Napos oldal

A legnagyobb jóindulattal sem mondható ránk, hogy mértani pontossággal szerveznénk az életünket, de még az sem, hogy rendesek lennénk. Éppen ezért minden évben meglep a természet túlélési képessége, törekvése, az a jóindulat, amit irántunk tanúsít. Mert a kertben sincs más, mint a házban. Vagyis inkább ... ami bennünk. :o(

Éppen ezért tudom értékelni, hogy többet ad nekünk, mint mi neki.
Mert nincs is annál jobb dolog, mint madárcsicsergés közepette a kertben ebédelni. Vagy este a tücsköket hallgatni. Vagy meleg nyári estén mezítláb locsolni. Vagy az orgonabokor alatt tanulni, hogy aktuális legyek. De az, hogy mi nem vagyunk a mindent kiszámító, mindennel törődő , pláne alapos família, hát az a kertben is érződik.
Például engem meglep, hogy a barackfa ZM metszése ellenére (vagy éppen azért ) terem. Szép kis barackokat.

Hogy a virágok nyílnak, bőségesen.

Hogy az egyszer a földbe dugott facsemete cseresznyét hoz, de mennyit...

Hogy a tiszafa (ami nálunk bokor) ilyen zöldekkel lep meg.


Hogy lehet napon aszalódva tanulni (felhívom a figyelmet a terítőcsipeszként funkcionáló fadarabokra mint az aktuális trend helyi megnyilvánulására, de kertberendezési dizájnként sem rossz, ugye),


de akár félárnyékban is, ahogy azt teszem most is:


Hogy a felső kertből lenézve ezt (is) láthatom:


Hogy 2 tő vadszőlő milyen csodákra képes (ez nem a házunkra fut fel, a felső szomszéd melléképületét futtattuk be):

Biztos vagyok benne, hogy Cicus is jól érzi itt magát:


Nem is tudom, megérdemeljük-e ezt a boldogságot. Vagy, hogy értékeljük-e igazán.

(Legközelebb az árnyékos oldalt is bemutatom, amiért igazán szégyellhetjük magunkat.)