Nem fogom ragozni, nem írok nyálas bejegyzést, nem zokogom tele a klaviatúrát, nem verem az asztalt, nem térek ki többet rá. Ami nagyon rossz, szar, arról nekem nincs szavam.
Nagyon sajnálom.tudom, mit érzel. Mi is így fogadtuk örökbe Nelsont (németjuhász), és tudom, mennyire fájt volna, ha nem mi kapjuk meg. Lélekben Veled vagyok.
mekkora hülyeség már :( mondjuk nekem sosem volt kutyám, így nehezen értem a kapcsolódó érzelmeket, de ez olyan, mintha nem adnának örökbe egy gyereket egy szerető családnak, mert nincs szőnyeg a kövön. ááh.
Kemény ez a világ. Elhiteti velünk, hogy szépek, okosak, jók és alkalmasak vagyunk, aztán fityiszt mutat, hogy csak vicc volt és mégsem... Sajnálom, hogy csalódnotok kell!
Lehet, hogy egy kicsit értetlennek fogok tűnni... Én már az elején nem értettem, hogy Ti elmentek megnézni,barátkozni, az persze rendben. De, hogy hozzátok kimennek és megnézik, hogy alkalmas-e a hely, a gazdi.... Tudom, hogy a kutyus érdeke, de mégis, hiszen biztos, hogy látták rajtatok (mert ugye, szakemberek): alkalmasak vagytok a kutyus befogadására. Ez arrafelé mindig így van? Vagy, mert fajtiszta kutyusról van szó?
Ilyenkor értetlenül állok a világ előtt... Én is megértem őket (is), de azért azt látni kell, a magas kerítés nem minden... A lélek... na az kell hozzá... És az ilyenkor nagyon fáj! Nagyon sajnálom, hogy így alakult!
szeretném, ha tudnátok,hogy mi nagyon szeretnénk nagyon haragudni a menhelyre,de nem tudunk.
abban biztos vagyok,hogy Merlinnek remek helyet fognak találni,jó gazdája lesz. nálunk a kerítés nagyon hosszú,mert sarokház vagyunk, s valóban nem magasabb 1,20-nál,s Merlin valóban szökdösős kutya. mi pedig valóban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy erre költsünk.
s valóban mondták,hogy a kerítés az fontos. én annyit javasolnék,hogy először a kerítést nézzék meg,utána jöjjön a többi dolog,mert így azért nem finom érzés. ennyi.
ez egyébként azt is jelenti,hogy nem lehet BC-nk máskor sem,mert a BC helyből ugrik át 1,20-on,hát még ha nekifut egy kicsit.
én mondjuk vállaltam volna, hogy 1-2 hónapig a szoknyám mellett tartom,amíg rájön, hogy mi tényleg szeretjük őt, a Zsömi tényleg jó kis pajti - és nem szökött volna már el.
és továbbra is nagyon-nagyon tiszteljük őket.
most perpill nem vágyunk azonnal másik kutyára. nem úgy megy ez.
Együttérzésem! De mellette... Meg kell kérdeznem: egy másik megmentett élet? Másik menhely, másik kutya? Ha az életetekbe belefér két eb, akkor ez a döntés nem lehet akadály! (Ajánlanám a Zakuszka-tanyáról Statívot, ő nagyon rászorul a szeretetre és az otthonra, ha nem zavar, hogy brutális állatkínzás miatt három lába van.) Persze, az érzelmek nem csereszabatosak, de Merlinnek jó dolga van az ideiglenes befogadóinál, szerencsére már nem kiszolgáltatott, már nem bánthatják. A legjobb vigasz számotokra egy "új" családtag! - mondom kibicként. Fel a fejjel! Luca
Sajnálom.:( ...és örülök, hogy próbálod megérteni. Amikor az ember egy kutyát kiment egy borzasztó helyzetből, nem csak jót akar neki, hanem a LEGJOBBAT. Furának tűnhet, ahogy Zsóka írta, hogy nem adják, mert... Ez kötelességük. Ahogy írtad, Merlin bizonytalan, megkínzott, nehezen barátkozó kutya, ráadásul a fajta természetéből adódóan szabad, szökésre hajlamos. Féltik. Nem tőletek, hanem önmagától. Egyszer régen összeszedtem a bokor alól Gyömbér kutyát. Egy hetet volt nálunk, ez alatt a kis idő alatt nagyon megszerettük. Találtam neki jó gazdát. Tudtam, hogy jó gazda. Minden nap póráz nélkül sétáltunk előtte, Gyömbi el nem ment volna tőlem. Mikor megjöttek érte, vinni akarták, nyitottuk az ajtót... Még nem volt rajta póráz, semmi, mégis megérezte. Kirohant, elrohant. Kerestük, vagy egy órán át, úgy féltem... Meglett végük, elvitték, szeretik, ő is szereti a családját, de én egy hétig sírtam, mert nem voltam biztos abban, hogy eléggé tudnak rá vigyázni. Hogy ő nem lesz ügyesebb egyszer, és nem szökik el újra. Hogy nem kerül megint olyan helyzetbe, hogy hónapokig az utcán, étlen-szomjan kelljen élnie. Meg kell ezt érteni. Kívánom, hogy mielőbb találjatok egy olyan kutyát, akibe bele tudtok szeretni újra. Nem egyszerű, de kár volna, ha nem vágnátok bele. Nagy kár volna annak a kutyának, és nektek is.
AZ előző kutyusunkat, Johny-t, párom hozta magával a kapcsolatunkba. Én 7 gyönyörű évet kaptam az ő életéből. Ő is menhelyes kutya volt. Imádtunk és ő viszont szeretett. Majd egy napon, 13 évesen, megbetegedett és meghalt. A karjaim között. Még ma is hallani vélem az utolsó sóhajtását. A párom, Lucához hasonlóan, azt mondta, fogadjunk örökbe egy másik kutyust. Mert az nekünk is jót tenne (pótolná az űrt), és persze a kutyának is, aki szeretetre és befogadó "szülőkre" vár. Hallani sem akartam róla. Azt hajtogattam, hogy nekem nem kell más, Johny-t akarom visszakapni, őt senki nem pótolhatja. Hónapok teltek el, míg végül beleegyeztem, hogy jó, talán tudok egy másik kutyust is szeretni. Rátaláltunk Nelsonra. Szerencsére ő is minket választott. (Az örökbefogadást követően még hónapokon keresztül jöttek megnézni, tényleg jó sora van-e a kutyusnak nálunk? Furi érzés volt. Ma már nem jönnek (lassan 3 éve van velünk), már bíznak bennünk.) Egy dolog azonban biztos. Minden kutya külön személyiség. Megvan a maga akarata, érzései, mosolya. S ezt nem értheti senki, csak aki annyira szereti a kutyákat, mint Te vagy én, és szerencsére azért még jó sokan rajtunk kívül. Nelson nem tudja pótolni Johny-t. De nem is kell. Csak idő kell, hogy az ember ezt is el tudja fogadni. Szóval, értem én, miért nem szeretnétek most más valakit. Majd idővel ... talán ...
Nem szeretek kommentelni, mert nem mindig érthető, hogyan, milyen lelkülettel írok valamit. Ha teleszórtam volna hangulatjelekkel, talán a jóindulat, a támogató nekibuzdulás érzékelhetőbb. Ó, hogyan érzékeltessem, mi járt a fejemben, amikor a részvétlennek tűnő bejegyzés született? Nem, soha nem lehet pótolni egy elvesztett kutyát! - innen hosszú és hülye ömlengést töröltem ki, olyasmikről, hogy kinevetnél-e, ha leírnám, hogy egy schnauzer az egyik legjobb barátnőm... - innen megint hosszú törlés... Sajnálom, túl mélyen érint engem is a téma :((, kérlek, nézd el nekem, hogy idezúdítottam az irományomat! Tiszteletben tartva az érzéseidet, ölel: Luca
Ha szeret titeket és ti is őt, akár kerítés se legyen, hiszen maradni fog. Ostobák az emberek :(
VálaszTörlésén mindent értek, őket is értem, hogy nem adják, de sajnos,magunkat még jobban.
VálaszTörlésNagyon sajnálom.tudom, mit érzel. Mi is így fogadtuk örökbe Nelsont (németjuhász), és tudom, mennyire fájt volna, ha nem mi kapjuk meg. Lélekben Veled vagyok.
VálaszTörlésmekkora hülyeség már :( mondjuk nekem sosem volt kutyám, így nehezen értem a kapcsolódó érzelmeket, de ez olyan, mintha nem adnának örökbe egy gyereket egy szerető családnak, mert nincs szőnyeg a kövön. ááh.
VálaszTörlésvagy mert mondjuk nincs gyerekzár az ablakon.
VálaszTörlésmérges vagyok, mert tök feleslegesen okoznak nektek rossz érzést, és nem hiszem el, hogy ezzel Merlin érdekeit szolgálják.
Sajnálom...
VálaszTörlésKemény ez a világ. Elhiteti velünk, hogy szépek, okosak, jók és alkalmasak vagyunk, aztán fityiszt mutat, hogy csak vicc volt és mégsem... Sajnálom, hogy csalódnotok kell!
VálaszTörléssajnálom. :(
VálaszTörlésLehet, hogy egy kicsit értetlennek fogok tűnni...
VálaszTörlésÉn már az elején nem értettem, hogy Ti elmentek megnézni,barátkozni, az persze rendben. De, hogy hozzátok kimennek és megnézik, hogy alkalmas-e a hely, a gazdi.... Tudom, hogy a kutyus érdeke, de mégis, hiszen biztos, hogy látták rajtatok (mert ugye, szakemberek): alkalmasak vagytok a kutyus befogadására.
Ez arrafelé mindig így van? Vagy, mert fajtiszta kutyusról van szó?
Én Miskolcon lakom, itt teljesen másképp van.
Nagyon sajnálom, ez igazi csalódás :(!
Ilyenkor értetlenül állok a világ előtt...
VálaszTörlésÉn is megértem őket (is), de azért azt látni kell, a magas kerítés nem minden...
A lélek... na az kell hozzá...
És az ilyenkor nagyon fáj!
Nagyon sajnálom, hogy így alakult!
szeretném, ha tudnátok,hogy mi nagyon szeretnénk nagyon haragudni a menhelyre,de nem tudunk.
VálaszTörlésabban biztos vagyok,hogy Merlinnek remek helyet fognak találni,jó gazdája lesz. nálunk a kerítés nagyon hosszú,mert sarokház vagyunk, s valóban nem magasabb 1,20-nál,s Merlin valóban szökdösős kutya. mi pedig valóban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy erre költsünk.
s valóban mondták,hogy a kerítés az fontos. én annyit javasolnék,hogy először a kerítést nézzék meg,utána jöjjön a többi dolog,mert így azért nem finom érzés. ennyi.
ez egyébként azt is jelenti,hogy nem lehet BC-nk máskor sem,mert a BC helyből ugrik át 1,20-on,hát még ha nekifut egy kicsit.
én mondjuk vállaltam volna, hogy 1-2 hónapig a szoknyám mellett tartom,amíg rájön, hogy mi tényleg szeretjük őt, a Zsömi tényleg jó kis pajti - és nem szökött volna már el.
és továbbra is nagyon-nagyon tiszteljük őket.
most perpill nem vágyunk azonnal másik kutyára. nem úgy megy ez.
Együttérzésem! De mellette... Meg kell kérdeznem: egy másik megmentett élet? Másik menhely, másik kutya? Ha az életetekbe belefér két eb, akkor ez a döntés nem lehet akadály! (Ajánlanám a Zakuszka-tanyáról Statívot, ő nagyon rászorul a szeretetre és az otthonra, ha nem zavar, hogy brutális állatkínzás miatt három lába van.)
VálaszTörlésPersze, az érzelmek nem csereszabatosak, de Merlinnek jó dolga van az ideiglenes befogadóinál, szerencsére már nem kiszolgáltatott, már nem bánthatják. A legjobb vigasz számotokra egy "új" családtag! - mondom kibicként. Fel a fejjel!
Luca
Elnézést, mire bepötyögtem vigasztalónak szánt soraimat, már megírtad, hogy most nem akartok duplázni.
VálaszTörlésLuca
mi azt nagyon jól tudjuk, hoyg rengeteg szegény blöki van, de azért egyik napról a másikra nem tudjuk lecserélni a Merlint,mit ŐT szerettük volna.
VálaszTörlésmajd megérik bennünk megint, biztos vagyok benne.
nincs ezzel baj!
VálaszTörlésSajnálom.:(
VálaszTörlés...és örülök, hogy próbálod megérteni. Amikor az ember egy kutyát kiment egy borzasztó helyzetből, nem csak jót akar neki, hanem a LEGJOBBAT. Furának tűnhet, ahogy Zsóka írta, hogy nem adják, mert... Ez kötelességük. Ahogy írtad, Merlin bizonytalan, megkínzott, nehezen barátkozó kutya, ráadásul a fajta természetéből adódóan szabad, szökésre hajlamos. Féltik. Nem tőletek, hanem önmagától.
Egyszer régen összeszedtem a bokor alól Gyömbér kutyát. Egy hetet volt nálunk, ez alatt a kis idő alatt nagyon megszerettük. Találtam neki jó gazdát. Tudtam, hogy jó gazda. Minden nap póráz nélkül sétáltunk előtte, Gyömbi el nem ment volna tőlem. Mikor megjöttek érte, vinni akarták, nyitottuk az ajtót... Még nem volt rajta póráz, semmi, mégis megérezte. Kirohant, elrohant. Kerestük, vagy egy órán át, úgy féltem... Meglett végük, elvitték, szeretik, ő is szereti a családját, de én egy hétig sírtam, mert nem voltam biztos abban, hogy eléggé tudnak rá vigyázni. Hogy ő nem lesz ügyesebb egyszer, és nem szökik el újra. Hogy nem kerül megint olyan helyzetbe, hogy hónapokig az utcán, étlen-szomjan kelljen élnie.
Meg kell ezt érteni.
Kívánom, hogy mielőbb találjatok egy olyan kutyát, akibe bele tudtok szeretni újra. Nem egyszerű, de kár volna, ha nem vágnátok bele. Nagy kár volna annak a kutyának, és nektek is.
Vica
AZ előző kutyusunkat, Johny-t, párom hozta magával a kapcsolatunkba. Én 7 gyönyörű évet kaptam az ő életéből. Ő is menhelyes kutya volt. Imádtunk és ő viszont szeretett. Majd egy napon, 13 évesen, megbetegedett és meghalt. A karjaim között. Még ma is hallani vélem az utolsó sóhajtását.
VálaszTörlésA párom, Lucához hasonlóan, azt mondta, fogadjunk örökbe egy másik kutyust. Mert az nekünk is jót tenne (pótolná az űrt), és persze a kutyának is, aki szeretetre és befogadó "szülőkre" vár. Hallani sem akartam róla. Azt hajtogattam, hogy nekem nem kell más, Johny-t akarom visszakapni, őt senki nem pótolhatja.
Hónapok teltek el, míg végül beleegyeztem, hogy jó, talán tudok egy másik kutyust is szeretni. Rátaláltunk Nelsonra. Szerencsére ő is minket választott. (Az örökbefogadást követően még hónapokon keresztül jöttek megnézni, tényleg jó sora van-e a kutyusnak nálunk? Furi érzés volt. Ma már nem jönnek (lassan 3 éve van velünk), már bíznak bennünk.)
Egy dolog azonban biztos. Minden kutya külön személyiség. Megvan a maga akarata, érzései, mosolya. S ezt nem értheti senki, csak aki annyira szereti a kutyákat, mint Te vagy én, és szerencsére azért még jó sokan rajtunk kívül. Nelson nem tudja pótolni Johny-t. De nem is kell. Csak idő kell, hogy az ember ezt is el tudja fogadni.
Szóval, értem én, miért nem szeretnétek most más valakit. Majd idővel ... talán ...
:(
VálaszTörlésmi is sajnáljuk.meg szomorkodunk is.Merli fényképét nem nagyon nézegetjük, jobb az úgy.
VálaszTörlésde majd lesz kutyus,biztosan lesz, egy kicsit várunk, vagy éppen hoyg sokat,ki tudja, aztán jön a vágy és akkor megint nekifutunk.
ahogy azt Lvica és Ildi írja, igen.
több szó erről a blogban nem esik, ha nem bánjátok.
Nem szeretek kommentelni, mert nem mindig érthető, hogyan, milyen lelkülettel írok valamit. Ha teleszórtam volna hangulatjelekkel, talán a jóindulat, a támogató nekibuzdulás érzékelhetőbb. Ó, hogyan érzékeltessem, mi járt a fejemben, amikor a részvétlennek tűnő bejegyzés született? Nem, soha nem lehet pótolni egy elvesztett kutyát! - innen hosszú és hülye ömlengést töröltem ki, olyasmikről, hogy kinevetnél-e, ha leírnám, hogy egy schnauzer az egyik legjobb barátnőm... - innen megint hosszú törlés... Sajnálom, túl mélyen érint engem is a téma :((, kérlek, nézd el nekem, hogy idezúdítottam az irományomat! Tiszteletben tartva az érzéseidet, ölel:
VálaszTörlésLuca
nincs ezzel semmi baj, Luca, nyugalom :)
VálaszTörlés