Könyvekről

Ebből már tanulás nem lesz, mert az előző bejegyzés óta a könyveken jár az eszem, naná, hogy nem fér be a didaktika, akkor inkább megadom magam. Mammka kérdezett rá 5 könyvre, amelyeket 2008-ban olvastam. Egyébként végignéztem néhány blogot, ahol már megjelentek a listák, nagyon érdekes, volt, ami meglepetés volt és volt, amit előre meg tudtam volna jósolni,. Természetesen nem a konkrét könyvcímeket, hanem a csapásvonalat. És bár tanultam én, hogy minden, ami velünk összefügg, elárul valamit a személyiségünkből, azért mégis milyen érdekes.
A játék egyébként a ''100 könyv, amit feltétlenül el kell olvasnod"-ra emlékeztet, főleg, hogy a filmes változat is elindult.

Nos, könyvek terén gyerekkoromban nem voltam válogatós, jött, ami jött, ráadásul úgy éreztem, nagy szégyen egy könyvet félbehagyni. Most már ezt másképp gondolom, nem hiába telt el 40 év, lehet előválogatni, de ha ennek ellenére is rossz döntést hozunk, akkor lehet félbehagyni- drága az idő, ezzel szemben sok az olvasásra érdemes könyv. Ezzel nem azt mondom, hogy lektűrt soha, ne legyünk álszentek, létezik az az agyi állapot, amikor csak ez segít, de azért ez nem fogható fel tendenciaként.

Nem akarnám hangoztatni, hogy mennyire szeretek olvasni, meg kedvenc időtöltésem, írtam én már erről postot, minek ragozzam?

Nos, jöjjön inkább a listám:

1. H. Böll: Billiárd fél 10-kor (micsoda jó könyv, huszadszorra is)
2. Polcz Alaine- Bíró László: Az utolsó mérföld (egyelőre így készülök a Hospice-ra)
3.Rosamunde Pilcher: Téli napforduló (ez a fent említett agymosás)
4. Daniel L. Schachter:Az emlékezet 7 bűne (nem krimi, pszichológia-főleg)
5. Umberto Eco: A Foucault-inga (haladóknak)

Kissé nehéz a szelektálás, de még mindig jobb így, mint ha azon kellene töprengeni, mit is olvastunk. Kinek az olvasásélményei érdekelnének? Közülük többekét már olvastam is, de Anyahajó, Jucuu, Zsukka talán még nem voltak. Hát valljanak színt!

Őszíntén

Időnként nagyon demoralizáló olvasni mások blogját, mert azzal a nem túl szívderítő és önbizalomnövelő ténnyel futok össze, hogy mások mennyivel jobban osztják be az idejüket. Arról nem is szólva, hogy a kevéske szabadidőmet sem jól osztom be, mert az semmiképpen nem erre vall, hogy miután leülök varrni valamit (annak árán, hogy az eddig TV-nézésnek aposztrofált Híradót sem nézem, hanem abban a fél órában zümmögök), kiderül, hogy nem jól csináltam meg és bonthatok, rosszabb esetben kezdhetem elölről. Egyébként meg a zümmögésről az jut eszembe, hogy ez nálam az aromaterápia manifesztálódása, míg más emberre a mentás citromfű illata hat nyugtatólag, rám az, ha a varrógép ( a kis egyszerű 15 éves) előtt ülök. Amely tevékenységet gyakran nemhogy siker nem koronázza, hanem az előtte eltöltött idő fordítottan arányos a keletkezett rendetlenséggel és a rajtam megtalálható cérnaszálak, szöszök, miegyebek számával.
És akkor még nem is lett készen semmi.
Egyébként meg készül az az egy kis táska, csak éppen menetközben (miközben visszanéztem a fázisfotókat) rájöttem, hogy valamit elrontottam, még tiszta szerencse, hogy én vettem észre és még időben, nem akkor, amikor már a blogon vigyorog.

Időnként meg kell néznem az egyik Határtalanul-on kapott nyertes oklevelemet, hogy ellenőrízzem, tényleg az én nevem áll rajta, tényleg én kaptam. Mindig elcsodálkozom, bár ez csak azt bizonyítja, hogy képes vagyok magamat összeszedni, képes vagyok kitalálni valamit, véghezvinni. Időnként.

És már alakul a fejemben az 5 könyv listája is, csak kicsit nehéz , mert először is félre kell söpörni az agyamból a szakirodalmat (miért mondják irodalomnak, nem bírom megérteni, ill. értem én, csak így, vizsgaidőszakban nem felüdülés és kikapcsolódás, pláne nem feltöltődés), másrészről pedig ki kellene választanom azt az 5 könyvet, amit a leginkább ajanlanék másoknak. De mivel ebben a pillanatban is egy andragógiai didaktika könyv van mellettem, kicsit nehéz másra koncentrálnom. Hiszen olyan jó.

Hideg- kívül-belül

Ha azt mondom, hideg van- nem mondtam semmit. Olyan hideg van, hogy már nemcsak a farkasokkal kell reggelente megküzdenem, hanem még a medvékkel is. A buszon nincs fűtés továbbra sem, hiába van aláírásgyűjtés, ha a fűtéscsövek száma determinál.

Berakok valami szépet a Falumról, mert a hidegnek, meg a vérfagyasztónak vannak szép oldalai is, főleg akkor tudom értékelni, ha én ezt a szépet a meleg szobában nézegetem.


Természetesen nem én készítettem, hanem ZM- én csak ülök a dolgozóban, meg otthon tanulok. Már attól is fázom, ha kinézek az ablakon.

Egyébként meg rettenetesen keveset haladtam a táskán, nem is tudom, érdemes-e mutatni vagy majd, ha készen leszek vele. Mondom: HA készen leszek vele.

Ebből pedig...

...lészen valami. Tegnap este úgy gondoltam, sokkal hatékonyabb leszek a tanulásban, ha valami célprémium lebeg a szemem előtt. Úgyis van restanciám itt is, meg ott is, s amit egyébként (esetleg, de csak esetleg!) feladatnak tekintek, az most csábító, pihentető, relaxáló tevékenységként hat. :o)

De mi is lesz belőle?

Állás, munka/ 2.

Mivel is foglalkozom? Többen kérdezték, régóta halogattam a válaszadást, nem mintha olyan helyen dolgoznék (FBI), ami titkos lenne, bár amilyen viszonyok uralkodnak odabent, akár még az is lehetne. Olyan vicces, mert most az információáramlást kell feltérképeznem, de minek, amit írok, úgysem fogadják meg...
Hivatalosan HR és kommunikációs munkatárs a pozícióm megnevezése, ez elég sok mindent jelent, rosszabb pillanataimban azt gondolom, hogy csicskás, jobbakban azt, hogy Jolly Joker. Ebből is látszik, hogy nem a körülményeink változnak, hanem mi magunk, a hozzáállásunk.

Feladatom a következő (azt mondom, amit idén végeztem):

- a motivációs rendszerünk felmérése
- elégedettségi kérdőív megalkotása, a beérkezett 170 kérdőív feldolgozása (brrrr...)
- belső kommunikáció, úgymint Hírlevél készítése, írása, szerkesztése, kiküldése
- a társaság honlapjának elkészítése, karbantartása, frissítése (a tartalom kialakítása miatt Brüsszelbe mentem, a program megtanulása céljából Stockholmba) -megtekinthető a következő címen: www.securitas.hu- aki ügyes, megtalálja az én fotómat is...
- a társaság írásos dokumentációjának egységesítése a svéd anyavállalat előírásainak megfelelően (ezzel még nem végeztem...)
- prezentáció a marketing, az arculat fontosságáról a középvezetőknek
- a hozzánk látogató svédeknek bemutattam a társaság oktatási rendszerét (prezentáció, angolul)
- a Konszerntől jött hölgynek bemutattam, mit dolgoztam a kommunikációnkon (prezentáció, angolul)
- Amszterdamnak a saját HR csoportomnak bemutattam a magyarországi társaság HR működését (prezentáció, angolul)
- a külföldi anyavállalattal való kapcsolattartás, 5-ször utaztam külföldre, mindig okosodtam piszokul :o)
- rendezvények szervezése, lebonyolítása, háziasszonykodás, beszéd (hajókirándulás 70 embernek, évvégi rendezvény 130-nak, sajtóreggeli)
- webkonferenciákon való részvétel (ez nagyon izgalmas, fel kell menni egy erre a célra létrehozott weboldalra, közben felhívni egy telefonszámot... és már össze is vagyok kötve 24 országgal, nem is értem, ezt hogyan csinálják, engem mindig elbűvöl, hogy működik)
- egy profi fotós munkájának koordinálása, aki képeket készített a társaság által végzett tevékenységről
- a forgatócsoport munkájának koordinálása, hasonló az előzőhöz

Más nagyobb dolog nem jut eszembe. Persze, vannak a hétköznapi dolgok, feladatok, de azok mindenkinél (talán) egyformák, max. a cég tevékenysége miatt lehet különbség. Biztos van még egyéb is, erre utal, hogy idén több mint 350 órát túlóráztam.

Az év első 4 hónapjában az 1500 főt foglalkoztató cég ügyvezető igazgatójának voltam a közvetlen asszisztense, ami egy sokkal hálásabb és legfőképp nyugalmas pozíció volt, miután ő elégedett volt velem, így senki nem nyúlt hozzám, csak neki tartoztam beszámolási kötelezettséggel. Azzal, hogy felkért erre a pozícióra (ami szerinte kiemelés, én meg néha azt mondom neki, hogy büntetés), elérhetővé váltam mások számára, lehet kritizálni, piszkálni, macerálni. Amihez a munkatársaim fele nagyszerűen ért. :o(
Olyan, mint amikor valaki befejezi az iskolai tanulmányait, s kikerül az életbe, akkor látja meg, milyen is az igazából.

Ezért van az, hogy időnként nagyon magam alatt vagyok, és komolyan foglalkoztat az álláskeresés, persze, nem ugorhatok csak úgy ki, de azért jöttem én már úgy haza, hogy ZM azt mondta, elég, másnap bemegyünk és felmondunk...

A munkám nagyon szeretem, ezt szeretném leszögezni, mielőtt valaki nem ezt olvasná ki a sorokból.
Kihagytam-e valamit?

Nos, milyen az aláírásom?Áh, nem magamtól, Cicvareknek hála!

Szombat reggel

Az éjjel tanultam (még mindig emberi erőforrás, de ma már váltok egy kis marketingre) és még olvasgattam a szakdolgozatomhoz már összegyűjtött anyagokból is, valamint megírtam a bevezetőmet. Az egyikhez. Ettől kezdve nem mondhatom azt, hogy még egy sort sem írtam.
Viszont így nézek ki.

Állás, munka / 1. fejezet

A következőt határoztam el: lehet blogot írni (sokkal összeszedettebb vagyok, mióta írok, kiírok), lehet blogokat olvasni, lehet böngészni (bár ebben nem járok élen), DE- de csak miután valamit már letettem az asztalra. Vagyis, ha már vasaltam, varrtam, vagy ami mostanában ezeknél sokkal életszerűbb: ha már megtanultam pár tételt. Mert sok idő megy el az olvasással, ami önmagában nagyon jó, mondhatnám, remek, hiszen így is fejlődök (kívül és belül) , másokat megismerek, ill. sok mindent tisztábban látok, ha már nyomtatásban van. Csak az idő...

Így most 2 részletben fogok írni a munkámról. A történet első fejezete szól arról, hogy hogyan is szereztem meg, a második része (ma este/holnap) pedig magáról a már szintén kért munkáról fog szólni.

Egy kicsit korábbról kezdem, mert hozzátartozik a történethez.
15 évet voltam itthon a 3 lánnyal és szerettem. Igaz, ehhez hozzátartozik, hogy nincsenek zenei képességeim, művészi talentummal sem rendelkezem és nem vagyok annyira (mondjuk, semennyire) ambíciózus sem, hogy azt képzeljem, hozzá tudok tenni valamit is egy társaság gördülékeny működéséhez (smooth running- ez az egyik kedvenc angol kifejezésem, de miért?, fogalmam sincs).

Mindennap főztem, kenyeret sütöttem, minden évben több mint 100 üveg lekvárt raktam el, az egész adventi időszakot végigsütöttem, takarítottam és vasaltam. Mint mindenki más.


Közben megismertem a foltvarrást, akkor már varrtam is. Eleinte magamnak, magunknak, aztán már Hartai Márta üzletébe, aki ismeri, tudja, milyen precíz volt, büszke vagyok, hogy befogadott.

Soha annyira tájékozott nem voltam, mint ezen időszak alatt. Mindent elolvastam, tudtam, mi történik a nagyvilágban, képben voltam irodalmilag, színházilag. Egy Pesten élő barátnőm mindig engem hívott fel, hová menjenek és milyen színdarabot nézzenek meg.:-)

A lányok közben felcseperedtek, én meg szereztem 2 középfokú nyelvvizsgát, egy angolt és egy németet. Németül sokat olvastam, aztán már itthon tanítottam is, valahogy híre ment, hogy elvállaltam valakit. Jöttek az emberek, annak ellenére, hogy nem vetettem be marketinget. Néha egész délután tanítottam, jól megszerveztem az életet. Sikerült másoknak záróvizsga, évvégi jegy, 1-2 nyelvvizsga is. Közben ápoltam lelkeket, volt, amikor én sütöttem gesztenyetortát egy olyan kisfiúnak, akinek az anyukája nem sütött.

Ezzel csak jelezni szerettem volna, nem éreztem magam soha sem betokosodottnak, sem elhanyagoltnak, remekül megvoltam a magam kis mikroklímájában.
Akkor miért váltottam? A pénz miatt, a bejelentett állás, s mindazon előnyök miatt, amelyek ezzel járnak. Magyarul muszáj volt.

És akkor elkezdtem állást keresni. Na, az remek volt. Mindenki vígasztalására mondom, hogy 270 állashirdetésre jelentkeztem. Iszonyú sok helyre behívtak interjúra, beszéltem angolul, majd 1 perc múlva németül (néha nemcsak az obligát kérdéseket tették fel), bekerültem a végső pályázók közé, majd még beljebb- és soha nem engem választottak. Volt, ahol visszadobták az önéletrajzomat azzal, hogy olyan ember nem kell nekik, aki minden hónapban 2 napot stabilan hiányzik, mert suliba megy. Volt, ahol nem indokoltak, sőt, ígéreteik ellenére, vissza sem hívtak telefonon, persze, így is nyilvánvaló volt a végeredmény. Volt, ahol visszahívtak, de már a beköszönésből hallottam, mi a helyzet. És volt, ahol maximálisan bíztattak, mondván, ilyen képességekkel, meg nyelvtudással... aztán mégsem engem akartak. Voltam cégeknél, fejvadászoknál, bevetettem kapcsolati tőkét, mindent. Annyi állásinterjúra mentem, hogy nemhogy nem hoztam a pénzt, hanem vittem, hiszen minden egyes alkalommal be kellett utaznom Pestre.

Mindez 2006-ban történt. Már év végét írtunk, én pedig szilárdan (bár ez nem igaz, csökkenő szilárdsággal) hittem, hogy abban az évben nekem lesz munkám, mert akkor is hasonló Igével éltem az évet. Eljött a karácsony, na, gondoltam, itt valami baki lesz, hát hol van az én állásom, Uram? A két ünnep között felhívtak egy cégtől, be tudnék-e menni rögtön januárban... Bementem, lett még egy kör, meg minden, ami szokott lenni, aztán felhívtak, hogy ők biza engem akarnak, sulistól, meg bérletfizetéstől, szőröstül, bőröstül. És még jó is lehet az andragógia szak, mert saját oktatási csoportjuk van.

Nos, így történt. Ez a rész a bekerülést mutatja be, de a bentlétem is egy szép történet, megírom azt is. Ami viszont fontos: nem könnyű ma munkát találni, rengetegen jelentkeznek, látom most már ennek a belső oldalát is. Előfordul, hogy egy asszisztensi pozícióra 100 fölötti számban jelentkeznek, fiatalok és még okosak is. Vagyis erős a konkurrencia, nagyon résen kell lenni, meggyőzni a másik oldalon lévőket, hogy mi vagyunk a legalkalmasabbak, ezt jól tálalni egy külön tudomány, én nem értek az önmenedzseléshez, bár kívülről ez talán nem így tűnik.

Még valami kell, ami azonban egy szűk rétegnek szól: hit. De ezt nem magyarázom tovább, az írásaimból (remélem) érezhető a szellemi hovatartozásom. És ne gondolja senki, hogy a hit élő sziklája vagyok, volt a munkakeresésem alatt minden: fájdalom, meg sírás, meg értetlenkedés, meg kétségbeesés (az sokszor)... meg kapaszkodás.

Violini írta, hogy "sikeresen visszatérni a munka világába" (külön köszönet a megszólításért.!) ... Milyen furcsa, hogy ezt nem én olvasom másról, hanem rólam írják... Mindenesetre a történethez hozzátartozik még a következő rész is, ugyanis, nem elég bekerülni, hanem bent is kell maradni, sőt, bizonyítani kell, előre kell lépni. És nem vagyok biztos benne, hogy ez egyszerűbb.

Kimerítő voltam? Most tanulok egy kicsit, aztán folyt.köv.

Útmutató

A kelenföldi gyülekezetben szokás, hogy újévkor mindenki kap egy személyre szóló Igét, mégpedig oly módon, hogy mindenki húz egyet a sok-sok megírt lapból. Én rendhagyó módon úgy jutottam hozzá, hogy egy számomra nagyon kedves emberke húzott nekem, s elküldte SMS-ben. Hiába, no, a keresztyén ember is 2009-ben él. Ez pedig a következő:

"De akik az Úrban bíznak, erejük megújul,
szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk;
futnak, nem lankadnak meg;
járnak, és nem fáradnak el. "
Ézsaiás 40,31

Ez most olyan volt, mint egy falat kenyér. Mert ebben az évben lesz szigorlat, Prága, vizsgák, 2 szakdolgozat, 2 államvizsga, Barcelona, Luca érettségije ballagással együtt (ez úgy államvizsga előtt), jön a HR-es csoportom Európa különböző országaiból... nyárig látok előre, egyelőre ennyi a biztos.
És lesznek a hétköznapok, amikor látszatra semmi érdekes nem történik, csak valamiért úgy érzi az ember, hogy minden nap az ereje végére ér.

Igyekszem mindig erre az ígéretre gondolni.

Új esztendő első napja

Amikor a faluba költöztünk, számos olyan dolgot műveltünk, ami nem volt helyénvaló- legalábbis az őslakosok értékrendje szerint. Olyan renitens viselkedési normákra gondolok, mint hogy mostam vasárnap is (ami mondjuk egy 3 gyerekes családnál nem kirívó eset), vagy éppen fejjel lefelé ástam a kertet. Át is jött az engem az ablakából néző (értsd: leső) néni és nevetve mutatta meg, hogyan is kell ezt csinálni. Tény és való, hatékonyabb és még logikusabb is volt az ő módszere, de ha nem szól bele, akkor is fel lett volna ásva a kert- szépen mondva.
Az évek során sokat változtunk, idomultunk egymáshoz (falu és Lovászék), igaz, a vasárnapi mosás, az most is ott lengedez a kertben, hirdetve ellenállásunkat vagy éppen szükségünket.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy ma, 2009. január 1-jén megatakarítással kezdtem a délelőttöt (egyben az évet). És ezt biza hallhatta a falu is, mert nyitott ablaknál porszívóztam, mostam fel, közben meg szólt egy karácsonyi ajándékként kapott Vivaldi CD. Nem polgárpukkasztás, meg hasonlók, megint csak a családi életünk szokatlan rendje (vagy pont a rendetlensége) késztetett erre az aktivitásra, nem elfelejtve, hogy magam nem részesültem a hagyományosnak nevezhető szilveszteri bulizásból, így délelőtt már eléggé friss voltam mind testileg, mind lelkileg.

Ott kezdtem, hogy kidobáltam azokat a bársonynadrágokat, amelyekhez 4 éve nem nyúltam, akkor is valami zsigerekből előtörő (egyébként mélyen megbúvó) "Jó lesz ez még valamire" ösztön miatt raktam el, márpedig ösztön ellen nem lehet védekezni. Úgy emlékszem, arra gondoltam, hogy majd ezeket én felszabdalom és táska lesz belőle, belőlük. Talán 4 üres év után már beláthatom, hogy ezekből (sem) semmi nem lesz.
Aztán kidobtam néhány félkésznek sem minősíthető varráskezdeményt, már nem is emlékszem, mit is akartam varrni belőlük. Szerintem ez is megbocsátható.

NEM dobtam ki viszont egy kesze-kusza crazy-met, nem azért, mert annyira szép és főleg előrehaladott állapotban lenne, hogy már csak néhány estét kellene rászánni- hanem azért, mert bár nem látom reményét, hogy valamikor is elkészülök vele (és még akkor is tetszene), de eszembe jutott a kedvenc Vass István versem, ami alapján nekikezdtem ennek a hazafias quiltnek. És ha a racionalitás talapzata meginog, s helyére az emlékek, meg a versek, meg hasonló nem praktikus dolgok kerülnek, akkor ott a józanságnak, meg a szilárd elhatározásoknak végeszakad . Így ez maradt.

És maradtak azok a kockás anyagok is, amelyekből 2 éve készülök terítőt varrni. 2 év az mégsem 4, arról nem beszélve, hogy ezen esetben történtek lépések, pl. egy blokkot már meg is varrtam. Nézegettem, hogy akkor talán ezt kellene először befejezni (mit befejezni, elkezdeni végre!), de aztán rögtön lebeszéltem magam, rengeteg, ennél sokkal fontosabb dolog van, pl. ígértem valakinek egy táskát, és a tegnapi tolltartó varrásom sem egy fényes diadalmenet, kezdhetem előlről. Hogy miért? Nagyon helyre kis tolltartó lett, kék is, meg zöld is, arról nem beszélve, hogy rajta debütált a ZM-mel közösen összehozott címkém (amit fordítva varrtam bele, hahaha), jó a cippzárja, nekem esztétikailag is megfelel, mutatom.


Hogy akkor mi a baj? Csak annyi, hogy a ceruzák nem férnek bele. Ami, ugye, egy tolltartó esetében elengedhetetlenül fontos (lenne), normális esetben. Nos, ezzel térek el az átlagostól. Meg a január 1-jei takarítással.