m részletezni, mert lassan még az egyéb kategóriából is kilógok, most mégis kikívánkozik belőlem, hogy nagyon megvisel engem ennek a sok gyereknek a felnövése, hogy ezt hoyg képzelik, meg mire fel, szóval, rendes, tankönyves empty-ness is van, egyebek mellett, mondjuk így. Érteni értem én, csak nem szeretem. És akkor, amikor a szomorúság már beborított nagyjából a kisujjamtól a fejem búbjáig és ki sem látszottam belőle, mert rendben van, hogy a háromból kettő itt lesz a közelben, egyébként is beszélünk, telefonálunk, jönnek és megyünk, de a harmadik messzire megy, és hát ő a legkisebb, legbonyolultabb*, de ezt nem részletezem, szóval, a hosszú hetek, hónapok szomorúságát felerősítettük egy költöztetéssel, egy kegyetlen takarítással, nem szólva a bankszámla kiüresítő programról, és hazafelé váratlanul kezdtem másképp látni a dolgokat, hogy végülis ketten vagyunk, nem is rossz, alakultak mindenféle tervek a fejemben, ilyenek és olyanok, melyekben én mindig friss, üde, elégedett nőként jelentem meg, aki élvezi az élet alakulását, boldog a férjével, utazgat(nak), végzi a munkáját, ha nem akar, nem főz, színházba jár(nak), meg wellness hétvégére, többet jut(nak) le a tihanyi házba, átrendezi az egész házat, s közben remek kapcsolatot tart(anak) fenn a gyerekekkel, szóval, már kezdtem résnyire nyitni az egyébként székkel és szekrénnyel eltorlaszolt ajtót, amikor ma kora reggel ez a bizonyos harmadik közölte, hogy akkor ő a vágyott szabadság harmadik napján hazaköltözik. Az ezzel járó bonyodalmakat a szülő, úgyismint mama, majd megoldja.
Az én gyerekeim mindig tudják, hogyan kell a mama szomorúságát oldani. Most például már csak ideges vagyok.
*mert tudok disztingvált és cizellált lenni
és mert biztosak benne, hogy akármilyenek, akármit csinálnak akkor is szeretjük őket... :D
VálaszTörlés:))))))
VálaszTörlésSzerinted ők átérzik a mi lelki válságainkat? Rám mindig úgy néznek mint egy ufóra amikor stresszelek.És ott tartunk, hogy akkor is úgy néznek ha épp nem gyötröm magam semmivel: mert hogy lehet az, hogy nyugodt vagyok? (Ebből gondolom sejted, hogy szinte mindig stresszes vagyok).
VálaszTörlésA mostani helyzetért nem irigyellek. Nehéz dolog az elengedés, megspékelve a visszacsinálással!
Az első hét végén én is hazamentem (éjjel személyvonattal) ugyanonnan, és közöltem, hogy nem megyek vissza, de vasárnap visszaküldtek. Oszt ott maradtam.
VálaszTörlésTúl leszel majd ezen is. :)
VálaszTörlésHa látják, hogy mi a helyzet, szülő lelkiállapota, bankszámlája stb. terén, észhez térnek. Mi is küzdünk. :)Kitartást kívánok neked!