Az őszibarackot szeretem vaníliával és/vagy fahéjjal ízesíteni, így főzni meg lekvárnak, de amikor ilyen finom példányokat kapunk, mint most, akkor semmit, de semmit, pur nature.
5 kilóból készült, s mint tudjuk, pektin nélkül.
2012. július 31., kedd
2012. július 30., hétfő
Így nem lett pektinem
Szeretném leszögezni, hogy nem úgy alszom el és nem úgy ébredek, hogy én pektint szeretnék, nem szerepel a vágyaim között. Eddig sem, ezután sem.
Azonban az történt, hoyg beállított Orsi barátnőm egy kosár hullott almával, hogy az milyen jó lesz pektinnek, s ahoyg Eszter egyszer mondta, kevés olyan egyértelmű törvény van, minthogy a gyümölcsöt le kell szedni, az állatot meg kell etetni. Hullott almát pektinnek meg kell főzni.
Azért ez szívás volt, az az igazság, megmostam, majd az 5 centi átmérőjű almákat daraboltam, de nem szép 5 centisek voltak, hanem, így azzal a kosárral végeztem is cirka másfél óra alatt. Utána feltettem főzni, főztem, főztem, majd átszűrtem, s hogy ne legyen zavaros, még tüllön is átszűrtem, majd beforraltam a felére, ahoyg kell és vártam, hoyg kihűljön, gondoltam, ezt ő már egyedül is elvégzi.
Amikor legközelebb a konyhába kinéztem, a pektinemnek nyoma veszett, férj viszont mosogatott éppen, aki ügyes, ezt a kettőt összeköti, kiöntötte, ki bizony.
Helyzetén rontva löttynek nevezte.
Az én pektinemet.
Zazikendő
A Lutea kendő hat hétig készült, ez van, idő meg nincs, nem lóverseny, tudom én. Na de most beugrattak a kötős lányok, hoyg Fonalimpia, hogy az olimpia ideje alatt kössünk meg valamit. Első blikkre mondtam, hogy köszönöm a meghívást, ezt én sajnos nem, nálam előfordul, hogy két hétig fonalra sem tudok nézni, nemhogy megkössek valamit elejétől a végéig, de erre meg Eriket emlegették, nem kínos számomra, dehogy.
Aztán megtalálták az én versenyszámomat, a befejezősdit, így végül ebben mégiscsak elindultam, rögtön két projekttel, ha már. Ebből az egyik a Lutea volt, amit a megnyitóra szépen be is fejeztem, ami azért történhetett meg, mert megijedtem, hogy hogyan fogok végezni és kötöttem két éjszaka, hogy aztán meglepődve vegyem észre, hoyg befejeztem, de mondtam, hogy bár most olyan, mintha versenyen kívül lennék, azonban nem is, mert a focimeccseket már a megnyitó előtt elkezdték lejátszani.
Ez a másik projekt, ez meg úgy indult, hogy kaptam a Bucitól fonalat (mindig kapok tőle...), én pedig Dane kendőt szerettem volna kötni, el is kezdtem, az első alkalommal jó messzire jutottam, de félretettem, talán éppen a Lutea miatt. Amikor két hét múlva egy tihanyi úton elővettem, egyszerűen nem találtam magam, hogy hol vagyok és melyik sor jön, teljesen becsavarodtam tőle. Nekem egyébként is nehezen megy a sorok felismerése, nem tudom, miért, de nem látom, hogy hol tartok, ezért amikor elrakom (ha csak másnapig is,de ezt előre sosem tudom), mindig gondosan feljegyzem, hogy III/ 4. jön, vagyis a 3. chart 4. sora. Béna vagyok, na.
Itt azonban nem jegyeztem fel és a Bajna-Tihany közötti úton egyszerűen nem találtam magam, pedig azt azért tudni kell, hogy a Dane nem egy bonyolult minta. Mégsem.
Akkor lebontottam, úgy emlékszem, dühösen, majd elkezdtem megint, nulláról, haladtam is, és ... nem tetszett. Megint nem tudom megmagyarázni, hogy ha először igen, akkor másodszorra hogyhogy nem, de nagyon nem. Bontás, rezignáltan.
Utána ültem a gyönyörű fonalam fölött és arra gondoltam, hogy ez a fonal annyira gyönyörű és színes, hoyg lehet, hoyg ez a baj, ezért nem tetszett, valami tök egyszerű kendő kellene, ahol a minta és a szín kölcsönös szimbiózisban van, egyik sem tör világuralomra. Tihanyban nincs net, a kis okoson meg nem fogok ravelry-zni, így saját kútfőből kezdtem neki. Abban biztos voltam, hogy oké, hogy nem kell minta, de a harisnyakötést pikk-pakk megunom, tehát valami olyasmi kellene, ami az ingerküszöbömet azért eléri, így jött az az ötlet, hogy a sima felületet ezekkel a ráhajtásos sorokkal megtöröm feldobom. Ilyen bonyolult tervezői munkát vállaltam be, tudok én, hogyne tudnék. A végén még nem gondolkodtam, csak kellene oda is valami, de majd akkor töprengek rajta, ha odaérek.
Na, ezt a kendőt kell megkötnöm az olimpia végére. Ha készen leszek, leírom a kendő mintáját, le én. Nehogy elfelejtsem.
2012. július 29., vasárnap
Verhetetlenek
Azt a megoldhatatlannak tűnő problémát, hogy az egyik szobában dolgozni kellene, miközben a másikban folyik az olimpia, tehát én Bajnán, miközben a férfi Londonban, először úgy próbáltuk megoldani, hogy a tévét Bajnára vissza, de ez logisztikailag sok volt nekünk, zsinórok és kábelek, ugye, végül becipeltük (Londonba) a kerti asztalok közül a rondábbat, de tisztábbat, rásimogattunk egy asztalterítőt hatalmas vászonlepedőt, majd a varrógépet reáhelyezve elvágottnak éreztük a Gordiuszit.
Még egy kicsit töprengeni kell, hogy a konyha hogyan megy Londonba, ennek megoldását a korai kelésben látom, akkor lehet a szurkolóknak gazdasszonykodni, ha már muszáj ebben a pár hétben is. Lehetne még opció a ki(be)helyezett rezsó, de akkor már erősen hasonlítanánk ahhoz, amit egy ismerősünk mesélt afganisztáni kirándulásáról, mikor is a puszta közepén álló egyterű sátorban bent volt a papa, a mama, a hat gyerek, két birka, rengeteg szőnyeg, a közepén volt egy tűz, de büszkeségként mégis az egyik ágyon lévő hatalmas plazmatévét mutatták be.
2012. július 28., szombat
yes
A sokadik A betűs országnál elmentem zuhanyozni, de mondtam a férfinak, hogy a G betűnél szóljon, nehogy lemaradjak a bevonulásunkkor, azonban visszaérkezésemkor lakonikusan mondta, hogy már a B-nél járunk.
Nagyon bírom, hogy az olyan, szinte nemzeti himnusznak számító Tűzszekeret is lehet úgy interpretálni, hogy az a humor által sem veszt a mondanivalójából. Hogy az nem tűnik szentségtörésnek, sőt.
2012. július 27., péntek
Lutea shawl
Nagyotmondok
Ez a sok fejfájásos bejegyzés arra biztosan jó volt, hogy már tudom, mit jelent nekem az idei időjárás, konkrétan a vihar, sőt, VIHAROK, ezt ugyanis úgy tudnám jellemezni, hogy inkább egy egy hetes 40 fokos hőség tarkótájéki fejfájással, semmint a naponta háromszor érkező villámlós mennydörgés, a tököm hócipőm tele van és akkor nem mondtam semmit. Megbénulok tőle, de nem részletezném, ez mit jelent.
Eljutottam odáig, hogy rákerestem a villámhárító, villámhárítás szavakra, na, ott ért a döbbenet, hogy mennyibe kerül egy olyan drótnak a felszerelése, amibe kapaszkodva gyerekkoromban pörögtünk, meg rángattuk.
2012. július 26., csütörtök
Újrakendő
Nem úgy újra, hogy lebontom, kimosom, feltekerem, megkötöm, erre én képtelen vagyok, türelemhiányból fakadóan, hanem úgy újra, hogy végre és megint és hála Istennek.
A Luteának harmadszor álltam neki, de ez az első kész kendőm, ez mindent elmond, először egy közös kötős bulin, fogalmam sincs, hogy kezdtük el, de akkor még ennyire sem voltam járatos a kendőkötésben, mint most, viszont emlékszem, többen csodálkoztunk, ez az érzés most visszajött ennél a harmadiknál. Akkor nem fejeztem be, meg nagyon el sem jutottam semeddig sem, de nem emlékszem, hoyg miért. Másodszor viszont emlékeztem, hogyan kell kezdeni, kötöttem is lelkesen, majd az utolsó chart-nál elfogyott a fonalam. És akkor a türelmem is.
Most viszont (a most-ot úgy kell érteni, hogy legalább6 héttel ezelőtt ) nekiugrottam megint, nagyon világos, pasztellrózsaszín a fonal színe, erre vágytam, nem akartam erős színt. Összességében annyit mondhatok, hogy a Luteát elkezdeni és befejezni nehéz és ez most nem képes beszéd, tényleg az. Nekem. Technikailag. A köztes rész semmi.
Az nekem külön izgalom volt, hogy a széle hogyan lesz olyan szépségesen hullámzó, mintha azt külön kötöttem volna, pedig nem is.
Egész alakos képek holnap lesznek.
A fejlődésnek gátja én nem leszek
2012. július 25., szerda
Befőzés XVIII. - bazsalikomos őszibaracklekvár
Must have. De mindenkinek. Receptre.
Én már úgy gondoltam, hogy annyi flanc van ebben a befőzésben, elég ebből, vissza a gyökerekhez, így aztán nem tettem a málnához semmit, classic style forever, de azért amikor itt olvastam erről a receptről, elcsábultam. Nem elég azonban, hogy apró betűs rész volt, de az éjszakai olvasgatás után nem találtam a magazint (és azóta sem, khm), három összetevőre emlékeztem (muhaha), őszibarack - bazsalikom- cukor.
Így aztán az történt, hoyg leszedtem a bazsalikomot, meg főztem egy cukorszirupot (hát ööö....olyan ... édesre*), aztán beledobtam a bazsalikomot, meg főztem is egy kicsit, mert úgy gondoltam, hogy ez hasonló a szörpkészítéshez. Aztán állni hagytam, mert tudtam, hogy így intenzív lesz az íze nem értem rá, és amikor eszembe jutott pár óra múlva, akkor leszűrtem, átnyomkodtam (szűrő, tüll), majd hozzáadtam a barackhoz. És megfőztem. Én nem szoktam túlbonyolítani a befőzést, ez azért érződik, gondolom, viszont nem is esem kétségbe pár kiló gyümölcstől.:)
(jó nagy csokor bazsalikom kell, hogy érződjön az íze, ezt azért mondom)
Az igazság az, hogy annyira finom ez a bazsalikomszirup, hogy rájártam. Vissza kellett (volna) fognom magam, abban pedig nem vagyok jó, ugyebár.
Most viszont nagy (nagyon nagy) mennyiségű bazsalikomra lenne szükség, mert szeretnék én szörpöt is, meg sok ilyen lekvárt is, meg szirupot is, meg hát Zoltánnak pestót is, a többiről ne is beszéljünk.
ilyen színű palackokkal teli a kamra, nekem ez mániám, igen, szeretem a rendelő laborjában érezni magam, ha belépek
* mondjuk, fél liter víz, fél kiló cukor?
2012. július 24., kedd
S ont monoton bút konokon (és fájón)
Iszonyat unalmas lettem a blog, ha jól látom, három dologról szól, Tihanyról, a fejfájásomról és a befőzésekről. Magam is meglepődtem, mennyire dögunalom van itt, de mit tegyek, ilyen unalmas az életem, sokat dolgozom (sokat, sokat), néha (néha, néha) elutazunk, közben sokat (sokat, sokat) fáj a fejem, amikor nem, akkor gyorsan befőzök valamit, mert a cucc meg jön, és amikor egyik sem, akkor meg alszom.
Na, a sokat idegeskedem-et kifelejtettem, addig örüljön mindenki.
Alternatív megoldások (kilőve)
Szóval, próbáltam én már sok mindent, hogy akkor gyömbér, meg levendulaolaj olívaolajjal (persze, nem egyszerre, de lehet, hogy éppen ez volt a baj), meg masszírozzuk be, meg elsötétített szoba, meg (önmagamhoz képest) sok folyadék, meg ne is gondoljunk rá, de a kedvencem az, hogy fejtsük meg, éppen mitől fáj a fej. Az ezt tanácsolóhoz odamennék egy extra csípős erős fejfájásnál és miközben haldoklik, kérdezgetném, hogy de mégis mi a baj, sokat evett, keveset ivott, hidegfront, melegfront, család, munkahely, stressz, mindez együtt, esetleg az univerzum? Nem tudom, nem csapna-e agyon egy szívlapáttal, mert én biztosan fordított helyzetben.
Ugyanis, amikor fáj a fej, de rendesen ám, én mondjuk a tarkóból és bal halántékból indulót rühellem nagyon, szóval, akkor én egyáltalán nem bírok gondolkozni, de nem ám, egy vágyam van és aköré csoportosul nemhogy minden gondolatom, de minden idegszálam, hogy m-ú-l-jo-n e-l.
És hogy hol van az Algoflex-em.
Ennyi.
2012. július 23., hétfő
Kinek mi a leggyengébb
Ha összehasonlítom az egy évvel ezelőtti időszakot, vagy a még korábbiakat, a mostaniakkal, elkezd nagyon zavarni ez a rengeteg fejfájás, én nem vagyok voltam egy fejfájós típus, láttam sok fejfájós embert, meg migréneset is, én azonban nem ismertem ezt a fájdalmat. Az utóbbi egy évben viszont irgalmatlanul sokat fáj a fejem, az elmúlt hat hónapban pedig még ennél is rosszabb a helyzet, egészen széles skáláját ismertem meg ennek a rettenetnek, az enyhe "érzem, hogy van fejem"-től a "csillagokat látok"-ig mindent fel tudok mutatni. Ma például annyira fájt, hogy azt vettem észre, hogy szorítom az állkapcsom veszettül, talán mindjárt el is törik, egyébként pedig lőjetek tarkón, különben megbomlik az elmém.
És hosszan.
Befőzés XVII. - málnalekvár, de ecet is
Sikerült gyönyörűszép málnához jutnunk, házhoz jött, négy láda, nyolc kiló. Málnát befőzni nem nagy kunszt, már-már kínos is munkának nevezni, fél pillanat alatt végeztem vele, miközben a vele való foglalatosság extra örömet jelent. Minimális munka, extra profit, minden értelemben.
Semmi különlegeset nem csináltam, nem ízesítettem, nem szűrtem át, nem ez, nem az, abszolút classic style.
Meg number one is.
Én úgy emlékeztem, vannak még csatos üvegeim, de nem találom őket, lehet, hogy az összeset felhasználtam? Hm. A többség most is három dl-esben van, amit azért szeretek, mert hamar kiürülnek, nem kel egy hétig ugyanazt a lekvárt enni, változatos a felhozatal.
A málnaecet ennél is egyszerűbb, a recept innen van. Hétvégén szűröm le, s szerintem azonnal ki is próbáljuk.
2012. július 22., vasárnap
Nevetni, röhögni, hahotázni
A házasságban az egyik legfontosabb tényező a humor, 20 éve mondom, és csak azért nem 25, mert az első években még nem tudtam, mekkora szerepe van a humornak két ember kapcsolatában, vagyis, tudtam, de nem tulajdonítottam ekkora jelentőséget neki.
Amikor ezt másoknak mondtam, mindig iszonyúan megfeddtek, hogy a szeretet, az a legfontosabb, de hát én nem is mondtam ennek ellenkezőjét, csak azt, hogy humor nélkül minden kevesebb lenne. Még csak nem is arra gondolok, hogy problémákat lehet vele átvészelni, sokkal inkább arra, hogy a mindennapokban tud-e két ember együtt nevetni, nem gondokat elfedve vele, hanem viccesen, jókedvűen, hogy értik-e egymás vicceit, meg ilyenek.
Ez onnan jutott eszembe, hogy szombaton be kellett szaladnunk az IKEÁ-ba, és mivel Zoltán megkívánta az én párnámat, neki is vettünk egyet, de kellett textilt is vennem, amit ő unalmasnak tart, ezt ki is mondta, ne legyen kétségem az arckifejezésével kapcsolatban. Miközben mérték nekem a cuccot, a fejére tette a párnát, hogy mindenki láthassa, mennyire szenved, innen meg már csak egy lépés volt a játék, hogy el tud-e menni a pénztárig úgy, hogy nem esik le a párna. Nem volt nehéz rávennem, bár aggódott, hogy túl sokan vannak* (szombat délutánban jártunk, jelzésértékű, hogy az étteremben a lépcsőig állt a sor*, csak ennyien voltak), de egy, hogy emlékeztettem korábbi esetekre, amikor nem volt ennyire szégyenlős, kettő, hogy mondtam, nem vesszük meg a párnát, ha ezt az akadályt nem futja meg, ára van a jó párnának, mindenki tudja.
Én sajnos eléggé vihogtam, ezzel mintegy akadályozva az ő előrehaladását, meg kerülgetni kellett az embereket is, és forogni sem volt ajánlatos, és nagyon komolynak lenni sem volt hátrányára, mert azért egy párna a fejen, az mindenképpen illabilis, viszont viselni tudni kell, alant a (telefonnal készített) bizonyíték.
Ki koronát, ki párnát, ugyebár, de úgy is mondhatom, van, kinek a párna is koronaként hat, bizony.
a titok a határozott, mégis laza mozgás
már nagyon a vége felé jártunk, feje alatt kezében érezte a párnát
Az az igazság, hogy a pénztár felé egy nagyobb nevetés következtében leesett a korona párna, de megegyeztünk, hogy ezt úgy fogjuk fel, mint a Tour de France-on a cél előtti 3km-es szakaszt, ha ott bukás van, mindenkinek azonos időt számolnak, az már nem számít.
Hát, így nevetünk mi.
* tényleg sokan voltak, de az emberek többsége észre sem vette, amikor nem vihogtam, akkor csodálkoztam
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)