2013. február 2., szombat

Bounty

Az úgy volt, hogy januárban megcsináltam a kandírozott narancshéjat, de megfogadtam, hogy februárban valami olyan befőzés kell (csoportvállalás), ami nem annyira tetszik majd, mert így soha nem fog fejlődni a jellemünk, még akkor sem, ha a fejlődés jele éppen a (z ön)megtagadásban rejlik, nem az eleve nekünk alakított körülmények közötti hősködésben.
Ennek némiképp ellentmond a kókusz, mert azt bírjuk igen jól, de előrelátóan egyetlenegyet vettem, igaz, méreteset. Ebből látszik, hogy a jellemem abban sem fejlődött nagyot, hoyg az azonos darabáron kínált cuccok közül ne a legnagyobbat vegyem ki (ha az egyébként gyönyörű példány).

Kókuszt én még nem törtem fel, a mai nap fényében állíthatom, hoyg ezután sem fogok, egyet sikerült, legyen elég ez mindenkinek. Kilyukasztottam a három lyuk közül az egyiket egy fém horgolótűvel, de nem indult el a csepegés, ezért bedugtam egyhosszú csavarhúzót, jött is a lötty. Ami nem a kókusztej, ugye.


Ezek után jött a kézitusa, mondta Eszter, hogy ütögetni kell körbe és egyszercsak beroppan, kár, hoyg ezt az én kókuszdióm nem tudta. Én érzékeltem a kifinomult hallásommal, hogy melyik részen kellene beroppannia, de ennyi, csapkodtam kőhöz (hosszan), ütögettem húsklopfolóval (sokszor), végül a brutális felé hajolva elővettem a kalapácsot. Ekkor égettem meg kicsit az almás crumle-t.


Az viszont igaz, hogy ha megvan a feltörés és ha már kiszedtük a kókuszt a két félgömbből és ha már lefarigcsáltuk a fehér belsőt körbevevő vékonyabb barna héjat, és ha noch dazu le is reszeltük, akkor más nagyon tuti a dolog, ezekre azonban szánjunk némi időt. A reszelésnél nagyon meguntam a dolgot, főképpen, hogy nem teljesen autentikus módon jutottam a lényegi részhez, így nekem 2 x 2-es darabkák is jutottak, de ezt megoldottam azzal, hogy bedobtam az ufóba az egészet, szépen megreszelte nekem.


Mindezek után a kókuszt, a levét, némi cukrot, egy felhasított vaníliarudat főztem egy darabig, majd beledobtam fehércsokoládét és kész. Bounty a javából, szerencsére kevésbé édes. Ment a dunsztba és a szánkba.

ja és a képen nem tejberizs van, ez fontos


12 megjegyzés:

  1. Egészen más: olvastam a küzdelmedet, miközben a perifériámra bekerült egy cinke. Na, szerinted hogyan?

    VálaszTörlés
  2. most ezt nem is értem, elfáradtam a kókusztól,biztosan azért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kókusz is kemény dió:)

      A rejtvény megfejtése, a zöld táskád feketével kombinálva, amiről azt hittem, egy szép, zöld hasú cinke.

      Törlés
    2. Julcsy,én totál értetlen vagyok, sztem hülyülök.

      Törlés
  3. Úgy tűnik én ma sírok és nevetek egyszerre... nincs bajom, mára ez jutott. A cucc finom lehet, ez fontos...

    VálaszTörlés
  4. A kemény munka elnyeri méltó jutalmát

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. köszönöm, ez volt a jó ebben a projektben (mármint közben) :)

      Törlés
  6. Es ezt hogy kell enni? Lekvar, vagy mint a mogyorokrem? Sutibe? Kenyerre? (OK, azt fogtam, hogy magaban kanallal, de aki nem olyan, pl. en, az mit csinal vele?)
    Anita

    VálaszTörlés
  7. Nekem van egy kókuszdió-táskám, csak úgy mondom... ;)

    VálaszTörlés
  8. Hát ez nagyon tetszik nekem! Ide vele azon nyomban! Hűűűűűűűűűűűűűűűűű.... Hogy nekem, aki éveket (komolyan, éééééveket) gondolkoztam azon, hogy vajon milyen édesipau tröszt nem enged az élelmiszerboltok polcaira ehető, finom kókuszos csokit, szóval, hogy nekem ez eddig miért nem jutott eszembe?!?!?!
    Holnap kipróbálom!

    VálaszTörlés