Találós kérdés / Conundrum

Aztán tudja-é valaki, mi lészen ezekből...?

Who knows what are these things made of felt...?

A műbőr sorsa / It's made of leatherette

Virágnak nem annyira tetszik, de mit csináljak, én már 41, ő meg 18. Na meg, ha azután mondja, hogy bugyros és kerek, miután már kiszabtam... mindenesetre a tankönyvek már nem áznak el, ugye, Fércjutka? :o)

I sewed this bag for our Youngest but she doesn't like it too much... I couldn't do other, I am 41, she is 18, our taste is different. Of course she showed the pattern of her dream-bag after I had already cut out the part of this one.... but the school-books are not going to be wet... :o)))

Murakami Haruki

Megfogadtam, hogy idén minden, általam olvasott könyvről lesz fanyalgás avagy lelkesedés, íme, az első fecske, itt, Murakami Haruki Kafka a tengerparton c. könyvéről.

I have made a decision that this year I always write some sentences about the books I read.. Does it like me or not... The first one is a book written by Murakami Haruki. My assessement is written in Hungarian but briefly: phantastic!

Tudok angolul!

Így kiáltott fel Csabi, a falubéli jóember, tűzoltó, s egyben szőlősgazda, nem mellesleg pedig a Tűréshatár nevű sokat ígérő együttes énekese akkor, miután a Just a gigolo c. örökzöld slágert elénekelte. Csabi konkrétan egy szót sem tud anyanyelvén kívül, ám amikor a fiúk a zenés szolgáltatást már igen jól produkálták, akkor ő sem maradhatott szégyenben, s tökéletes halandzsanyelven énekelte a szöveget. Majd a végén a fentebb említett mondat is elhangzott, teljes meggyőződéssel, hittel.

Ez a történet jutott eszembe, amikor a hétvégén elolvastam a Horgolás kezdőknek elnevezésű segédanyagot, s rájöttem, hogy ugyan az elnevezésekkel vannak problémáim (meg az azonosításokkal is), de alapvetően én tudok horgolni! Legalább annyira, mint Csabi angolul. :o)




Bizonyítékként meghorgoltam ezta többfunkciós, bonyolult darabot. Hivatalos nevét még nem tudom, de olyan, mint a mesében a szánk: hűt is, fűt is. Melegen tartja a bögrében lévő teát/kávét (Uram bocsá', forralt bort), viszont nem engedi, hogy a teflonborítást nélkülöző tenyerünk szétolvadjon a hőtől.

Szóval: nagyon praktikus, hasznos, nélkülözhetetlen darab. Ugye? :o)

Varrogatás / Some needlework

Neszeszert varrni kisebb kockázat, kisebb sikerélmény, kevesebb idő. Na de négyet? :o)
A Meskán vannak!

Sewing pouch is smaller risk, smaller success, fewer time. But what about in case of 4 pouches? :o)
They have already been in my online-shop!

Egyébként pedig

kép: internet

Ha már úgyis nimbuszrombolás van, akkor elmondom még azt is, hogy tudjátok-e, mi a jó abban, ha a Férjnek régi-új hobbija van? Hát az, hogy most már az egész család meg is őrülhet akár.
Mert nincs is annál jobb, amikor ZM dobol. Óh, nem kell ehhez dobszerkó (az a próbán, de ott legálisan és még örülnek is neki, ne, ez a nagy különbség a család és a zenésztársak között- releváns, mondom én), elég, ha a levegőben dobol, de lehet fokozni a vizuális élményt, mert lehet a kanapén is ám! Ki gondolta volna... Olyan jó hallani a kanapé püfölését, főleg, hogy nemcsak "bárki dobolhat így"-módon teszi, de nem ám, hiszen egy profinak a gyakorlás a lételeme, tehát 25-50-100-as ismétlésekben hallhatja (egyelőre) a család. És örülünk, nagyon örülünk, amikor végre összejön az a fránya ritmus.
Az pedig határozott boldogság volt, amikor sikerült a gyertyán dobverő helyett hikoriból készültet venni, mert azért a különbség az már tapintással is érzékelhető. A kanapén pedig egyértelműen érezhető,másképp szól, kérem szépen.

És ha bárki azt gondolja, hogy este már olvasni lehet halk zene mellett, meg félálomban lenni, akkor kiábrándítom, mert nem, este az ágyban be kell mutatni a napi produkciót, de rengjen ám az az ágy!, különben pedig napközben úgysem hallottad a kanapé/térdcsapkodást, így aztán este csillogó szemmel meg kell kérdezni: és ezt te mikor sajátítottad el, drágám?

A férj és a jókívánság

Csakhogy a sok dicséret mellett essék szó arról is, mekkora öröm is az, ha férjünk rendelkezik kreativitással (elvégre grafikus vagy mi a szösz), fantáziával, lelkesedéssel, idővel. És humorral. Mert amikor a felesége azt kéri, rittyent ő újévi üdvözletet, olyat, amelyben benne foglaltatik az optimizmusa is. A kép a netről való, viszont a BUÉK felirat kizárólag az ő keze munkáját dicséri.
Na, most akkor miért is nem küldtem nagyon tovább?

Szilveszter

Lehet az év utolsó napját nagy tömegben, magányosan, TV-t nézve, bulizva, játékkal töltve, táncolva (és még vagy ezerféleképpen) tölteni. És lehet színházba menni, mi ezt szoktuk. Idén egy kicsit későn jutott eszembe, hogy lesz szilveszter is, későn kezdtem el színházjegyet keresgélni (egy éjjel, amikor fél 2-ig az álomnak még csak a szele sem legyintett meg), végül mégis sikerült.
Hogy alakult a tegnap esténk? Leszállítottuk az utolsó gyerekünket is a megfelelő helyre, majd vacsorázni mentünk egy olasz étterembe. Három fogásos vacsora volt, a klasszikus előétel-főétel-desszert. Azok az ízek....

A Tháliába kaptam jegyet, "Hat hét, hat tánc és egy pohár pezsgő"címmel egy amerikai szerző darabját néztük meg. Vegyes érzelmeim voltak az előadás előtt, a darabnak utánanéztem, nem a szívem csücske a téma, Kulka meg nálunk nem bírt kitörni a sorozatbeli szerepei skatulyájából, de az, hogy Parti Nagy Lajos fordította a szöveget, az döntő volt. ( A Vígszínházban a Tartuffe szövegét is ő követte el...)
A darab érdekes is volt, tetszett is, volt nevetés is, elgondolkodás is - nem bántuk meg.
Éjfélre még hazaértünk, a hűtött pezsgő is finom volt, a párommal voltam, mi kellhet még? Perpill ez nekem a legtöbb, legjobb.

Boldog új esztendőt minden erre látogatónak!

Ez már egy szett, kérem

A kötésben, s melléktevékenységeiben az csak részfeladat, hogy számolunk, kitalálunk, s kötünk, a másik, nem kevésbé macerás dolog találni egy olyan személyt, aki hajlandó az egyébként jó minősítést elért cuccot akkor is felvenni, ha dokumentálni szeretnénk. Még egy nagycsaládban is nehéz ez, és még akkor is, ha minden csemete leány. Vagy akkor igazán.
A lelkesedés az alábbi fotón igazán meggyőző.

Sokat segíthet egy olyan családtag, aki nemcsak fényképez, hanem ért is a megörökítendő termékhez. Ezért aztán nem kérdezi állandóan, hogy melyik a színe, hiszen a vak is látja, hanem fotóz. És utána javít. :o)

Jó a család, mindig lehet rá számítani!
A szett egyébként a Meskán- mellesleg.

Az ajándék

Én úgy voltam, hogy ZM-nek két fő hobbija van a számos apró mellett (ami már önmagába is ellentmondás, mert hogy is lehet egy hobbi mellékes), s ebből a két műfajból bármi jöhet, s ha figyelembe vesszük, hogy tavaly megfogadtam, több történelem nem jön be az ajtón díszcsomagolóban, hát akkor marad a mainstream,ugye.
Volt már ajándék, ami fő, de kellett volna apróság mellé, hát elmentem a budai Artwork-be, valami nagyon fontos, mondhatnám nélkülözhetetlen dolgot venni, ami nélkül a fényképezés rég nem az igazi. Konkrét tervvel mentem, csak a nevét nem tudtam, de most már azt is, hogy ez biza e-s-ő-v-é-d-ő, enélkül valamirevaló fotós el sem indul egy borongós napon. Az apróság ott bukott meg, hogy laza 15 ezerért adják ezt a nélkülözhetetlenséget, hát ZM-nek még várnia kell egy kicsit, mire esőben is útnak indulhat. Az, hogy neki sincs esőköpenye, csak most jutott eszembe, de az kevésbé releváns, csak a cucc, az ne ázzon.

Volt nekem "B" tervem is, a másik hobbi, oda is elmentem, az kínosabb volt, mert nem tudtam, mit akarok, magyaráztam én, hogy kütyü, fontos kütyü, mert emlékeztem, hogy az ősz folyamán egyszer elragadtatással mesélte nekem ez a jóember, hogy milyen remek találmány (így), mert amikor csavaroz, akkor ez nem engedi, hogy tovább húzza a csavart, mint ildomos. Akkor annyit szűrtem le, hogy a bicajipar kiépült, lám, enélkül is gurult korábban a kétkerekű, csavaroztak is rajta ezt-azt, de ma már enélkül sem lehet elindulni egy komolyabb bicajosnak (lásd az előbbi pédát). Most már szidom magam, hogy jobban is figyelhettem volna, mert a szakboltban a fiatal fiúk nem értették, mit akarok, mondtam, mutattam, kértem, könyörögtem, de álltak felettem értetlenül, meg sajnálkozva, széttárt kezekkel, végül azon a ponton hagytam el aboltot, amikor megkérdezték, mégis mit akar az én férjem csavarni, mondjak valami közelebbit.
Így aztán az apróság lett két pullóver, ami nagyon hasznos, nagyon szép, nagyon fantáziatlan. De a fa alatt elmondtam midnezt, akkor nevetett ZM és ez jó volt, nagyon is.

Ő bezzeg mindent tudott, vett nekem csoda könyveket, meleg kesztyűt, illatot és 11 féle anyagot. Válogatás közben az eladó megjegyezte, hogy egy kis zöld még hiányzik a kollekcióból, mire azt felelte, hogy azt ugyan soha, tele a ház zölddel, életünk végéig kitart.

Így ajándékozunk mi.

Márai Sándor: December

Ha egy csepp szünetre vágytok, tegyétek meg, hogy elolvassátok. Nem miattam, hanem Márai miatt. És legfőképp: magatok miatt.

Márai Sándor: December

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó mögött.
Gyermekkoromban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel dobogó szívvel megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel rivaldafénnyel, sőt, valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt természetesen selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségem felett.
Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok előtt. Nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei, bőrben, zsebkés, melynek gyöngyház tokjában ötféle penge van, továbbá dugóhúzó, körömtisztító és pipaszurkáló is, nem kell. Semmiféle tárgy nem kell, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is, ellenségeim cikkeit érdeklődéssel olvasom, s színházba lehetőleg egyáltalán nem járok. Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s azután mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani, s még mindig várok valamire.
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség, aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek sem sikerült soha, a költőknek, akik az érzelmek és az indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni, ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán ne is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
Mindezt tudva, ez egyre zavartabb és bizonyosabb tudásban, nem tehetek mást, mint sorra járni az üzleteket, s vásárolni öngyújtót, illatszert, nyakkendőt és jegylyukasztót, gőzvasutat és Victor Hugó összes műveit. Tudom, hogy mindez reménytelen. De mit csináljak? Az ember azt adja, amit tud.

A kedvencem

Minden karácsonykor, régóta és örökké.

Lucababa és Anne Shirley, no meg a mézeskalács / Lucy and Anne Shirley and the gingerbread

Stílusosabb lett volna, ha éppen december 13-án írom ezt a bejegyzést, elvégre mikor, ha nem Luca névnapján, csak éppen a ház fáziskésésben van, s most dobta ki magából a babát.

A babát, amelyet legalább 12-13 évvel ezelőtt varrtam egy karácsonyra Lucának (Középső), korosztályilag nagyon passzolt hozzá, s ekkoriban Lucy Montgomery volt a nagy kedvenc, faltuk a könyveit, így többes számban. Lucának nagy vágya volt egy igazi rongybaba, én pedig megvarrtam, meg én. Kb. 40 cm magas lett, kapott szép vörös hajat, ettől aztán lehetett Anne Shirley-nek nevezni, Luca felkiáltott, amikor meglátta... csak egy kicsit szorul össze a szívem ettől az emléktől.
Lucababa (Halász Judit után szabadon) időközben megnőtt (lásd alant), a baba elkerült egy sarokba, de volt nagy öröm, amikor egyszer csak előbukkant piszkosan, kócosan, tépetten...

Some years ago our middle child (Lucy) wanted to have an own doll, a real ragdoll, she was about 6 years old. In this time we liked reading the books written by Lucy Montgomery so I tried to prepare a doll in her style. Lucy shouted out when she realized under the Christams-tree ... My heart sank a bit... Lucybaby (after a Hungarian nursery rhyme) has already growned (you can see below), the doll was sitting in a dark corner for a long time but some days ago she turned up... with shock hair, dirty, seceding cloth. It was a big surprise...

Ettől kezdve van karácsonyi hangulat. Meg a mézeskalácssütéstől.
And we have found the Christmas-feeling. Through our memories. And through the gingerbread.

Vagyis akkor az emlékektől, az illattól jön a hangulat? Vagy mitől?
Felette nagy titok ez.

Or what else through? It's a big secret I think. :o)

Ami jön

Minden látszat ellenére még életben vagyok, olybá tűnik, hogy maradok is. Ez a jó hír.
Viszont. Viszont a karácsony előtti pozitív gondolatok előhívását némiképp gátolja, hogy egy olyan helyen, ahol igazán nem várná az ember, mert elméletileg az ottlévők mással vannak elfoglalva... ott ellopják a fényképezőgépét. A sors fintora (de ez már inkább grimasz), hogy egy évvel ezelőtt a mostani elődjét Virág a bécsi karácsonyi vásárban elhagyta, akkor én titokban pótoltam, de ezt csak nyáron, a tihanyi Rege cukrászda teraszán békésen kávézgatva vallottam be ZM-nek. Most akkor menjek neki egyenesen avagy várjak megint fél évet a hírrel? Vajon mit bír ki a férfiember, évenként vagy félévenként adagoljuk neki a rossz hírt... jó kérdés.

Fotómasina híján szegényesebb lesz a blog is, na, nem mintha az én fotóim plusz értéket vittek volna a dologba, de azért néha még nekem is sikerült valamit összehozni, hát, ennek vége. Most pl. igen jó lenne, ha tudnám bizonyítani (értsd: megörökíteni), mennyi csomag várt itthon, de mivel nem a látszat, s mégcsak nem is a mennyiség a meghatározó, pláne nem a mutogatás, hát legyen elég az írás, a szöveg.
Az én olvasatomban az AJÁNDÉK nem azt jelenti, hogy van egy csomag, amelyet megtöltünk ezzel-azzal, azt latolgatva közben, hogy vajon már elég vagy még nem, hogy azért túlzásba se essünk, de (túl) keveset se adjunk. Az AJÁNDÉK valami olyasmi, amit az LGT mond, hogy "érzéssel töltsd meg a kesztyűt", nem egy mélyenszántónak tűnő gondolat, de mégis.

És amióta Méhike csomagja megérkezett, azóta azon sajnálkozom, hogy nincs apparát, de nem azért, hogy mindent bemutassak (lenne bőségesen, nem méricskélte a szeretetet), hanem azért, hogy egy dolgot mutassak, ami nekem december hónap leggyakrabban használt fogalmát (meg ami mögötte van), vagyis az ajándék szót hívta be. Ez pedig 2 tasak fahéj. Méhike talán megbántódik, ha nem említem a többi dolgot, de nekem ez a fűszer jelenti a figyelmet, a melegséget. Nem, nem azért, mert nincs itthon fahéj vagy ne tudnék venni, hanem azért, mert Méhike tudja, mi a fahéjhoz fűződő viszonyom. Ez az igazi ajándék.

És közben Anyahajó ajándéka is megérkezett, ami zöld, ugye, ez megint milyen lényeges apróság, és akkor az Áldáskönyv-ről még nem is szóltam, mert ha valami, akkor ez most aztán igazán. Állítmány nélkül, bizony.

Így aztán a ma reggelt fahéjas kávéval, könyvlapozgatással kezdem. Közben tipródhatnék azon, hogy vajon az én ajándékom milyen lesz, lesz-e telitalálat, meg tudok-e görcs nélkül, de mennyivel melegebb, ha egyszerűen átadom magam az ünnepnek. Mert az ünnep nem menetrendszerűen 24-én, este 7-kor érkezik, nem. Ezt ti (is) tudjátok?

A templom egerének zoknija / The socks of the church's mouse

Csak azt nem tudom, hogy amikor ZM a kezembe adta a fotót, mit akart üzenni:

- idén nem lesz ajándék, mert így állunk
- idén zoknit vegyek neki végre
- ő egy szegény, elhanyagolt férj
- milyen jól tud fényképezni a sötét szobában is
- nem elég, hogy lyukas a zokni, még fordítva is veszi fel

Vagy ezt mind, ebben a sorrendben...

:o)))

My husband has given me this photo but I don't know what he wanted my attention to call:

- because of our financial situation (crisis!) we shouldn't count on big presents under the christmas-tree
- this year he would be satisfied with some socks
- he is a piteous, neglected husband
- how wonderful he can take photos even the room is too dark

Or: he wanted to inform me... of all of them.
:o)))))))

A díjakkal meg úgy vagyok

Amikor elkezdtem írni a blogomat (egy éve) , nagyon tetszettek a díjak, hogy szép a blogod, jó a blogod, te magad is szép vagy, egyébként meg szépeket is csinálsz, nem utolsósorban a világot is szebbé teszed. Nagyon tetszett, ahogy az oldalsávban sorakoztak, el is határoztam, hogy majd én is, ha egyáltalán valaki ezt gondolja rólam és a blogomról. :o)
Előbb-utóbb mindig megkaptam az éppen aktuálisakat, szorgalmasan ki is raktam őket, ahogy ezt másoknál (a nagyoknál) láttam, nézegettem is őket, meg arra is gondoltam, hogy más is láthassa, milyen jó kis oldalra tévedt. Mert a szerénység a legfontosabb.
Tovább is adtam őket, mert úgy illlik és nem igazán emlékszem arra, amikor az első kapott díjam fölött elsiklott a figyelmem. Aztán a másodikon is, meg a harmadikon is, közben pedig leszedtem az oldalsávból a korábbiakat is, mert már nem tartottam olyan fontosnak, olyan nagy számnak, ország-világ előtt hirdetendőnek, hogy milyen is vagyok. Vagy legalábbis milyennek tartanak mások. Mert van különbség, ugye.
A nyáriakról már egészen biztosan tudom, hogy nem éltem velük, pedig voltam én hűsítő limonádé is, de ez valószínűleg összefüggött azzal is, hogy akkor is már inkább poshadt víznek, semmint limonádénak tartottam magam. :o(

Most megint díjazás, sőt, díjeső van, s most megint másképpen látom. Nem az a fontos, hogy kirakjam, mutogassam, nem az, hogy dicséretet zengjenek rólam, még csak az sem, hogy továbbadjam (bocs), hanem az, hogy ... gondolnak rám. Nekem most ez a két díj ezt jelenti, s többre nem is vágyom. Ezt viszont nagyon köszönöm, Zsuzsinak és Fércjutkának. Igazán.

Sürgős is, kérdés is

Abban tud-e valaki segíteni, hogy hol kaphatnék fekete műbőrt? Természetesen extrasebességgel kell a dolog, mert mindig a család marad utoljára, a cipésznek lyukas a cipője, meg a legkisebb gyereknek nincs táskája, ugye. Jó lenne a műbőr is, a velúr is, de ne kelljen rendelnem, mert arra már nincs idő, megfizethető legyen, ne csillogjon.
Ha meg esetleg valaki meg is varrná a táskát, akkor a Legkisebb mamája még lélegzetet is vehetne, de ehhez már nem ragaszkodom, luxusra nem gondolok.

Nem kellett senkinek...

(... legalábbis otthon), hát eladom bárkinek. :o)

Hátha. Hosszú, finom, puha. Marketingszövegnek ez most elég is. A Meskán!

Nobody of my family wanted to have this scarf so it's better to sell it... if somebody would like it can find in my online shop. It's long and fine and soft...

Ez biza csalódás / It's a disappointment

Az, hogy valami elfogy nálunk, még nem jelenti, hogy tökéletes, remek. Habzsolni az én családom úgy is tud, ha a kész étel nem egy gasztronómiai remekmű, elég, ha eléri az ehetőség alsó határát, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben közlik, hogy na jó, nagy duzzogva még egy szeletet esznek, nehogy azt gondoljam, hogy nem ízlik a főztöm.
Dolce Vitá-nál olvastam egy receptet, a torta is szép volt, a fotó is szép volt, ricottából is bőven volt itthon, miért is ne? Nos. A tészta valóban különleges, ropogós, de a töltelék (fél kg ricotta) egy kicsit sok. Fojtogatós, pedig a mandulalikőr még meg is billent a kezemben, amikor lazítottam. :o)
Így foszlik szét egy álom, mely szerint az általam kedvelt gasztrobloggerek minden szava szent, minden receptje tökéletes, a családom pedig igazi ínyenc.

My family eats everthing which is not rotten ... in brief: my family likes eating. It is enough if something is eatable but in this case they always say to me: We will offer up ourself as a sacrifice...
I have read a recipe here, the result was persuasive, we had a lot of ricotta... why not? Well. The pastry was crisp but the amount of the ricotta was too much.... we almost drowned. :o(
So a dream will be drashed ... every word of my favourite gastro-bloggers is true, every recipe is perfect and my family has a delicate palate.

Kitalálósdi / Charade

Aztán vajon tudjátok-e, ez minek a kottája?
A megrendelő hetek óta várt a végeredményre, most ez is késznek nyilváníttatott.

Who knows which folk-song is it? The procucer ordered this bag some weeks ago but I didn't have time to sew it. This weekend was convenient to do it - at last.

Megint sál

Nem azért sál, mert a recesszió következtében a meglévő fonalak előbb sállá, majd ajándékká avanzsálódva a fa alatt kötnek ki, hanem azért, mert ez az egyetlen projekt, ahol nem kell sem fogyasztani, sem szaporítani, nincs nyakkivágás, karkivágás, de még gomblyuk sem. Csak kötni kell, egyik sort a másik után, hogy előbb az ölünkbe (később a földre) omoljon, majd mások nyaka köré tekeredjen a sál, remélhetőleg kétszer-háromszor. Ízlés szerint.
A korábban említett és mutatott kék (türkiz) sál készen van, a hivatalos terminus technicus-t alkalmazva még blokkolnom kell, méretileg egyszer a nyak köré, majd lazán megkötve is viselhető.

Az újabb sál a színe alapján és a látszat ellenére a padlizsán-kék-szürke vonalat képviseli, mintája egy Amelie-ből való, tavaly ezzel kötöttem pulóvert. :o)


A bejegyzés írásakor ugyanaz az elv vezérelt, ami a jobb falatoknak az ebéd végére tartogatására jellemző, vagyis távozzunk jó szájízzel, imigyen különbséget téve Bucilla, s jómagam fonalválasztása között. A fotós még mindig én voltam. :o(


Azok az ajándékok a legkedvesebbek a számomra, amelyeket nem kötelezőként érkeznek hozzám, hanem hirtelen felindulásból, ne mondjam, szeretetből. :o)
Az ajándék egyébként fonal, de milyen...! Puha is, színes is, gyapjú is, taperolom, simogatom, bontogatom, fésülgetem, ölelgetem, szorítgatom. Talán egyszer még kötni is fogok belőle. :o)))

Játszani is engedd... / Let him play...

Nem táska, nem hasznos, nem praktikus - de kedves, puha, törhetetlen, egyedi. :o) Szeretem...
Holnaptól a Meskán!

It's not a bag, neither useful, nor practical - but it's lovely, soft, infrangible, unique. :o) I like it...
From tomorrow it will be found in my online-shop!