egyszer csak döbbenni, hogy a szomszéd néni, a nagyon kíváncsi, nagyon beszélős, nagykendős néni már bottal jár, s hogy a szomszéd fiú, ki a maga tákolta gördeszkán csúszkált előttünk mindennap háromtól és menetrendszerűen, már két kislány édesapja, felnőtt férfi, ember lett belőle, s hogy a diófa, mi csak úgy magától nőtt, már diót terem, aprót és keményet, nagy türelem kell hozzá, nincs is az nekem. A fiúk megnősültek, a lányok férjhez mentek, gyerekek születtek, házak épültek, temettek is, voltak telek, kemények és fagyosak, meg az enyhék, hogy akkor globális felmelegedés, de én idén fázom, mindig csak fázom.
Semmi, csak az élet rendje, tudom én.
C'est la vie mon amie, vagy pestiesebben, ez az élet Babolcsai néni :).
VálaszTörlésIgen, de azért mégsem semmi, mert ez az élet rendje. A mi életünké is...
VálaszTörléshát persze, mondom, hogy tudom én, csak...
VálaszTörlés