ennek a kis japán zászlónak semmi értelme, én mégis ellentmondok. Amikor Mamazon-nál megláttam, eszembe jutott, hogy a 2001-es események után varrtunk blokkot Amerikának is, annak valami konkrét haszna volt, talán összevarrták, elárverezték, már nem emlékszem. Ez a kis vacak most valóban nem hoz hasznot, pénzbelit semmiképpen, meg sem tudják a japánok, hogy én ma délután velük foglalatoskodtam. Akartam én mindenkire gondolni, minden ismeretlenre, az egész nemzetre, de csak az a fiú járt a fejemben, aki elsírta magát a kamera előtt, hogy ő mindenkit elvesztett, szülőket, testvért, barátokat. Mindenkit. És most hol van, ki gondoskodik róla, ki tudja. Sosem fogom megtudni, mi lett vele. De ezt is belevarrtam ebbe a valószínűleg egyáltalán nem méretarányos zászlóba. Kézzel varrtam, hogy minél tovább tartson, kézzel tűztem le, a felkelő nap sugarait akartam még rátenni, ami végképp nem a szokványos zászló része. Mint ahogyan a helyzet sem az.
Húúú, ide most egy hosszú bejegyzés kerülne, ha kerülne, de nem az én blogom. Röviden érintve vagyok a témában, igaz nem közvetlenül, csak közvetve...
VálaszTörlésmondd!
VálaszTörlésJajj, Rita úgy érzem túl sok leszek én Neked mára...
VálaszTörlésAz unokatestvérem Japánba ment férjez és ott is élt, szerencsére pont a katsztrófa előtt jöttek haza, és mégis várják, hogy visszamehessenek 2 gyerekkel...
Szép.
VálaszTörlésHú ,drága! A szívem közepébe találtál ezzel a varrománnyal....Nem láttam azt a riportot.Hírekben volt?Bár lehet,hogy jobb is, úgyis megszakad értük-is-a szívem...
VálaszTörlésKöszi! Remélem még lesznek követőink. (Én a táskámban hordom, olyan jó érzés.)
VálaszTörlésnem köszi, ÉN köszi.
VálaszTörlésnekem is szem előtt van...