2011. február 10., csütörtök

Nehéz nekem

elhinnem, hogy időnként kapkodnak értem, hogy elhalmoznak, hogy vásárolnak, hogy verekednek, hogy felkérnek, megkeresnek, de még várnak is.
Majd megszokom.
Jaj, csak meg ne szokjam.

5 megjegyzés:

  1. Szokd csak meg, Zazálea! Jó az, ha ilyen sokan szeretik az ember lányának munkáit...
    Látod én is csak azért léptem ki a szürke háttérből lelkesedő-leselkedők tengeréből, hogy ezt elmondjam neked! :-)))
    Minden nap nézem a blogodat és jó, hogy vagy (nekünk)!!!
    Friss blogos régi rajongód vagyok, hát ez van, na...hiába... a népszerűség, ha egyszer utolér Téged, lesújt...
    Kukkants be hozzám, ha van kedved!
    Szeretettel várlak!
    Krizantám

    VálaszTörlés
  2. (néha tartok attól a nevetséges dologtól, hogy majd jó nagy orcám lészen, tudod)

    VálaszTörlés
  3. A komoly mondataidat is szeretem, mert elgondolkodtat...a humorod megnevettet, és ha csak ezért aggódnál, azért vannak a jóbarátok, hogy megmondják mit gondolnak..ha nagy arcod kezd lenni, azt is, bár ahogy én ismerlek ez a veszély nem fenyeget...

    VálaszTörlés
  4. Amilyen érzékeny lélek vagy, sosem lészen nagy arcod :))
    Pedig lenne mire ;o))

    VálaszTörlés
  5. Tudjátok, úgy van az, hogy az ember nem veszi észre, hogy nő az arca, mígnem egy reggel belenéz a tükörbe, ahonnan kilóg a fél feje, s akkor döbben rá. Legyenek barátok, őszinték, én azt mondom.

    Gina, azért ez nekem szorongás, tudod?

    VálaszTörlés