Minden

valamirevaló sorozatban eljő a pillanat, amikor ellaposodik a  történet, ilyenkor kihelyezik a szereplőket egy távolabbi, egzotikus helyre, ahol új kalandok várják őket, felfrissítve az értük aggódók érdeklődését. Nem egzotikus, de távolinak meglehetős helyszínünk ezúttal Hollandia,  ide repül a Legkisebb, sagánk főhőse, tehát a rövid szegedi, majd a dupla annyi, de még így is csak hat naposra sikeredett szülőkről való leválási kísérlet most következő állomásának sikere mind a térbeli, mind az időbeli távolságnak köszönhetően előre garantált. Kétkedők szerint ne vegyek erre mérget.

És azt még elmondom, hogy Hollandiába nem az a gyerekünk megy, aki az ELTE-n néderlandisztiát tanul, de nem ám. Családi erősségünk a logika.

Na, kérem, akkor é

n leszámoltam a szomorúsággal. Csak holnap nehogy ő velem. Bosszúból. Mert ilyen ám, alattomosan támad.

És hát nem

fenyegetésképpen,  csak azért, hogy legyen idő felkészülni, hogy ne kelljen majd szájtátva nézni, hogy ilyenek is vannak, öntudat, magabiztosság és  küldő csíny egyben, egy testben, szóval, mondom, hoyg szegediek, készüljetek, leköltözik az egyik gyerekünk.Vége a nyugalmatoknak.

(nekünk meg talán kezdődik, hahaha)

Hacacáré

Tehát volt ez a lánybuli, amit a szülinapomra rendezett nekem az Orsi és a Marilány, nekem ebben az volt a feladatom, hoyg végre ráérjek, s amikor ráérjek, akkor vigyem a vodkámat, meg útközben vételezzek narancslevet. Ez így teljesíthető volt, bár amikor a Spar-ba bementem és szófogadó állampolgárként jeleztem a biztiboy-nak*, hogy van nálam egy üveg vodka, akkor hunyorgott, hogy a tisztes őszes külső semmire nem biztosíték, ám amikor zavaromban még hozzátettem, hoyg de már ittam belőle, így végülis akár felesleges is a matrica rá, akkor már nem néztem a szemébe, hát miket gondolhat ez rólam, adom alá a  lovat. Egyébként a vodkából a szokásos 1 centimet  ittam meg, ennyit bírok, egy üveg vodka nekem sokáig kitart, viszont viszem mindenhová magammal.

És volt rengeteg   lufi, héliumos lufi is, földön, plafonon, tükrön, és volt kifeszített, amerikai filmes felirat is, és volt vacsora is, főztek a lányok**, meg sütöttek, és bár volt az a furcsa aggodalmam, hoyg mi van, ha nem is tudunk egész éjjel beszélni, ezt azért elég jól abszolváltuk, azt hiszem. Ottalvós buli volt, én a nyúllal aludtam egy szobában, ezt is kipróbálhattam, eddig még sosem.

És akkor még ajándékokat is kaptam, számomra kiderült, hogy nemcsak könyvnek örülök, bár a lányok beletettek a csomagomba egy könyvet is, de volt benne bögre!, lyukasztó!, meg mindenféle, ez nem olyan tételes felsorolás, a bögrét már mutattam, a lyukasztó meg azért lényeges, mert az nekem nagy vágyam (ilyen egyszerű lélek vagyok, igen), a sokat emlegetett szakértelmemről meg annyit, hoyg nem láttam, a papír melyik részét kell bedugnom a szerkezet melyik részébe. De ma már gyártom a madaras papírokat, ezt szögezzük le.

 És akkor kaptam még ilyen személyes (itthoni) használatra készült címkéket is, a publikus részt mutatom, én azóta is derülök rajta, átnézem naponta a csomagot, mert az jó nekem.

 

És még mindig nem mutattam meg mindent.

* ezt ma így mondják, én ezt hiteles forrásból tudom

** hogy a helyén kezeljük a dolgot: a nem (sokszor) főző lányok főztek nekem egy egész délutánon át, erről nekem az "édes jött az erősből" bibliai vers jut eszembe, mert annyira....!

Nos

Nos, elértem a tűrőképességem határát, innentől már csak lefelé megyen az út. Persze, hogy munkahely, de nem részletezem. ZM-től felhatalmazásom van, hogy elmenjek táppénzre (tavaly voltam 1 hetet, előtte 10 évig orvosnál sem voltam). Aztán mehetnék munkanélkülire, de előtte még akár passzív táppénzre is. Sikerült ma is bőgnöm egy sort. Kissé zaklatott vagyok. Van olyan, hogy azt mondom a dokinak, hogy pihennem kell és kiír táppénzre? Vagy ilyen nincs is?

Ha reggelig nem gondolom meg magam, akkor egy kissé bajban hagyom a céget, ami még mindig nem éri el a 10 %-át annak, amit ők tesznek velem.

Van valakinek hasonló tapasztalata? Van valaki, aki egyszer összegyűjtötte a kurázsit és felállt?
Meglátom, mit hoz a reggel, na, nem bennük, hanem bennem. Továbblépek vagy sem. Jézusom, írni sem tudok.

Ötlet

A következőt találtam ki: az elkövetkezendő néhány hónapban nem fogok tudni annyit varrni, kötni, mint szeretnék, ill. a kézzel tűzött falikép is bitang lassan halad, viszont elszakadni sem tudok a blogomtól- szóval, ellentétes irányú mozgások vannak, amelyeknek ugyan megvan a maga oka, megvan a maga helye és ideje az én életemben, de...

Ezért apránként majd lefényképezem azokat a már elkészült használati vagy éppen nem használati alkotásaimat, amelyeket az elmúlt időben készítettem. Fontos kitétel, hogy itthon legyenek. Majd fűzök is hozzá néhány mondatot (megy az nekem), így talán nem hagynak el azok, akiknek jelenlétét megszoktam, megszerettem, sőt, várom.

Jelentem: szakdolgozatilag úgy állok, hogy a Zsoltárok könyvére koncentrálva a 22. oldalnál tartok. A másikból a 3. oldalnál, de azt most jegelem.