eldugott sarokban fejét felütötte a hedonista

Szóval, a hétvégén lementünk Tihanyba zárni. Ez egy szakszó, a téliesítést jelenti, ami meg azt jelenti, hogy vizeket kell leengedni, meg egyéb ilyen férfias tevékenységgel tölteni másfél napot. A helyzet adta feladatok egyikét sem kedvelem ismerem, és tök sokat tipródtam, mert közben a mérleg másik serpenyőjében sok munka lett volna és én annyira jól tudok haladni, ha egyedül vagyok, nem is értem, miért.

Végül mégis lementem én is, egyrészt, mert Tihanyról van szó, másrészt meg remek időt ígértek,  harmadrészt meg szeretem azt gondolni, hogy én mindig jól tudok dönteni, ha az élet rövid voltának tartalommal való megtöltése előtérbe kerül. Kicsit megsegítettem és előretoltam ezt a hedonista gondolatot.

Na, de az van ám, hogy Tihanyban nemcsak 100 %-os retro van, hanem egyetlen cserépkályha hívatott befűteni a teret és mondta nekem Zé, hogy no para, jól bedurrantunk (nemcsak befűtünk, azt gázzal lehet, fával durrantani illik). Azért amikor megláttam a cserépkályha oldalán a fél centis réseket, előtört bennem valami  urbánus tiltakozás, pedig sok mindent megéltem én is, de jó, nyomjuk el az aggodalmat, sőt, gyűjtsünk rőzsét. Meg aprófát. Meg papírt. Mikor mindez egyben volt, rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a lyukak teszik dolgukat és a kísérlet hamvába holt.

Én akkor felmelegedés céljából elmentem futni a partra, Zé pedig nyírt és nyesett, és ettől kimelegedtünk kellőképpen, meg különben is, úgy gondoltuk, hogy megvan a válasz a fűtésre: jó sok húst grillezünk és az majd belső fűtőanyagként szolgál. És lőn. 

A fügét a szomszédból vettük kölcsön.

Sajnos, a faszén sem működött előírásszerűen, ezért folyamatosan fújni kellett, ami elég fárasztó két éhes és fázásnak indult ember számára, de ezen a ponton kiderült, hogy miért is kellett nekem mennem, megtaláltam ugyanis a gumicsónak felfújására szolgáló cuccot (tudom, hoyg mindez egy szóval elintézhető lenne, de éppen azt az egyet nem találom) és innentől kényelmesen hátradőlve nyomattuk a levegőt. Időnként evés céljából abbahagytuk. Úgy emlékszem, alkoholizáltunk is.

Én este 6-kor, eltelve az élettel a kajával úgy éreztem, sétálni szottyan kedvem, így tettünk egy rendes kört, kaptunk Balaton fölé magasodó teliholdat is, tök sötétben értünk haza, nem vágytam volna másra, csak melegre. Csak az nem volt. Alternatív fűtési megoldásként külsőleg forró vízzel zuhanyoztunk és belsőleg újabb alkoholt vettünk magunkhoz, szellemünk felfrissítéséhez pedig nyakig bebugyolálva megnéztünk pár részt a  House of Cards-ból.

A hétvége további részében történt még bő 1 órásra tervezett, ám 2,5 órásra sikeredett túra Sajkodon, rendes ebéd, délutáni szunyókálás, további fügelopás, cukrászdázás, távozáskor körbeautózás a szigeten - mind-mind a felmelegedés jegyében. Hol a testi, hol a lelki.

a lista újabb eleme

Közben voltunk Tihanyban és felfedeztem, hoyg elfelejtettem fényképezni. Szerencsére arra még emlékeztem, hogy  egyébként a leveleket szoktam.

emberi játszmáink

Most éppen a bevásárlóközpont első és második emelete között (a mozgólépcsőn) történt meg az, hogy megkérdeztem a férjem, mégis mennyire szeret (nálunk ez egy bevett játék). Mert szép, szép, hogy szeret már 26 éve, na de mennyire, ugye, az a nem mindegy, szeretni bárki tud(hat)(na). És akkor elkezdte sorolni, hogy mint a mogyorót (a szemed sem áll jól), a biciklijét (nem kéne túlozni, mondtam), az akvarellt (mert mindig csak lódítasz) együtt. Na de akkor én rátapintottam a lényegre (nem megsértődtem, mert nagyjából azért képben vagyok én egy introvertált személyiség megnyilvánulásaival, egyébként meg a hosszú évek, ugye), és feltettem az egyetlen ideillő, ám egy millió fontos kérdést, vagyis, hogy és az aranygaluska? Az már nem fér bele, mi?

Óh, az aranygaluska, felelte, elhomályosult tekintettel, az aranygaluska sehol sincs ahhoz, ahogy én szeretlek.

Hogy helyén kezeltessen a válasz, tudni kell, hogy azt ő annyira, hogy 26 éve minden héten készítek neki. Vaníliasodóval.
Azt hiszem, szeret engem.

szervezetfejlesztő kerestetik

Megmondom, miről van szó. Vagyok én, aki táskákat készítek és van valahol egy általam elképzelt és kitalált világ, amelyben szintén ott vannak a táskák és ott vagyok én is, de egy sokkal dinamikusabb, energikusabb, hatékonyabb, s mindeközben kiegyensúlyozottabb módon. Sajnos, ez a két világ (a valóság és a jövő) még nem találta meg a halmazok közötti uniót, átugrálni pedig állítólag tilos és roppant veszélyes.

Én nagyjából tudom, hogy mit szeretnék, szerintem fel tudom vázolni ezt az idilli jövőképet, bármikor képes vagyok nem a Földön járni, ez nem nagy cucc, de már csak a végeredményt tudom elmondani, olyan, hogy köztes lépések, meg lépcsőfokok, meg tervezés, kalkulálás, üzleti terv, beosztás, céltudatosság, valamint józanság, önfegyelem, határozottság, elszántság, meg ilyenek, ezek hiányoznak*. Mindehhez még képes vagyok reggelre új (az előző napihoz képest akár pozitív vagy negatív irányba elhajló) jövőképpel ébredni, melyhez tudok ragaszkodni is, de józan észérvek hatására visszarendeződni is. Néha meg nem. Alapvetően nem vagyok optimista, szeretek borúsan látni, a borongás nekem semmi, zsebből előhúzom kívánt pillanatban, de meggyőzhető vagyok, hoyg ez nem jó, ez különben is biznisz, kőkemény racionalitás, semmi lelki tévelygés.

Na, szóval, keresem azt az embert, aki  a csak halványan körvonalazott feladat és a határozottan rossz körülmények ellenére is úgy érzi, tud velem valamit kezdeni, bírja a csapásokat, szereti a kihívásokat, tud dacolni minden nem egészen ideálisnak mondható feltétellel, állhatatos, kitartó, konok, céltudatos, miközben nem kiabál, nem sóhajtozik, hanem kedves és aranyos és alkalomadtán spontánul küld nekem szívecskét a facebukon, de azért elég határozottan tud nemet mondani a bennem váratlanul gejzírként feltörő ötletrohamoknak is.

Az ajánlat legvonzóbb részét a végére tartogattam, miképpen a legjobb falatot az étkezés záróakkordjának, szóval, hogy fizetni nem tudok, csak természetben, ellenben ha velem zöldágra vergődik a nyertes pályázó, utána ezt referenciaként bárhol elfogadják.

(e-mailben várom a bátrakat)

* mások szerint éppen fordítva van, de én előre szóltam

és ez mind ezen a héten történt

Váratlanul lett vagy nyolc új körömlakkom, hozta a postás, és váratlanul lett vagy fél tucat olvasnivaló könyvem is, és lesz decemberben softshell dzsekim futáshoz, mert Kanadában (!) vett nekem egy cuki csaj és hozza haza (meg egyebeket), és közben pedig más valaki felajánlotta, hogy varr nekem az oszlopos lábaimra való futógatyát. Mindeközben én senkinek semmit nem ajánlottam fel, nem kértem, szóval, mondja még valaki, hogy az emberek önzők, irigyek, undokok és érdekhajhászók és csak ellenszolgáltatásért cserébe hajlandók bármit is tenni.

Ja, azt én szoktam mondani. Vagy rám mondják? Összekeverem.

Mindenesetre nem szeretnék visszaélni a kialakult helyzettel, így mindenkit felhatalmazok, hogy szóljon rám, ha majd  olyanokról kezdek sóhajtozni, hogy nincs elég festék, nem elég az autó, vagy az autóra való téligumi, esetleg kellene még egy szoba, egy nagyobb nyaraló, ha pedig a férjemre kezdek célozgatni, azonnal töröljön a bloglistáról.

mondanám, hogy ez egy visszás történet

A rendező (aki egyben a főszereplő is) újabb (váratlan) fordulattal ismét megragadta a nézők figyelmét, pedig azok már majdnem hittek a bekövetkezett egyhangú nyugalomnak.

Van nekünk ez a gyerekünk, a Legkisebb, akit előbb Szegedre költöztettünk le, hogy 3 nap múlva itthon legyen, majd Pestre cuccolt be, ahol 6 napig bírta és visszajött, majd  éles snittel elment Hollandiába, ahol is másfél évet töltött, de Svájcba vágyott és ment, hogy 1 hónap után mégis inkább nem, ekkor vissza (haza) 5 napra, majd vissza Hollandiába, de más családhoz* és most ott tartunk, hogy vissza az eredeti holland családhoz.

Mindeközben én belső utazásokat teszek a teljes kétségbeeséstől a sztoikus nyugalomig.

* au-pair-ként

nem lehet kedvemre tenned

Minden igaz és a fordítottja is.

Itt van hát az új gépem, gyors, pontos, segítőkész, illedelmes és elnéző. A Legnagyobb Danija eljött velünk vásárolni, ami nagyon hasznos volt, az eladóval folytatott beszélgetésből mi nem sokat értettünk, Zé azt mondta, jelezzük, ha fizetni kell, ő majd akkor a pulthoz lép és elegánsan átadja a kártyáját. Lőn.

Két napos alapozás után érkezett meg hozzám, mindent kinyert ez a Dani* a régiből, pedig én teljesen lemondtam mindenről és ez tök furcsa, mert eleinte jajongtam, hogy jaj, mi lesz a fényképeimmel, aztán eszembe jutottak a filmek, aztán jöttek a különféle dokumentumok, hogy anélkül meghal a biznisz, következtek a bejelölt és időhiány miatt eddig el nem olvasott cikkek, majd a blogok, na, hát blogok nélkül végképp nem tudok élni. Minden újabb elemnél az előzőről már le is mondtam, el is temettem, keresztet vetettem rá, nyilván kellett a hely az új siránkozásnak, nem vagyok én fiatal laptop, hogy annyi minden elférjen a memóriámban. Szóval, szép sorban eltemettem a múltam, hogy akkor most új élet, új fényképek, új filmek, új dokumentumok, új biznisz, új cikkek és új blogok. 

Új lap.

És akkor kiderül, hogy minden megvan. Hát, majdnem megsértődtem, elvégre én itt felkészültem egy new life-ra, frissítés, meg upgrade, ami kell, csontjaimban éreztem a változást .Biztos úr, esküszöm, én akartam.

* nem tudunk nála jobbat elképzelni a legnagyobb mellett. mert nincs is nála jobb

konteo

Én eddig nem is tudtam, hogy micsoda összefüggés van a gondolatok mennyisége / minősége, valamint a testet öltött blogbejegyzés között. Képtelenség ezen a gépen írni.

Viszont állítólag már csak 1 nap és készen lesz az új gépem.

Ezt fenyegetve mondtam, remélem, átsüt.

géprombolás

Direkt nem tegnap tegnap tettem fel a kérdést, mert tegnap tomboltam és csapkodtam és bőgtem és zokogtam és sírtam és ezek fokozatait végeztem, de ma már nyugodtabb hangon tudom megkérdezni, hogy mégis, mit gondoltok, kinek a laptopja halt meg reggelre teljesen és örökre és gyógyíthatatlan betegésben?

Úgy van.

De ahogy megtudtam, tegnap volt az erőszakmentesség világnapja.

csak mondom

Elrontott borítójú, ám remek könyv például ez.

elég bátor vagy-e?

Ebben az évben nagyon silány könyveket olvastam, oké, tudom, én választásom, én vettem, én kölcsönöztem, viseljem méltósággal, különben pedig azért benne van egy Paul Auster, egy Vonnegut és egy AC is, sőt, benne van az emlékezetről szóló könyv is, ami viszont annyira jó, hogy újra beleolvasok esténként és el is határoztam, hogy írok róla részletesebben.

De ha ezeket a kiugrásokat leszámítom (jó, a Murakamit is), akkor az van, hogy ezt az évet, még ha csak októbert írunk is, egyszerűen elbénáztam, nem találtak meg a könyvek és ez annyira elszomorító, hogy akkor én most kérek szépen mindenkit, aki erre jár, hogy legyen oly bátor és ajánljon már nekem olvasnivalót, mert jó lenne jó szájízzel végezni az évet.

Megmondom, mi van. Az van, hogy nem szeretem Fejős Évát, Coelhot, és nem tudtok kedvemre tenni a hasonszőrűekkel sem és nem akarok meseszerű, misztikus és vámpíros történeteket sem. Szeretem a krimit, de könyörgöm, legyen már izgalmas, de ez még kevés, legyen jól megírt is és fordulatos vagy éppen nem fordulatos, mégis kitalálhatatlan. Szeretem Ulickaját, Murakami Harukit, s bár nem vetem meg, ha könnyed, de ne legyen szinglis, világfájdalmas, váratlan szerelmes, ál- történelmi, ezoterikus, öngyógyító, self-made, pozitív gondolkodásra serkentő, és ne szóljon homoszexualitásról sem. Mert én ilyen vagyok.

Tudom, olvassak politikai lapot.

és akkor vettem egy körömlakkot

Szóval, az történt, hoyg világosan felismertem, rajtam már csak egy Karib-tengeri út segíthet, ami viszont más szempontból nagyon nem lenne segítség, konkrétan csőd lenne, én pedig készen állok, hogy igényeimet lejjebb helyezzem. Mivel a felsőkategóriás állapotjavítót ezzel kilőttem, gondolkodtam egy közepes árfolyamún, aztán egy alacsonypadlóson, végül 1000 forintban húztam meg a határt, maradjunk ennyiben. Ja, mert arra az elmúlt hónapokban azért rájöttem, hogy sokat segít, ha vehetek magamnak valamit, utóbbival kapcsolatban  ma már nagyon határozottan tudom, hogy a csaptelep, a csempe, vagy a lámpa, vagy bármi, amit nem konkrétan én birtoklok, az nem tartozik szorosan ide.

Így jött a körömlakk. Nem tudom, honnan, nekem sosem volt erre vágyam az elmúlt 44 évben, de lehet, hoyg csak elfojtottam, mindenesetre úgy éreztem, ha most nem vehetek körömlakkot, élve nem tudom elhagyni a bevásárlóközpontot. Abban a pillanatban tudtam (utólag úgy érzem: tudni véltem), hogy milyen színt akarok, bordót, méghozzá mélybordót, esetleg  padlizsánlilát. Mivel a spektrum nem elégített ki, s mivel gyakorlatom van az igényeim csökkentésében, szürkére módosítottam az árnyalatot, ki is választottam egy nagyon alternatívnak gondolt színt, hah, mondtam, yes. Kosárba vele.

Annyi eszem azért nem volt, hogy aki sört vesz, legyen sörnyitója hozzá, vagyis lemosócucc, ezt ma már bánom.

Itthon felkentem a körömlakkot és száradás közben (szigorúan ujjbeggyel) rákerestem a neten a körömfestés szóra, kiderült, hogy egy egész társadalom alakult ki, miközben én 44 évig nem festettem a körmöm, fórumok, blogok, technikák, döbbenet. Igyekeztem nem elmerülni a témában, de egy vitába még éppen belefutottam, a körömfestők úgy tudják egymást szidni, szerintem parlamentjük is van.

Ezután már csak a képekre koncentráltam, azonnal kiderült, hogy rosszul csináltam, a körmöt nem úgy kell festeni, hogy az ecsettel a körömágytól a köröm vége felé haladsz, lószart. De ez már így marad.

Közben megszáradt a cucc a körmömön és ezzel valóra vált a gyanúm, hogy az eleve rossz színű körömlakkon a száradás nem segít, a gyártónak az árnyalat konkretizálására ajánlom  a két hete megdöglött varangy az avarban címet. Rettenetes.Viszont elszabadult bennem valami, és elkezdtem nézegetni a palettát, hogy miket szeretnék, mondjam? Szeretnék továbbra is bordót és lilát és szürkét is, de türkizt, barackot, ezüstöt, aranyat, kékeket, zöldeket, bronzot (!) és a többit is. És szeretnék olyat is, ami nem szín, hanem mondat, ilyen is van, nem én találtam ki, például ezek így mind jöhetnek.

(mondom, hogy utánanéztem a témának)

Egyet viszont most megmondok: matyóhímzés nem lesz a körmömön.  És mű sem lesz. Elégedjek meg azzal, amim van.

Na, még azt elmondom, hogy  ma az első répapucolásnál megsértettem a lakkot.Meg is sértődött.

egészen véletlen (de sokatmondó), hogy a könyvben a "helyzet gyorsan romlott" mondat került a körmöm alá. elé. a könyv címe: A háború után  --- nem én olvasom

(ja, és ronda a festés, de nem baj, majd legközelebb a step by step alapján végzem)

felhívás

Akarhatja-e valaki, hogy írjak a ma életemben először szabad elhatározásból vásárolt körömlakkomról? A színéről pláne.

Csak szóljon.

van visszaút

A jellemfejlődésem már majdnem a csúcson van, ezt azért gondolom, mert ma sorra vettem a fullasztóan nyomasztó restanciákat és akkurátusan végeztem velük. Na, nem minddel, elvégre ahogy mondtam: már majdnem ott vagyok, vagyis még nem.

Egyrészt megijedtem, hogy utána még hová fejlődhetek,  még a végén lezuhanok, s kezdhetem elölről, másrészt pedig iszonyúan meguntam az egészet, azonnal megértettem, miért rakosgattam őket hétről hétre.

instant

Idén nem volt igazi, rendes nyaralásunk és idén nem utazunk el pánikszerűen Hollandiába sem, idén ugyanis semmire nincs pénzünk és ez folyamatos jelen.

Ennek kicsit ellentmondani látszik, hogy vettünk nekem egy ipari varrógépet, egy japán csodát, annak is a heavy változatát, azóta, ha ránézek, több minden is eszembe jut, egyrészt, hogy miatta (s)nem megyünk sehova, és az is, hoyg miatta sokkal könnyebb most a dolgom, a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, ez tudvalevő.

Zoltán Mac-je annyira megirigyelhette a  minőségi cserét, hogy hosszas agóniát produkált jó ideje, de a jó orvos nem engedi el a beteget, hanem küzd érte, így tettünk mi is, meg-meghosszabbítva életét, azonban egyszer így is eljött a pillanat, amikor kiírta a game over-t. Az érdekesség ebben az, hogy pontosan tudtuk, mibe fog ez fájni nekünk, de a szaküzletben kellő pillanatban tett látogatás meggyőzött, hogy spórolhatunk akár 50 ezret is, ha ügyesek vagyunk. Ez azért sokat elárul abból, hogy mennyibe fáj egy új Machintos. A lényeg, hoyg kellett nekünk egy egyetemista, aki igazolni tudja, hoyg ő most éppen veszettül folytatja tanulmányait, és ehhez éppen egy Mac-re van szüksége, egy papír az ára az 50 ezres kedvezménynek. Mire eljutottunk ide, úgy értem, lett pénz a gépre, addigra egyetlen darab, a célnak megfelelő gép árválkodott kis hazánkban, amit én nem is értek, megvették a többit?? Honnan volt pénzük rá? Én is olyan munkát akarok.

Na, és az történt, hoyg volt egy kis pánik, hogy mi legyen és hoygan, mindenesetre  félretetettük azt az egyet, ugyanis pult alatt megsúgták nekünk, hogy ha nincs instant egyetemistánk, akkor menjünk szombaton. Nem biztos, hoyg értem a kettő között húzódó logikai sáncot, de nekem csak a pénz számít.

Így aztán most van egy csodaszép, gyors gépünk gépe a jóembernek is, amiből az következik, hogy pénzünk továbbra sem, annyi sem, mint eddig vala, nyaralni sem megyünk, de továbbmegyek, perpill nem látom, miből fizetjük ki a hónapban megmaradt gázszámlát sem, de nem baj, mert életünk hátralévő részében simulékony, gördülékeny gépek zümmögnek körülöttünk, bár én erősen sérelmezem, hoyg kávét bezzeg egyik sem tud készíteni. Ennyi pénzért sem.

WTF

Tegnap a városban összetalálkoztam egy régi ismerőssel, kedélyesen dicsérgettük egymást, hogy ki milyen csinos*, meg hogy kinek milyen dolga van, nekem könyvtár, neki temetés.. És akkor nekem komolyan elhagyta a szám az a kérdés, hogy jössz vagy mész? miközben láttam, hogy egy szál virágot tartott a kezében?**  Hová süllyedek még.

* igazából csak ő, de nem ez a lényeg

előre szólok, nyafogás

A nők (én is) sokszor mondják, hogy jaj,  mert mindig történik valami és zajlik az élet, de azért én most tényleg szeretném, ha történne végre valami és nem arra gondolok, hogy törjön össze, szakadjon le, romoljon el, menjen csődbe, meg ilyenek. Egyszerűen csak szeretném, ha valami történne, mondjuk, kiderülne, hogy mégis van egy amerikai nagybácsim,  de hogy ne legyek telhetetlen és pénzmotivált, az is elég lenne, ha kiderül, hogy elég a festék, hogy a Középső talál albérletet, hogy megtalálom végre, amit keresek, hogy nem vesztem el*, ami fontos, hogy visszatér a barátnőm, hogy tényleg eljutok majd Velencére**, hogy gyönyörű őszünk lesz színekkel és formákkal és ködökkel,  hogy ilyenek. Vagy hogy nem idegesít a sok, hirtelen szaporodásnak indult oravecnóra és müllerpéter. Nincsenek nagy vágyaim, ilyen történésekre vágyom.

Ha felvidítana egy tál körte, ha megtelnék az élettel.

De átgondolva azért a nagybácsi lenne mégiscsak a legjobb történés. Nem akar valaki örökbe fogadni? Nagyon rendes unokahúg lennék, ígérem.

Ja, ez meg közben megnyerhető az oldalamon.

*a házban

** nem abba (ott voltam kétszer), hanem ebbe

igenis tudok emlékezni

Lehet, hogy azt nem tudom megmondani, hogy egy hete mit mondott az egyik kölök a telefonban, hogy mit is kellene neki csinálnom, és lehet, hoyg azt sem, hogy milyen feladat van mára ütemezve, de azt nagyon is tudom, hogy amikor az egyik ajtót éppen kékre* festettem 25 éve, akkor milyen ruha volt rajtam.

És azt is tudom, hoyg tegnap mi volt az ebéd, meg lehet nyugodnom i.

* most éppen fehérre

spam

A skype-on Mohamed-ek jelölnek be ismerősnek, a FB-on Gordon és Toby külön- külön is Hello sunshine bevezetéssel ír levelet. Mindeközben én rendszeresen azt írom, hogy szírt égetek, holott csak zsírt. És csak szeretnék.

reloaded

Szóval, voltunk megint Tihanyban a hétvégén, ezúttal barátokkal, újra megmásztunk néhány hegyet, újra besétáltunk a faluba, újra visszajöttünk a Nagy-Kopaszon, újra megmutattuk a barlanglakásokat, átugrottunk Füredre ragtapaszért, hogy anélkül,ámde 1 kiló zabpehellyel térjünk vissza, újra fényképezkedtünk a parton, a hegyen, a házban, az úton, a kikötőben, az apátsági templomnál, de én ebben kevésbé, bezzeg a leveleket, bogyókat előszeretettel. Aludtunk sokat, beszélgettünk sokat, örültünk rengeteget.

És volt megint naplementés Tihany is.

Szóval: telefonos fotó, nem photoshop, így jött ki a gépből. tényleg remek képeket készít, megmondom, melyik, Samsung Galaxy S4. futáskor nem viszek mást, csak a telefonom, azzal szoktam ezeket lőni, viszont itt több is készült, mert ahogy visszaértem a kiindulóponthoz, éppen alakult  a sok szín és nekem minden fázisról kellett egy fénykép.