresni, reagált a mosogatásos panaszomra. :o)

10 megjegyzés:

  1. Én hasonlót éreztem, amikor Vercsi két éves volt (családi blog) és alig-alig reagáltak. Sokáig rosszul esett és azt mondtam, hogy megszüntetem a blogomat. De lehiggadtam (ahogy most te is:D) és rájöttem, ami nekem fontos -esetleg mindennél fontosabb-, másnak nem az. Az csak nekem fontos:)
    És nem lehet mindent lereagálni, mert nem győzné az ember. Ha nagyon kikívánkozik belőlem a dolog, azt másképp mondom el;)

    VálaszTörlés
  2. Rita, én is jövök hozzád minden nap, nézelődni is szeretek nálad, meg olvasgatni is. :-)
    Anyahajóval értek egyet, túl sok a jó blog, túl kevés az idő, és nem akarok semmitmondó, "jajdeszépmegint" megjegyzéseket hagyni.
    A fontos mondandóval meg úgyis megtaláljuk egymást.:-) Bár egyelőre még erősen ellenállok a kísértésnek, hogy egy bizonyos barna táskáról kérdezősködjek! :-) De erősen gyengülök is! :-)

    VálaszTörlés
  3. Julcsinak meg Colettenek nagyn igaza van!
    Kerdezni kell, es `maskepp elmondani`.
    Nekem pl nem tetszik az uj sablon. Siman lehet, hogy a monitorommal van baj, de a szelen levo zoldek es a kozepen levo nagyon elut, nem kontrasztos, csak fura. Az is van, hogy az elozot viszont IMADTAM (siman lehet, hogy az sem ugy nezett ki, mint nalam:-D), nagyon el volt nekem talalva. A fejlec meg stilusaban nem illik bele. De szerintem nagyon latszik rajta, hogy valtozol, es az JO!! Be mersz vallalni dolgokat, de csak modjaval. Nekem ez sokkal tobbet jelent, mint egy `siman` szep valami.
    Julcsi, meg az is lehet, hogy ami neked fontos, azt masnak is azza tudod tenni;-)

    VálaszTörlés
  4. A sablon is változást mutat, igen, de ez még csak egy (bátortalan) lépés, viszont valahol el kell kezdeni. És nekem tetszik, de megingatható vagyok, abból is látszik ez, hogy Kicsoda megjegyzése után már más szemmel nézegettem, de mekkora marha vagyok, ha egyszer tegnap tetszett, meg ma reggel is, akkor mi a baj?
    Viszont jó, hogy véleményt mondtál, Kriszta, mert ez fontos visszajelzés, az nekem kell, és az is lehet, hogy lesz más háttér, meg fejléc is, de most még csak óvatosan lépkedek.

    Változtatás kell, igen.

    Ercsunak üzenem, hogy töprengjen, úgyis találkozunk 27-én, nem igaz? :o)

    Julcsi, ez nem lehiggadás, csak átértékelés, az érzelmek, mindig azokkal van a baj. :o)))

    VálaszTörlés
  5. Ööö, tessék? Kontrasztos zöld? Nálam az egész egyszínű világoszöld, még a fejléc is. Csodálkoztam is, hogy ez mire is jó, de ezek szerint nálam a hiba. Mozillát használok.

    VálaszTörlés
  6. Kedvesem... tök mindegy, hogy mit választasz, csak válasszál, én is ezt támogatom!!! Az, hogy zöldet választottál, ( azon aztán már lehet majd finomítani...)nálam piros pontot érdemel, mert ugye tudjuk, bár most mondhatjuk azt is, hogy "közhely", de a REMÉNY SZÍNE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ha már egy kis nyomatékosabb ZAZÁLEA feliratot látnék benne, abszolút meg lennék győzve a változások pozitív mibenlétéről:-)))))))))
    Egyes jár a fogalmazásért, de talán érted, hogy mit is akarok mondani!!!

    VálaszTörlés
  7. A háttér a tarka, a mintás, a középső rész (mit tudom én a pontos nevét) egyszínű, tehát, Adél, jól látod. Még dolgozunk majd rajta...

    Lesz még változás, Colette, és igen, a fejléc lesz az első, most már majd tudok erre koncentrálni, meglásd, lesz még ebből cserebogár.
    Muszáj váltani/változtatni, nem mehet így tovább.
    Aki ismer, tudja, miért.

    VálaszTörlés
  8. Zaza én pl: gyors olvasok, de nem gyorsírok :)
    Igyekszem a gépre szánt időmben
    nagyobb körben nézelődni, így az írás el-el marad.
    Nálam ez az oka ha nem jelzek.
    Ha viszont fontosnak találom, mint most is akkor írok.

    VálaszTörlés
  9. Mi meg emilkézni szoktunk, nem ? Szóval, tudd be kommentnek :))

    VálaszTörlés
  10. Mmama, tudom, tudom, de néha nem jó érzés. Aztán átlendülök, így hiszem. :o)

    Bizony, Gina! :o)

    VálaszTörlés