2011. május 23., hétfő

Két évvel ezelőtt

azt szerettem volna, ha a vadszőlő villámgyorsan felfut a falra, ennek érdekében naponta igazgattam, rendezgettem az ágait, az meg napról napra hervadtabb volt, ezért aztán tavaly, mikor valami javítás miatt leszaggatták, nem nagyon izgattam magam,  mindegy neki,  nem akar élni úgysem, na, akkor elkezdett futni felfelé, mostanra beterítette a fél konyhaablakot (egy kicsit elpozicionálta magát, de nem hibáztathatjuk, hőségben áll egész nap). Aztán a bazsalikommal, ami a a bevközpontokban, mesterséges világítás és gyér locsolás mellett képes bokorrá nőni, de itthon mindig elengedi magát, rakom ablakba, kertbe, félárnyékba, napra, locsolom, nézem, semmi, egyre szottyadtabb, na, ezzel meg az történt, hogy bal kézzel meg akartam locsolni, de a jobb kezemben ott volt a banánturmix és nem jó kézt lendítettem, ez a jobbkezesség átka vagy az, hogy egyszerre kétfelé mégsem tudok figyelni. A bazsalikom azóta burjánzik.
És akkor ennek kapcsán eszembe jutott, hogy amikor Tihanyban kötöttünk a lányokkal, egyik este a zuhanyzóban nem volt rajtam a szemüveg és kicsit sok (hasonló színű) flakon volt odabent és véletlenül (haj)balzsammal zuhanyoztam", mondta is a Buci, hogy bebalzsamoztam magam, szóval az előző két példa alapján azt kell képzelnem, hogy akkor én az eddigi törődéssel szembemenve most kezdek majd friss, üde és fiatalos lenni.

" újabb és újabb adagokat öntöttem magamra, mert nem akart habozni


13 megjegyzés:

  1. Egy ismerős tusfürdővel kenegette magát - mint testápolóval...aztán egyre többször, mert "furcsán száradt a bőre" :)

    VálaszTörlés
  2. A növények már csak ilyenek.

    Meg úgy tűnik a nők is. Egész jól jártál amúgy, mert én hajat mostam balzsammal, s nem volt már időm korrigálni, olyan zsírosnak tűnt, mintha nem mostam volna két hete, szép voltam, és igénytelen.

    VálaszTörlés
  3. jajj, egy vadszolovel befutott fél konyhablakot szeretnék.

    (van-e abban valami bölcsesség, hogy a kényeztetéstol nem nott, a leszaggatástól pedig új erore kapott a vadszolo? valaszt keresek az egy helyben toporgasomra, de felek attol, hogy valaki leszaggasson a falrol, amire felkapaszkodtam)

    a bebalzsamozashoz mar nem tudok hozzatenni :)

    VálaszTörlés
  4. Akartam írni, hogy a bazsalikomnak nagyon sok hely kell, főleg föld, azért szottyad otthon, ha az ember lánya nem ülteti két hetente két számmal nagyon cserépbe és nem locsolja mindig bőséggel, de a banánturmix sem rossz praktika :D

    VálaszTörlés
  5. a növények ilyenek, de az emberek is, vagy némelyik és néha!

    és igen, én ezt pontosan értem, minden szaggatástól tartok, mert ugye ott a veszély, hogy az fájni fog. és fog is. én azt jól tudom.
    de lógni tehetetlenül, elgyengülve, az sem jó, de nem ám. évekig tettem, tudom, miről beszélek.
    jaj.

    VálaszTörlés
  6. Jaj ezekkel a sztorikkal oldalakat tudnék teleírni:-) van bennünk közös, Rita, újra és újra megállapítom:-)))

    VálaszTörlés
  7. Szóval banánturmix, aha értem már...én eddig csak vízzel próbálkoztam.:))
    Viszont mióta az orchideámat már nem babusgatom, hanem dühösen "kivágtam" az egyik félreeső ablakba, na azóta folyamatosan hozza a virágokat...ki érti a növényeket...és a nőket....

    VálaszTörlés
  8. nekem egyből apám jutott eszembe...szőrtelenítőkrémmel mosott fogat :DDDD
    tubus..tubus...gondolta

    a virág is olyan mint a hajunk...ha levágjuk "megijed" és gyorsabb növekedésnek indul...ha kibillentjük a tunyaságból feléled.:))

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm mindenkinek, jót nevettem. :)))

    VálaszTörlés
  10. Na, nekem is rögtön eszembe jutott erről, hogy mindkét nagypapa (apukám és a férjem édesapja is) térben-időben egymástól függetlenül hetekig hajbalzsammal mostak hajat... :-)))
    Csodálkoztak, hogy milyen selymes, de mégis zsíros maradt(plussz nem habzik)...

    (Anyukám nem értette miért fogyott el olyan hamar a balzsam!
    És ugye tudni kell a védelmükben, hogy nem szoktak szemüvegben fürödni...) :-)))

    VálaszTörlés
  11. De jókat nevettem!
    Köszönöm!
    Én nem tettem mostanában semmi ilyesmit, lehet hogy azért,mert nem is csinálok semmit. Legalább is látszata nincs. De legalább nem is hibázok.
    Viszont az öt éves unokaöcsém azt mondta a három éves öccsének, hogy: kaphatnál te is ilyen legót, ha jó lennél, de az veled még soha nem fordult elő..... :o)

    VálaszTörlés
  12. Jaj Zazi! Hihetetlen vagy... :o) Rég mosolyogtam (mert nevetni még nem tudok) ... köszönöm!

    VálaszTörlés