2010. szeptember 2., csütörtök

Önmagunkon átszűrve

Ez pedig arra lehet példa, hogy mindennek, amit olvasunk, sajátos értelmezést adunk, magunkból indulunk ki, mindent átszűrünk magunkon, másképpen nem is történhet. De szeretném, ha írnátok nekem saját élményt, sajátos értelmezést! Ez az irodalom, ugyebár.

Ezt a történetet én úgy értelmezem, hogy van ez a Gregor Samsa, aki már régóta érzi, hogy valami nincs rendben nála, de igyekszik nem tudomást venni róla, főképpen, mert megfoghatatlan ez a benne csírázó változás, nem lehet konkretizálni, csak az érzés van, hogy valami nincs rendben, a növekvő nyugtalanító érzés. Nem érti a körülötte zajló eseményeket, érthetetlenül áll a legkisebb változás előtt is, a rutint szereti, mert az ugyan nem izgalmas, ellenben megnyugtató, azt legalább ismeri.

Egyre nehezebben kel fel, egyre nehezebben végzi munkáját, de végzi, mígnem egy napon nem bír felkelni. A változás, mely eleddig látens és sunyi módon volt jelen, nyilvánvalóvá vált, képtelen tovább végezni dolgait, képtelen tovább így élni. Először nem akar tudomást venni a nyilvánvalóról, dolgozni akar menni, neki feladata van, ő nem maradhat itthon, de a test átvette a hatalmat, ami eddig csak a lélekben, az most már fizikálisan is megjelent, pszichoszomatikus tünetek, persze.

Ezen az úton nehéz a megállás, kezdődik az elidegenedés. Nem nagyon akar látni senkit, hiszen nagyon jól tudja, milyen állapotban van, kinek kell ez a kínlódó, embernek mondott, de igazából roncs, szégyelli is magát, hogy olyan állapotban van, amilyenben. Eleinte reménykedik, hogy változik a helyzet, változik az állapota (gyógyszert is szed, ahogy azt kell), de ha változik is, csak negatív a változás. Bebábozódik.
A körülötte lévő emberek előbb csodálkoznak (mi történt, nem volt semmi jele!), palástolják félelmüket (velünk is megtörténhet ez?), majd egyre jobban undorodnak tőle, ki a fenének kell egy olyan ember, aki már nem is ember, felismerhetetlen a régi Gregor, lemondanak róla, legyintés, ja, igen, volt egy Gregor, de az már nincs. Így aztán szobájában éldegél, egyre magányosabban, egyre visszavonultabban, s már nem remél.

Érzi, hogy teher, hogy egyre nehezebben viseli a közvetlen környezete is, azok, akik még megmaradtak, akik jönnek hozzá, s tekintve, hogy kilátástalannak látja jövőjét, nincs megoldás, nincs feloldás, nincs megkönnyebbülés, a könnyebbnek tűnő, de mindenképp rövidebb utat választva öngyilkos lesz. Hogy ki hogy reagál minderre, az már egy másik történet.

24 megjegyzés:

  1. Én gimis koromban olvastam, és nagyon visszataszítónak találtam. Akkor számomra nem az volt a lényeg, amit most te kiemeltél- az elszigeteltség, hanem, hogy undorító formát öltött szerencsétlen lény. Hiába adta elő viszonylag semlegesen a tanár... De általában nem szeretem Kaffkát. Végigolvastam a kötelezőket, és örültem, hogy megszabadultam a tehertől. Persze, nem vagyunk egyformák. Fontos, hogy ki milyen lekiállapotban olvassa. Olvastam egy háborús könyvet (Jorge Semprun: A nagy utazás című könyvét akkor olvastam, amikor az első gyerekemet vártam. Teljesen kikészültem tőle.)

    VálaszTörlés
  2. Annyira furcsa, hogy ez a poszt ma reggel jött. Egy ideje ugyanis hasonló helyzetben kezdek lenni.
    Mármint szerintem ez minden olyan lélekre igaz, aki diktálná a saját ütemét, szabadságát, amibe mondjuk egy munkahely/főnök ütemezése nem fér bele, mást kíván, megszakadsz. A kérdés, hogy elkezdesz bebábozódni, vagy fogod magad és a feszítő energiát pozitívvá téve a maradék 8 órában teremtesz, alkotsz, mást csinálsz. Tény és való, hogy ez a probléma elodázása csak.
    Mersz repülni, vagy bebábozódsz?
    (Egyébként Kafkát nem szerettem sosem, az a tehetetlenség és kilátástalanság engem mindig frusztrált.)

    VálaszTörlés
  3. Egyetértek Beával, én is középiskolában kínlódtam végig, de nekem akkor nem ez jött le, hanem az, hogy hogy lehet ennyire beteg, hogy ilyeneket leír. Szó szerint undorodtam ettől a könyvtől, sőt utána még talán rémálmaim is voltak (nagyon vizuális vagyok)
    Ha nem haragszol meg (vagyis, inkább ne haragudj meg!) de szerintem neked most a legkevésbé ilyen olvasmányokra van szükséged!
    Ha éppen rossz passzban vagyok, én inkább könnyed, vidám könyveket olvasok, mint ilyesmit.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ez nem középiskolásoknak való mű, az álomvilág, a remények, vidámság idejében teljesen idegen témát ír le zseniálisan. Az embernek fel kell nőnie hozzá, a saját életében kell átkínlódnia hasonló periódusokat, hogy elismerje: tényleg a mai kor emberének lelkitusáját mutatja be Kaffka.

    VálaszTörlés
  5. Talán kiszólhatok a mély döbbenetból.
    Éppen a szárnyaimat fényesítettem indulás előtt, mikor még elovastam ezt a posztot.
    Engem csak a szavak érintettek meg, a csupa negatív kifejezés, aminek mindnek meg van egytől egyig a pozitív, előremutató és vivő párja:
    állandóság-változás, rend-rendetlenség, nyugodt-nyugtalanító, test-lélek, egészség-betegség, könnyű-nehéz, pozitív-negatív, élet-halál... sorolhatnám.
    A szavak ereje pedig teremtő erővel bír.
    Én nem hiszek a betegségnek, a testnek, a halálnak... megtagadom őket, mert az élet örök, a benne lévő dolgok percről-percre változnak, és az egészet a szeretet hullámai rezgik körös-körül. Lehet kicsit zagyva vagyok, de nagyon felkavart az írás... inkább majd mailben folytatom.
    Kaffka nekem rémálom.

    VálaszTörlés
  6. Még gimiben vettük, akkor olvastam. Illetve kicsit előbb,mert mindig imádtam olvasni, főleg novellákat (és regényeket), hát mindig kiolvastam előre a szöveggyűjteményt. Sokáig nem értettem, és gondolkoztam valóban tényleg féreggé változott-e vagy ez csak valami metafora.. Hogy mi egyéb járt még a fejemben? Hát hogy miért ilyen gonoszak vele..hiszen mégis csak ő..vagy jogos? Én mit tennék ha egy szerettemmel ilyesmi történne? Én se bírnám elviselni? Vagy mellette maradnék? Mert persze,hogy mindenki rávágja,hogy ó, ő mellette maradna, de vajon tényleg?

    VálaszTörlés
  7. Persze figyeljünk az emberi minőségre is! G.S. nem él.És itt nem a biológiai létet értem, hanem a "nembeli lényeget". Dolgozik, feláldozza magát a csalládjáért - amiről kiderül, hogy felesleges áldozat volt, de nekik így volt kényelmesebb - és ebben az áldozatvállalásban elveszíti önmagát. Figyeld meg a környezetét:majdnem üres szoba, menetrend, újságból kivágott kép. A hobbiját is úgy írja le K., hogy "dolgozgat egy kicsit a lombfűrésszel".
    A paradoxon, hogy akkor leszenk igaz érzelmei, gondolatai, amikor már mindenki elfordult tőle: ő értékeli a hegedűjátékot, a szobaurak unják. De akkkor már késő, nincs segítség, hogy vissza tudjafordítani a folyamatot.Talán ha igazán mellette állna valaki. De Gréta is csak kötelességtudatból hord be neki - egyre ocsmányabb - ételet. Sőt ő, akikhez a legjobban ragaszkodott, ítéli halálra. Igan, K beteg volt, és nem véletlenül ír ilyen elidegenedett, kínzóan kiüresedett kapcsolatokról.
    És hogy kinek mi jön le: nekem pl az, hogy mennyire magára marad, mennyire kihasználják, és amikor már nem lehet, eldobják.

    VálaszTörlés
  8. Szerencsére nem olvastam.Nem is jött meg hozzá a kedvem.Arra nem emlékszem már,hogy egy volt-e az olyan könyvek közül,amiről csak beszéltünk,de olvasni nem kellett,vagy az a kategória,amit nem olvastam el,pedig kellett volna.:)Olvastam ám kötelezőket,de jobban szerettem magamnak választani valamit.
    Vissza a témához:a legtöbben azt mondjuk,hogy persze,hogy ott maradnánk.De egészen más átélni,mint hallani vagy kívülről figyelni egy eseményt.Nem beszélve arról,hogy mindenki másképp él meg egy dolgot.Egy ilyen helyzetben nehéz ott maradni.Olyan mértékű alázat és odaadás kell hozzá,amit az egonk nem enged meg.A pozitív szemlélet nem tűri a negatív szemléletet.Ugyanígy fordítva.Vagy az egyik fél alkalmazkodik a másikhoz,vagy kénytelen elmenni,mert nem bírja tovább a nézetkülönbséget.
    Senkin nem lehet igazán segíteni,hiába vagy mellette,hiába látod el (szerinted) jó tanácsokkal!Mindenki csak önmagán tud segíteni,vagy elfogadja a támogatást és él vele,vagy marad a saját elméleténél.
    A megkeseredett,negatív gondolatmenet mellett még ez a felismerés is "elüldözi" a barátokat.A tehetetlenség.
    Csodálom azokat,akiknek mégis sikerül a legmakacsabb emberre is hatni!
    Még ha nehéz is a dolog,minden esetben meg kell próbálni segíteni,amennyire tőlünk telik.Számolva azzal,hogy ez nem mindig sikerülhet.
    Rita,olvass inkább vidám könyveket,pl. az Erőleves a léleknek című sorozatban sok megható,lélekmelegítő történet van.Persze ez csak egy tanács,nem kötelező;)

    VálaszTörlés
  9. No,mégiscsak el kell olvasnom,úgy látom!:)
    Egészen más szögből közelítettem meg,úgy hogy nem is olvastam,csak a hozzászólásokra hagyatkoztam.Fél információból ítélni,következtetést levonni pedig nem szabad:)

    VálaszTörlés
  10. Jaj, végre egy olyan bejegyzés, amelyhez jönnek igazi gondolatok, vélemények, ezt már szeretem!

    Nekem a depresszióról szól, ezért jó nem lehet a történet, ellenben a középiskolás utálkozás után újraolvasva megértettem és ez jó. Még akkor is, ha negatív képet fest, meg borzalmakat, ez az élet, kérem.

    Javítok: ez IS az élet, igenis van, aki így él, így gondolkodik, ettől odavágó még jobban a regény. És ettől igaz, ha tetszik, ha nem.

    És igen, a másik fél, hogy segítek-nem segítek, maradok-nem maradok... ez legalább olyan érdekes, mindig az adott szituáció dönti-e, emberek vagyunk vagy sem. Nem az előre eltervezés és elhatározás.

    Vitaindító, remek!

    VálaszTörlés
  11. Én szeretem Kaffkát, mert nagyon jól megmutatja, mivel kell megküzdeni annak, aki bekerül ebbe a verembe. Akkor érted meg a másikat, ha megismered mi zajlik benne, körülötte.
    Optimistának, pozitívnak, előremutatónak, erősnek lenni nagyon nehéz akkor, ha összecsapnak a fejed fölött a hullámok vagy kilátástalannak tűnik minden küzdelem és még genetikailag is úgy vagy megteremtve, hogy nehezen tudod ezt feldolgozni és mindent felülír a depresszió.
    És igen, szerintem is saját erőből lehet kimászni. Legalábbis nekiindulni. De ha ott van mindig az a pár segítő kéz, amibe bármikor belekapaszkodhat...

    VálaszTörlés
  12. Nekem pedig te hoztad meg a kedvem, hogy elolvassam. :)

    VálaszTörlés
  13. Már megérte, Ida!

    Azt gondolom, Judit, hogy erről is szól, szólhat, igen.

    VálaszTörlés
  14. Jaj az Átváltozás!Éppen egyik nap értekeztünk egy társaságban róla..Ennyire aktuális lenne?
    Igen, ennyire!
    Mindig.Újra.

    Ha most az írom, hogy szeretem, hogy hangzik?Meg lehet ez fogalmazni?
    Óriási élmény volt végigjárni a bugyrokat!
    Amúgy sem vagyok a "struccpolitika" híve...
    Fontos és katartikus olvasás élmény marad mindig!

    VálaszTörlés
  15. Ez ám a válasz! Nézd, továbbírtam... szerintem Kafka őszinte, azt is leírja, amit más nem, mert igenis van ilyen is, tetszik-nem tetszik.

    VálaszTörlés
  16. Nekem is tetszett ez az írás és a többi műve is. Ez van sajnos, ez ilyen, nagyon klasszul van megírva az elidegendés. A téma ma is aktuális, jó ha kívülről tudod értelmezni. Ha Te is kezdesz belecsúszni, netalán benne vagy a közepébe az baj. Vagy nem. Nézőpont kérdése. Mindenki annyit kap amennyit elbír.
    A lényeg pedig ott van, hogy a karmát eltörölték. Szabadok vagyunk, és magunk döntünk mindenről. Nincs semmilyen adósságunk amit le kell törleszteni. Bármit megtehetsz, nincsenek korlátok. Illetve csak magad vagy az. Gyere ki a napfényre és élj!!!!

    VálaszTörlés
  17. Kafkát imádom,mindig is ilyen kicsit "elvont" voltam:)
    Egyszer össze kellett hasonlítani Kafka egyik művét Salvador Dali egyik képével-isteni volt,főleg a vita ami utána jött( 17 évesek voltunk).
    Az irodalomban az a jó,hogy mindenkinek más-ahogy te is írtad Rita-és pont ez benne a jó!!!!
    A 17 éves fiamban pedig magam látom,és olyan jókat tudunk vitázni egy-egy dolgon,karakteren,könyvön( azuram,csak néz ránk szótlanul:))) )
    Kriszti

    VálaszTörlés
  18. Huhh!Most elolvastam és felkavarodott bennem minden.Nincsen szavam rá,de rettentően rossz.Nekem nem szabad ilyeneket olvasni,nem bírom.Kafkát nem bírom elviselni, túl nyomasztó nekem.Lehet,hogy gyenge vagyok,sőt...Én is azt gondolom,hogy rossz állapotban,de most ez rám vonatkozik,olyat kell olvasnom,ami felemel a sötétből,nem letaszít még jobban.
    Ez van...Nekem ez rettentően nehéz olvasmány.

    VálaszTörlés
  19. nekem még az is sok,amivel az életben meg kell bírkóznom,egy alkoholista testvéremmel,akinek nagy családja van és tönkreteszi őket,nem azért mert gonosz,hanem mert átváltozott.Nem lehet rajta segíteni,nem engedi.Ez a halál...az egész,meg a tehetetlenség.Amiről Monaline írt.
    Kész vagyok,megyek valami erősítőt olvasni.

    Zaza!Hogy van neked erőt ilyeneket olvasni?Engem letaszított a mélybe.

    VálaszTörlés
  20. Mondom, hogy nem most olvastam, hanem éjjel ezen töprengtem varrás közben, nyilván nem véletlenül! Mert bennem szűrés után ezt hozta elő.:o(

    VálaszTörlés
  21. Tényleg ezt írtad is,bocs!Amit viszont lesszűrtél belőle,az nekem többet ért Kaffkánál ezerszer!!!!!!!A Te írásodat elolvasom többször is!!!!

    VálaszTörlés
  22. De jó! Pont a napokban beszélgettünk arról párommal, mennyi mindent szeretnénk újraolvasni, felnőttként, más szívvel... Ezen a könyvön pl. röhögtem, nem vettem komolyan, pedig nem voltam vihogós kamasz... de most azért nem olvasnám el, mert félnék a valódiságától, magávalragadna és túl átélném... ha túlélném... pont az aktualitása miatt(nem magamra gondolok, hanem arra a többmillió emberre, akik magukramaradnak, pedig nem akarnak...) De téged tényleg ngyon jó olvasni, nem akarsz egy-két átiratot vagy fülszöveget vagy kritikát írni?:))

    VálaszTörlés
  23. Kiseri: ez egy nagyon elevenbe vágó kérdés ám!

    VálaszTörlés