2008. november 1., szombat

Christmas/ 2


Ezkrisztinek, hálával! Amikor néhány hete megmutattam ezt a faliképet, még félkész állapotban volt, sok más társához hasonlóan. Érkezett néhány bejegyzés akkor, s Ezkriszti annyira (hogy is mondjam) józanul javasolta, hogy fejezzem már be, alig kell rajta dolgozni, hogy úgy éreztem, nem maradhatok szégyenben, lusta disznó lennék, ha nem tenném meg.... Amint egyébként vagyok is. :(


Nos, Ezkrisztinek jelentem, elkészültem, sőt, amit még soha nem tettem, varrtam rá gyöngyöket is (én, gyöngyöket!). Ily módon advent első napján kiteszem a konyha falára, vidulásul. Valahányszor ránézek, eszembe fog jutni az én házi tanácsadóm, s nagy-nagy boldogsággal fogok rágondolni...
Sőt, még az is megfordult a fejemben, hogy apránként felrakom ide a félkész munkák fotóit, hátha valaki mindig helyretesz, akkor én nekiállok, befejezem, s kihúzom magam...

Mellesleg jelentem, dolgozom a karácsonyi projekteken, de mint a csiga. Nagy- nagy örömmel nézegetem, ki miket varr, mindenki készülődik, mindenki szorgos hangya, én meg tervezgetek a buszon hazafelé, aztán hazaérek, ahol a család igényt tart rám (hála Istennek!), kötök a Híradó alatt 10 sort (ha addigra itthon vagyok), aztán meg nekiállok valami szakirodalmat olvasni- aztán meg el is alszom. Így vagyok én és a karácsony. Fejben viszont nagyon jó vagyok. :)

13 megjegyzés:

  1. Látod, látod, megy ez, és milyen jó érzés utána ! Nagyon barátságos, meleg lett !

    VálaszTörlés
  2. Te,ez eszméletlen szép lett!!!!!Hú,de elfogadnám...Na,ilyet nem írok..:))))
    Naggggyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
  3. ÓÓÓÓ. Nekem most nagy-nagy örömet szereztél. Köszönöm szépen.
    Szuperul sikerült a befejezés. Hiába, aki tud már géppel is tűzni, az halad. :-))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, lányok, hát igen, van ebben valami, ebben a befejezéses dologban. Csak odáig el kellene jutni, s ez gyakran erőszakkal jár. :( De most nagyon örülök neki! :)

    VálaszTörlés
  5. Én is azt mondanám,olyan jó érzés befejezni!És mindig az utolsó a legjobb !

    VálaszTörlés
  6. Azért mondod ezt, mert te biztosan mindent befejezel, ugye?

    VálaszTörlés
  7. Ez annyira szép és különleges lett.Szeretem a színeit!
    Az ötlet,hogy felteszed a félkészeket,mert akkor a megszégyenülést elkerülve kénytelen leszel befejezni,nagyon jó!Én is tele vagyok félkész dolgokkal! Sajnos!

    VálaszTörlés
  8. Á,dehogy fejezek,született halogató
    vagyok.A tulipános ládám tele van félkész dolgokkal.Tegnap találtam egy Micimackós valamit,csak egy csík hiányzik róla és lehet steppelni.S egyáltalán nem emlékszem,mikor varrtam.Nem az idén,mégcsak nem is a tavaly...

    VálaszTörlés
  9. Kiderül, hogy mindenkinek lapul valami a fiókjában (tulipános ládájában)! No, láthatom/ láthatjuk? :)))

    VálaszTörlés
  10. Most már akkor be is fejezhetem,s megmutatom.Van ott sok olyan is,ami már nem tetszik,be nem fejezem,de ki sem dobom,elrettentő példa is kell :-).És olyan is van,amit utólag akartam letűzni,de menthetetlenül elrontottam.Azért van üresjárat,ha az ember önmagától tanul...

    VálaszTörlés
  11. De annál nagyobb az öröm, ha mégis jól csináltam meg valamit, amire magamtól jöttem rá! :)

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörű lett.
    Nekem is van egy nagy dobozom, amibe sajnos már úgy kell bepréselni a "majd befejezem" darabokat!

    VálaszTörlés
  13. Ez azt jelenti, hogy elindítottam egy lavinát, kellene egy ilyen akció: jutalmul, amiért rávesszük egymást, hogy befejezzük a félkészeket, adnánk egymásnak valami apróságot... :)) Vagy valami hasonló. :)))
    Vagy már azért is, ha nyíltan színt vallunk? :)

    VálaszTörlés