Ez már egy szett, kérem

A kötésben, s melléktevékenységeiben az csak részfeladat, hogy számolunk, kitalálunk, s kötünk, a másik, nem kevésbé macerás dolog találni egy olyan személyt, aki hajlandó az egyébként jó minősítést elért cuccot akkor is felvenni, ha dokumentálni szeretnénk. Még egy nagycsaládban is nehéz ez, és még akkor is, ha minden csemete leány. Vagy akkor igazán.
A lelkesedés az alábbi fotón igazán meggyőző.

Sokat segíthet egy olyan családtag, aki nemcsak fényképez, hanem ért is a megörökítendő termékhez. Ezért aztán nem kérdezi állandóan, hogy melyik a színe, hiszen a vak is látja, hanem fotóz. És utána javít. :o)

Jó a család, mindig lehet rá számítani!
A szett egyébként a Meskán- mellesleg.

Az ajándék

Én úgy voltam, hogy ZM-nek két fő hobbija van a számos apró mellett (ami már önmagába is ellentmondás, mert hogy is lehet egy hobbi mellékes), s ebből a két műfajból bármi jöhet, s ha figyelembe vesszük, hogy tavaly megfogadtam, több történelem nem jön be az ajtón díszcsomagolóban, hát akkor marad a mainstream,ugye.
Volt már ajándék, ami fő, de kellett volna apróság mellé, hát elmentem a budai Artwork-be, valami nagyon fontos, mondhatnám nélkülözhetetlen dolgot venni, ami nélkül a fényképezés rég nem az igazi. Konkrét tervvel mentem, csak a nevét nem tudtam, de most már azt is, hogy ez biza e-s-ő-v-é-d-ő, enélkül valamirevaló fotós el sem indul egy borongós napon. Az apróság ott bukott meg, hogy laza 15 ezerért adják ezt a nélkülözhetetlenséget, hát ZM-nek még várnia kell egy kicsit, mire esőben is útnak indulhat. Az, hogy neki sincs esőköpenye, csak most jutott eszembe, de az kevésbé releváns, csak a cucc, az ne ázzon.

Volt nekem "B" tervem is, a másik hobbi, oda is elmentem, az kínosabb volt, mert nem tudtam, mit akarok, magyaráztam én, hogy kütyü, fontos kütyü, mert emlékeztem, hogy az ősz folyamán egyszer elragadtatással mesélte nekem ez a jóember, hogy milyen remek találmány (így), mert amikor csavaroz, akkor ez nem engedi, hogy tovább húzza a csavart, mint ildomos. Akkor annyit szűrtem le, hogy a bicajipar kiépült, lám, enélkül is gurult korábban a kétkerekű, csavaroztak is rajta ezt-azt, de ma már enélkül sem lehet elindulni egy komolyabb bicajosnak (lásd az előbbi pédát). Most már szidom magam, hogy jobban is figyelhettem volna, mert a szakboltban a fiatal fiúk nem értették, mit akarok, mondtam, mutattam, kértem, könyörögtem, de álltak felettem értetlenül, meg sajnálkozva, széttárt kezekkel, végül azon a ponton hagytam el aboltot, amikor megkérdezték, mégis mit akar az én férjem csavarni, mondjak valami közelebbit.
Így aztán az apróság lett két pullóver, ami nagyon hasznos, nagyon szép, nagyon fantáziatlan. De a fa alatt elmondtam midnezt, akkor nevetett ZM és ez jó volt, nagyon is.

Ő bezzeg mindent tudott, vett nekem csoda könyveket, meleg kesztyűt, illatot és 11 féle anyagot. Válogatás közben az eladó megjegyezte, hogy egy kis zöld még hiányzik a kollekcióból, mire azt felelte, hogy azt ugyan soha, tele a ház zölddel, életünk végéig kitart.

Így ajándékozunk mi.

Márai Sándor: December

Ha egy csepp szünetre vágytok, tegyétek meg, hogy elolvassátok. Nem miattam, hanem Márai miatt. És legfőképp: magatok miatt.

Márai Sándor: December

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó mögött.
Gyermekkoromban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel dobogó szívvel megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel rivaldafénnyel, sőt, valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt természetesen selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségem felett.
Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok előtt. Nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei, bőrben, zsebkés, melynek gyöngyház tokjában ötféle penge van, továbbá dugóhúzó, körömtisztító és pipaszurkáló is, nem kell. Semmiféle tárgy nem kell, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is, ellenségeim cikkeit érdeklődéssel olvasom, s színházba lehetőleg egyáltalán nem járok. Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s azután mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani, s még mindig várok valamire.
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség, aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek sem sikerült soha, a költőknek, akik az érzelmek és az indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni, ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán ne is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
Mindezt tudva, ez egyre zavartabb és bizonyosabb tudásban, nem tehetek mást, mint sorra járni az üzleteket, s vásárolni öngyújtót, illatszert, nyakkendőt és jegylyukasztót, gőzvasutat és Victor Hugó összes műveit. Tudom, hogy mindez reménytelen. De mit csináljak? Az ember azt adja, amit tud.

A kedvencem

Minden karácsonykor, régóta és örökké.

Lucababa és Anne Shirley, no meg a mézeskalács / Lucy and Anne Shirley and the gingerbread

Stílusosabb lett volna, ha éppen december 13-án írom ezt a bejegyzést, elvégre mikor, ha nem Luca névnapján, csak éppen a ház fáziskésésben van, s most dobta ki magából a babát.

A babát, amelyet legalább 12-13 évvel ezelőtt varrtam egy karácsonyra Lucának (Középső), korosztályilag nagyon passzolt hozzá, s ekkoriban Lucy Montgomery volt a nagy kedvenc, faltuk a könyveit, így többes számban. Lucának nagy vágya volt egy igazi rongybaba, én pedig megvarrtam, meg én. Kb. 40 cm magas lett, kapott szép vörös hajat, ettől aztán lehetett Anne Shirley-nek nevezni, Luca felkiáltott, amikor meglátta... csak egy kicsit szorul össze a szívem ettől az emléktől.
Lucababa (Halász Judit után szabadon) időközben megnőtt (lásd alant), a baba elkerült egy sarokba, de volt nagy öröm, amikor egyszer csak előbukkant piszkosan, kócosan, tépetten...

Some years ago our middle child (Lucy) wanted to have an own doll, a real ragdoll, she was about 6 years old. In this time we liked reading the books written by Lucy Montgomery so I tried to prepare a doll in her style. Lucy shouted out when she realized under the Christams-tree ... My heart sank a bit... Lucybaby (after a Hungarian nursery rhyme) has already growned (you can see below), the doll was sitting in a dark corner for a long time but some days ago she turned up... with shock hair, dirty, seceding cloth. It was a big surprise...

Ettől kezdve van karácsonyi hangulat. Meg a mézeskalácssütéstől.
And we have found the Christmas-feeling. Through our memories. And through the gingerbread.

Vagyis akkor az emlékektől, az illattól jön a hangulat? Vagy mitől?
Felette nagy titok ez.

Or what else through? It's a big secret I think. :o)

Ami jön

Minden látszat ellenére még életben vagyok, olybá tűnik, hogy maradok is. Ez a jó hír.
Viszont. Viszont a karácsony előtti pozitív gondolatok előhívását némiképp gátolja, hogy egy olyan helyen, ahol igazán nem várná az ember, mert elméletileg az ottlévők mással vannak elfoglalva... ott ellopják a fényképezőgépét. A sors fintora (de ez már inkább grimasz), hogy egy évvel ezelőtt a mostani elődjét Virág a bécsi karácsonyi vásárban elhagyta, akkor én titokban pótoltam, de ezt csak nyáron, a tihanyi Rege cukrászda teraszán békésen kávézgatva vallottam be ZM-nek. Most akkor menjek neki egyenesen avagy várjak megint fél évet a hírrel? Vajon mit bír ki a férfiember, évenként vagy félévenként adagoljuk neki a rossz hírt... jó kérdés.

Fotómasina híján szegényesebb lesz a blog is, na, nem mintha az én fotóim plusz értéket vittek volna a dologba, de azért néha még nekem is sikerült valamit összehozni, hát, ennek vége. Most pl. igen jó lenne, ha tudnám bizonyítani (értsd: megörökíteni), mennyi csomag várt itthon, de mivel nem a látszat, s mégcsak nem is a mennyiség a meghatározó, pláne nem a mutogatás, hát legyen elég az írás, a szöveg.
Az én olvasatomban az AJÁNDÉK nem azt jelenti, hogy van egy csomag, amelyet megtöltünk ezzel-azzal, azt latolgatva közben, hogy vajon már elég vagy még nem, hogy azért túlzásba se essünk, de (túl) keveset se adjunk. Az AJÁNDÉK valami olyasmi, amit az LGT mond, hogy "érzéssel töltsd meg a kesztyűt", nem egy mélyenszántónak tűnő gondolat, de mégis.

És amióta Méhike csomagja megérkezett, azóta azon sajnálkozom, hogy nincs apparát, de nem azért, hogy mindent bemutassak (lenne bőségesen, nem méricskélte a szeretetet), hanem azért, hogy egy dolgot mutassak, ami nekem december hónap leggyakrabban használt fogalmát (meg ami mögötte van), vagyis az ajándék szót hívta be. Ez pedig 2 tasak fahéj. Méhike talán megbántódik, ha nem említem a többi dolgot, de nekem ez a fűszer jelenti a figyelmet, a melegséget. Nem, nem azért, mert nincs itthon fahéj vagy ne tudnék venni, hanem azért, mert Méhike tudja, mi a fahéjhoz fűződő viszonyom. Ez az igazi ajándék.

És közben Anyahajó ajándéka is megérkezett, ami zöld, ugye, ez megint milyen lényeges apróság, és akkor az Áldáskönyv-ről még nem is szóltam, mert ha valami, akkor ez most aztán igazán. Állítmány nélkül, bizony.

Így aztán a ma reggelt fahéjas kávéval, könyvlapozgatással kezdem. Közben tipródhatnék azon, hogy vajon az én ajándékom milyen lesz, lesz-e telitalálat, meg tudok-e görcs nélkül, de mennyivel melegebb, ha egyszerűen átadom magam az ünnepnek. Mert az ünnep nem menetrendszerűen 24-én, este 7-kor érkezik, nem. Ezt ti (is) tudjátok?

A templom egerének zoknija / The socks of the church's mouse

Csak azt nem tudom, hogy amikor ZM a kezembe adta a fotót, mit akart üzenni:

- idén nem lesz ajándék, mert így állunk
- idén zoknit vegyek neki végre
- ő egy szegény, elhanyagolt férj
- milyen jól tud fényképezni a sötét szobában is
- nem elég, hogy lyukas a zokni, még fordítva is veszi fel

Vagy ezt mind, ebben a sorrendben...

:o)))

My husband has given me this photo but I don't know what he wanted my attention to call:

- because of our financial situation (crisis!) we shouldn't count on big presents under the christmas-tree
- this year he would be satisfied with some socks
- he is a piteous, neglected husband
- how wonderful he can take photos even the room is too dark

Or: he wanted to inform me... of all of them.
:o)))))))

A díjakkal meg úgy vagyok

Amikor elkezdtem írni a blogomat (egy éve) , nagyon tetszettek a díjak, hogy szép a blogod, jó a blogod, te magad is szép vagy, egyébként meg szépeket is csinálsz, nem utolsósorban a világot is szebbé teszed. Nagyon tetszett, ahogy az oldalsávban sorakoztak, el is határoztam, hogy majd én is, ha egyáltalán valaki ezt gondolja rólam és a blogomról. :o)
Előbb-utóbb mindig megkaptam az éppen aktuálisakat, szorgalmasan ki is raktam őket, ahogy ezt másoknál (a nagyoknál) láttam, nézegettem is őket, meg arra is gondoltam, hogy más is láthassa, milyen jó kis oldalra tévedt. Mert a szerénység a legfontosabb.
Tovább is adtam őket, mert úgy illlik és nem igazán emlékszem arra, amikor az első kapott díjam fölött elsiklott a figyelmem. Aztán a másodikon is, meg a harmadikon is, közben pedig leszedtem az oldalsávból a korábbiakat is, mert már nem tartottam olyan fontosnak, olyan nagy számnak, ország-világ előtt hirdetendőnek, hogy milyen is vagyok. Vagy legalábbis milyennek tartanak mások. Mert van különbség, ugye.
A nyáriakról már egészen biztosan tudom, hogy nem éltem velük, pedig voltam én hűsítő limonádé is, de ez valószínűleg összefüggött azzal is, hogy akkor is már inkább poshadt víznek, semmint limonádénak tartottam magam. :o(

Most megint díjazás, sőt, díjeső van, s most megint másképpen látom. Nem az a fontos, hogy kirakjam, mutogassam, nem az, hogy dicséretet zengjenek rólam, még csak az sem, hogy továbbadjam (bocs), hanem az, hogy ... gondolnak rám. Nekem most ez a két díj ezt jelenti, s többre nem is vágyom. Ezt viszont nagyon köszönöm, Zsuzsinak és Fércjutkának. Igazán.

Sürgős is, kérdés is

Abban tud-e valaki segíteni, hogy hol kaphatnék fekete műbőrt? Természetesen extrasebességgel kell a dolog, mert mindig a család marad utoljára, a cipésznek lyukas a cipője, meg a legkisebb gyereknek nincs táskája, ugye. Jó lenne a műbőr is, a velúr is, de ne kelljen rendelnem, mert arra már nincs idő, megfizethető legyen, ne csillogjon.
Ha meg esetleg valaki meg is varrná a táskát, akkor a Legkisebb mamája még lélegzetet is vehetne, de ehhez már nem ragaszkodom, luxusra nem gondolok.

Nem kellett senkinek...

(... legalábbis otthon), hát eladom bárkinek. :o)

Hátha. Hosszú, finom, puha. Marketingszövegnek ez most elég is. A Meskán!

Nobody of my family wanted to have this scarf so it's better to sell it... if somebody would like it can find in my online shop. It's long and fine and soft...

Ez biza csalódás / It's a disappointment

Az, hogy valami elfogy nálunk, még nem jelenti, hogy tökéletes, remek. Habzsolni az én családom úgy is tud, ha a kész étel nem egy gasztronómiai remekmű, elég, ha eléri az ehetőség alsó határát, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben közlik, hogy na jó, nagy duzzogva még egy szeletet esznek, nehogy azt gondoljam, hogy nem ízlik a főztöm.
Dolce Vitá-nál olvastam egy receptet, a torta is szép volt, a fotó is szép volt, ricottából is bőven volt itthon, miért is ne? Nos. A tészta valóban különleges, ropogós, de a töltelék (fél kg ricotta) egy kicsit sok. Fojtogatós, pedig a mandulalikőr még meg is billent a kezemben, amikor lazítottam. :o)
Így foszlik szét egy álom, mely szerint az általam kedvelt gasztrobloggerek minden szava szent, minden receptje tökéletes, a családom pedig igazi ínyenc.

My family eats everthing which is not rotten ... in brief: my family likes eating. It is enough if something is eatable but in this case they always say to me: We will offer up ourself as a sacrifice...
I have read a recipe here, the result was persuasive, we had a lot of ricotta... why not? Well. The pastry was crisp but the amount of the ricotta was too much.... we almost drowned. :o(
So a dream will be drashed ... every word of my favourite gastro-bloggers is true, every recipe is perfect and my family has a delicate palate.

Kitalálósdi / Charade

Aztán vajon tudjátok-e, ez minek a kottája?
A megrendelő hetek óta várt a végeredményre, most ez is késznek nyilváníttatott.

Who knows which folk-song is it? The procucer ordered this bag some weeks ago but I didn't have time to sew it. This weekend was convenient to do it - at last.

Megint sál

Nem azért sál, mert a recesszió következtében a meglévő fonalak előbb sállá, majd ajándékká avanzsálódva a fa alatt kötnek ki, hanem azért, mert ez az egyetlen projekt, ahol nem kell sem fogyasztani, sem szaporítani, nincs nyakkivágás, karkivágás, de még gomblyuk sem. Csak kötni kell, egyik sort a másik után, hogy előbb az ölünkbe (később a földre) omoljon, majd mások nyaka köré tekeredjen a sál, remélhetőleg kétszer-háromszor. Ízlés szerint.
A korábban említett és mutatott kék (türkiz) sál készen van, a hivatalos terminus technicus-t alkalmazva még blokkolnom kell, méretileg egyszer a nyak köré, majd lazán megkötve is viselhető.

Az újabb sál a színe alapján és a látszat ellenére a padlizsán-kék-szürke vonalat képviseli, mintája egy Amelie-ből való, tavaly ezzel kötöttem pulóvert. :o)


A bejegyzés írásakor ugyanaz az elv vezérelt, ami a jobb falatoknak az ebéd végére tartogatására jellemző, vagyis távozzunk jó szájízzel, imigyen különbséget téve Bucilla, s jómagam fonalválasztása között. A fotós még mindig én voltam. :o(


Azok az ajándékok a legkedvesebbek a számomra, amelyeket nem kötelezőként érkeznek hozzám, hanem hirtelen felindulásból, ne mondjam, szeretetből. :o)
Az ajándék egyébként fonal, de milyen...! Puha is, színes is, gyapjú is, taperolom, simogatom, bontogatom, fésülgetem, ölelgetem, szorítgatom. Talán egyszer még kötni is fogok belőle. :o)))

Játszani is engedd... / Let him play...

Nem táska, nem hasznos, nem praktikus - de kedves, puha, törhetetlen, egyedi. :o) Szeretem...
Holnaptól a Meskán!

It's not a bag, neither useful, nor practical - but it's lovely, soft, infrangible, unique. :o) I like it...
From tomorrow it will be found in my online-shop!

Szöveg nélkül / Without any words

Tilda és én / Tilda and me

Tilda és én nem vagyunk nagyon szoros kapcsolatban, zavar, hogy a könyvekben ismétlődnek a minták, hogy rengeteg ötlet már-már nevetségesnek tűnik (spanyolviasz), de azt elismerem, hogy jó a marketing, mindenhol ott a hölgy, és van stílusa - még ha hozzám nem is áll annyira közel.
Viszont most kitaláltam, mi is zavar a legjobban:Tilda babái tulajdonképpen a Barbi-babák textiles változatai. Igen, erre jöttem rá.

Lehet velem nem egyet érteni. :o)

Tilda and me aren't in close rapport with each others. I don't like that patterns usually return with some changes, some ideas seem to be ridicuolus. Besides I have to approve of the marketing, Tilda is everwhere and I am aware of the fact she has an own style- even if I don't prefer it.

But.. now I could recognize what my problem is: the dolls designed by Tilda are the version of Barbi - made of fabrics. They are the same. :o(

It's possible not to agree with me. :o)

"Garp szerint a világ" helyett : ZM szerint a mesefalu

(A könyv az egyik kedvencem).

Meseország közepében áll egy kis mesefalu, mely nappali fényben is szép mint mindig énnekem, de éjszaka kimondottan misztikus.

A vörös csík a képen nem azt jelenti, hogy éjjelente vastag kötéllel kerítjük körbe a mesefalu közepét, hanem azt, hogy ZM az állvánnyal ilyen csudadolgokat is tud, talán a hosszú exponálással van összefüggésben. Vagy a kitartással.

Nem, nem Caspar David Friedrich, hanem ZM. Az én ZM-em. Hol van hozzá képest a jó öreg Caspar? :o)f

Nem a fotó a lényeg vagy mégis

Közeleg már a szilveszter, s kezd körvonalazódni bennem, milyen fényképeket válogatok be "Az év legborzalmasabb fényképei" elnevezésű online magánkiállításába, nehéz a döntés, mert dömping van, de az biztos, hogy homályosság kategóriában dobogós helyezett reményei lehetnek (akár) az alábbinak is.

Pedig nem indult rosszul, legalábbis ami a díszkészítést illeti, aztán az előre megjósolható bukás persze ott vigyorgott, s hiába nyomkodtam én a vakugombot, meg a fehéregyensúlyt, valahogy ez jött ki belőle. Vagy olyan, amely nem éles, vagy éles, de fertelmes színek vannak, igazából azonban nem okoz gondot a kettő ötvözése sem.


Valójában valami ilyesmi:

Ez most... / It was...

... a neszeszerek hétvégéje volt.
Nem is tudtam, hogy ennyi rózsaszín textilem van, mikor vehettem, fogalmam sincs, milyen apropóból, azt sem, de ha már itt van, gyorsan el kell varrni, rontja az összképet. :o)
Egyelőre ennyi telt tőlem, a Meskán utolérhetőek. :o)

... the weekend of the vanity bags.
I haven't known I have so many kinds of pink fabrics what a surprise! I remember neither the time I was bying them nor the occasion but I must have sewn something to retouch the overall view. :o)
They have already been in my online shop! :o)