2011. május 19., csütörtök

Csak hogy helyrebillentsem

ezt a kizökkent világot, amelyben azt hihetnők, hogy nekem minden sikerül és minden egyből sikerül, bár ez messze nem az én gondolatom, de mintha elszaporodott volna a blogban a pozitív bejegyezés, márpedig Isten mentsen ettől, ugyebár, na, mutatom, hogy fél négyzetméter bőrből mit hoztam ki. Ezt így mind. Mind a 15x10 centijével.


Na most, a mintadarabot nem sikerült egy varrással összevarrni, a két varrás viszont véletlenül sem fedi egymást, a rajta lévő virág elcsúszott és még béna is, a felső részt nem sikerült vízszintesen hozzávarrnom az alsóhoz (katt a második képre) és mindezt olyan három hét alatt hoztam össze, tehát nemcsak, hogy elpocsékoltam egy szép darab valódi bőrt, vagyis nemcsak az anyagi kár jelentős, hanem az időtényező is hasonlatosképpen alakult, nekem ebben nagyon sok éjszakám van,  bár ez rajta nem látszik, mondhatnánk, hihetetlen.
És akkor lehetne egy másik fejezetet írni arról is, hogy fél csomag patent és néhány délután alatt megtanultam  patentot beverni, igaz, az legalább már áll, mint a cövek, azt hiszem, ennek a remekműnek ez az egyetlen része, ami az elvárhatóhoz közelít. Használata erősen kétséges, de nem baj, annyi patentot elhasználtam, hogy a maradékot fogom benne tárolni, egymáshoz illő társaság.

11 megjegyzés:

  1. A kivétel erősíti a szabályt!

    VálaszTörlés
  2. :)
    Szeretem, ha valaki meri vállalni a bénaságát, és azt ilyen szerethetőn teszi:)

    VálaszTörlés
  3. no a patenttartónál már nem bírtam tovább és elvigyorogtam magam, meg még azér is, mert most olvastam vissza párat, eleség-feleség hehe :)

    VálaszTörlés
  4. Ha már nem tudod elnézni ezt a szegény félresikerült tartókát akkor sorsold ki majd!


    Biztosan örökbe fogadja valaki, Te meg kísérletezhetsz tovább a maradék bőrökkel.

    :)) :))

    VálaszTörlés
  5. Én jót nevettem. A leírásodon. Nekem megérte, hogy megcsináltad :)) A patenttartó ötlet meg csak bosszú, ugye?! :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem igenis tetszik! Ilyen nincs és nem is lesz még egy, mert ő az első, kicsit félresikerült, kicsit hibás, de úttörőnek lenni mindig nehéz :) Tudod ez olyan mint Örkénynél: "Ezt a kis testi hibával született kört ki vígasztalja meg?". Szeresd nagyon mert nehéz dolog kis hibás elsőnek lenni :)

    VálaszTörlés
  7. Patenttartónak viszont gyönyörű. Egy magára valamit adó, jóizlésű úrihölgy csakis valódi bőrtokban tartja a patentjait. Látod, milyen stílusos vagy? Még a részleteknek is lelke van.

    VálaszTörlés
  8. szeretem én, hogyne szeretem, én gyerekem, de a patentokat tényleg ebben :o)
    óh, hát arra nem is gondoltam, hogy ha ezt Örkény látná....

    és arra sem gondoltam, hogy stílusos vagyok, de már tudom, hála a bőrcuccnak :o))

    VálaszTörlés
  9. látom a bélés is kicsit hólyagos.....
    :))) csak hogy ne legyen minden bejegyzés pozitív...:)
    a varrás elött a széleket össze szokták ragasztani bőrcementtel,és akkor frankón stimmel minden.

    VálaszTörlés
  10. Na erről a szép színű tartókáról eszembe jutott Joey a Jóbarátokból, amikor nem sikerült Rachel hagyományos angol trüffelje:
    "Most mi a baj? A hús jó, a sodó jó a bab jó..." (És megette a húsos-babos édességet!) :-))))

    No, a szín jó, az ötlet jó, a forma jó...
    A részletek meg részletkérdés...

    VálaszTörlés