Hétvége / Weekend

"Oroszlánok, griffek, sasok, medvék,
szép karcső címerállatok..." (Vas István: Zászlók)

helyett: neszeszerek, irattartók, bevásárlótáska.

Könyvajánló

Hogy hogyan is vélekedek a könyvről, az elolvasható itt.

Kék hétvége / Blue weekend

Ahhoz, hogy egy hétvége a kék szín jegyében teljen el, semmi más nem kell, mint elvinni, majd ottfelejteni az összes cérnát ott, ahol egyébként semmit nem varr az ember. Így aztán a varrógépben fellelt kék cérna mind mennyiségben, mind minőségben leegyszerűsítette a dolgomat. :o)
Már a Meskán vannak. :o)

To have a blue weekend we don't need anything but to forget every thread there where you can't sew - anyway. Fortunatelly I found a blue thread in the sewing-machine... and this one could simplify my life- regarding the quality and the quantity. :o))
They have already been in my online-shop.

Az öröm relatív :o)

Az a jó abban, ha huzamosabb ideig nincs itthon az ember (ami egyébként kategorikusan rossz), hogy amikor viszont végre itthon van, akkor nagyon tud örülni az olyan, normális esetben minimum vérlázító mondatoknak, minthogy:

- mama, te iszonyat süket vagy (Középső)
- nálunk teremnek a fél pár zoknik (Férj)
- nincs valami rágcsálnivaló? (mindenki)
- ki mosogat?

Ugye, ugye, csak megközelítés kérdése az egész. :o)

Értetlenség / Incomprehension

Az, hogy 400 bejegyzés van, azt értem, de azt, hogy van 130 ember, aki képes engem rendszeresen olvasni, azt nem. Mondana, kérem, valaki véleményt? Ez egyben a bennem létező bizonytalanságok egyikére adna valamiféle választ, amelyet optimális esetben életem más területére is ráhúzhatok, s ez - lássuk be- nyereség lenne a javából. Külföldi olvasóim véleménye duplán számít.
Egyébként meg mesét írok.

The fact I have 400 writings is O.K. but I can't understand how can I have 130 regular readers? Why want so much people read me... increadible. Could somebody tell me her opinion? I am interesting in it- really.... I count on the opinion of my readers froma broad absolutelly...
Besides... I am writing a tale.

Vasárnap esti kis színes / Sunday evening

Kész lett a zöld táska is, a fotó most nem sikerült, pedig nem is én készítettem. Jó volt varrni valami nagyobbat és komolyabbat és a zöldek pedig ... lélekvidámítóak.
Már itt van a kulcstartókkal, neszeszerrel és sállal, vagyis jó társaságban. :o)

The green bag has already been ready but the photos taken of it aren't too good. :o( It was pleasure sewing it, I like the fabric, the pattern and last but not least the colour...!
The bag has been in my online-shop together with the pink scarf, the key-rings, pouch... in good company. :o)

Minimál projekt

Ily apróságok telnek tőlem mostanság, de már készül egy táska, bizony, végre valahára.... zöld. :o)
A kötés nagyon érdekes, mert ahhoz képest, hogy most kezdtem (újra ) tanulni, a Meskára felrakott két termék már az új gazdáját boldogítja, igaz, csak sál-sapka, de innen szép a győzelem!
Ezek is már ott vannak... :o))

So small things were prepared by me but there is a new bag which will be ready today evening and ... at long last... it's green.
Knitting is an interesting rediscovery for me , some weeks ago I began it (again) and the scarfs-hats knitted by me were sold in some days.... interesting. These products have already been in my online-shop as well. :o)

Találós kérdés / Conundrum

Aztán tudja-é valaki, mi lészen ezekből...?

Who knows what are these things made of felt...?

A műbőr sorsa / It's made of leatherette

Virágnak nem annyira tetszik, de mit csináljak, én már 41, ő meg 18. Na meg, ha azután mondja, hogy bugyros és kerek, miután már kiszabtam... mindenesetre a tankönyvek már nem áznak el, ugye, Fércjutka? :o)

I sewed this bag for our Youngest but she doesn't like it too much... I couldn't do other, I am 41, she is 18, our taste is different. Of course she showed the pattern of her dream-bag after I had already cut out the part of this one.... but the school-books are not going to be wet... :o)))

Murakami Haruki

Megfogadtam, hogy idén minden, általam olvasott könyvről lesz fanyalgás avagy lelkesedés, íme, az első fecske, itt, Murakami Haruki Kafka a tengerparton c. könyvéről.

I have made a decision that this year I always write some sentences about the books I read.. Does it like me or not... The first one is a book written by Murakami Haruki. My assessement is written in Hungarian but briefly: phantastic!

Tudok angolul!

Így kiáltott fel Csabi, a falubéli jóember, tűzoltó, s egyben szőlősgazda, nem mellesleg pedig a Tűréshatár nevű sokat ígérő együttes énekese akkor, miután a Just a gigolo c. örökzöld slágert elénekelte. Csabi konkrétan egy szót sem tud anyanyelvén kívül, ám amikor a fiúk a zenés szolgáltatást már igen jól produkálták, akkor ő sem maradhatott szégyenben, s tökéletes halandzsanyelven énekelte a szöveget. Majd a végén a fentebb említett mondat is elhangzott, teljes meggyőződéssel, hittel.

Ez a történet jutott eszembe, amikor a hétvégén elolvastam a Horgolás kezdőknek elnevezésű segédanyagot, s rájöttem, hogy ugyan az elnevezésekkel vannak problémáim (meg az azonosításokkal is), de alapvetően én tudok horgolni! Legalább annyira, mint Csabi angolul. :o)




Bizonyítékként meghorgoltam ezta többfunkciós, bonyolult darabot. Hivatalos nevét még nem tudom, de olyan, mint a mesében a szánk: hűt is, fűt is. Melegen tartja a bögrében lévő teát/kávét (Uram bocsá', forralt bort), viszont nem engedi, hogy a teflonborítást nélkülöző tenyerünk szétolvadjon a hőtől.

Szóval: nagyon praktikus, hasznos, nélkülözhetetlen darab. Ugye? :o)

Varrogatás / Some needlework

Neszeszert varrni kisebb kockázat, kisebb sikerélmény, kevesebb idő. Na de négyet? :o)
A Meskán vannak!

Sewing pouch is smaller risk, smaller success, fewer time. But what about in case of 4 pouches? :o)
They have already been in my online-shop!

Egyébként pedig

kép: internet

Ha már úgyis nimbuszrombolás van, akkor elmondom még azt is, hogy tudjátok-e, mi a jó abban, ha a Férjnek régi-új hobbija van? Hát az, hogy most már az egész család meg is őrülhet akár.
Mert nincs is annál jobb, amikor ZM dobol. Óh, nem kell ehhez dobszerkó (az a próbán, de ott legálisan és még örülnek is neki, ne, ez a nagy különbség a család és a zenésztársak között- releváns, mondom én), elég, ha a levegőben dobol, de lehet fokozni a vizuális élményt, mert lehet a kanapén is ám! Ki gondolta volna... Olyan jó hallani a kanapé püfölését, főleg, hogy nemcsak "bárki dobolhat így"-módon teszi, de nem ám, hiszen egy profinak a gyakorlás a lételeme, tehát 25-50-100-as ismétlésekben hallhatja (egyelőre) a család. És örülünk, nagyon örülünk, amikor végre összejön az a fránya ritmus.
Az pedig határozott boldogság volt, amikor sikerült a gyertyán dobverő helyett hikoriból készültet venni, mert azért a különbség az már tapintással is érzékelhető. A kanapén pedig egyértelműen érezhető,másképp szól, kérem szépen.

És ha bárki azt gondolja, hogy este már olvasni lehet halk zene mellett, meg félálomban lenni, akkor kiábrándítom, mert nem, este az ágyban be kell mutatni a napi produkciót, de rengjen ám az az ágy!, különben pedig napközben úgysem hallottad a kanapé/térdcsapkodást, így aztán este csillogó szemmel meg kell kérdezni: és ezt te mikor sajátítottad el, drágám?

A férj és a jókívánság

Csakhogy a sok dicséret mellett essék szó arról is, mekkora öröm is az, ha férjünk rendelkezik kreativitással (elvégre grafikus vagy mi a szösz), fantáziával, lelkesedéssel, idővel. És humorral. Mert amikor a felesége azt kéri, rittyent ő újévi üdvözletet, olyat, amelyben benne foglaltatik az optimizmusa is. A kép a netről való, viszont a BUÉK felirat kizárólag az ő keze munkáját dicséri.
Na, most akkor miért is nem küldtem nagyon tovább?

Szilveszter

Lehet az év utolsó napját nagy tömegben, magányosan, TV-t nézve, bulizva, játékkal töltve, táncolva (és még vagy ezerféleképpen) tölteni. És lehet színházba menni, mi ezt szoktuk. Idén egy kicsit későn jutott eszembe, hogy lesz szilveszter is, későn kezdtem el színházjegyet keresgélni (egy éjjel, amikor fél 2-ig az álomnak még csak a szele sem legyintett meg), végül mégis sikerült.
Hogy alakult a tegnap esténk? Leszállítottuk az utolsó gyerekünket is a megfelelő helyre, majd vacsorázni mentünk egy olasz étterembe. Három fogásos vacsora volt, a klasszikus előétel-főétel-desszert. Azok az ízek....

A Tháliába kaptam jegyet, "Hat hét, hat tánc és egy pohár pezsgő"címmel egy amerikai szerző darabját néztük meg. Vegyes érzelmeim voltak az előadás előtt, a darabnak utánanéztem, nem a szívem csücske a téma, Kulka meg nálunk nem bírt kitörni a sorozatbeli szerepei skatulyájából, de az, hogy Parti Nagy Lajos fordította a szöveget, az döntő volt. ( A Vígszínházban a Tartuffe szövegét is ő követte el...)
A darab érdekes is volt, tetszett is, volt nevetés is, elgondolkodás is - nem bántuk meg.
Éjfélre még hazaértünk, a hűtött pezsgő is finom volt, a párommal voltam, mi kellhet még? Perpill ez nekem a legtöbb, legjobb.

Boldog új esztendőt minden erre látogatónak!

Ez már egy szett, kérem

A kötésben, s melléktevékenységeiben az csak részfeladat, hogy számolunk, kitalálunk, s kötünk, a másik, nem kevésbé macerás dolog találni egy olyan személyt, aki hajlandó az egyébként jó minősítést elért cuccot akkor is felvenni, ha dokumentálni szeretnénk. Még egy nagycsaládban is nehéz ez, és még akkor is, ha minden csemete leány. Vagy akkor igazán.
A lelkesedés az alábbi fotón igazán meggyőző.

Sokat segíthet egy olyan családtag, aki nemcsak fényképez, hanem ért is a megörökítendő termékhez. Ezért aztán nem kérdezi állandóan, hogy melyik a színe, hiszen a vak is látja, hanem fotóz. És utána javít. :o)

Jó a család, mindig lehet rá számítani!
A szett egyébként a Meskán- mellesleg.

Az ajándék

Én úgy voltam, hogy ZM-nek két fő hobbija van a számos apró mellett (ami már önmagába is ellentmondás, mert hogy is lehet egy hobbi mellékes), s ebből a két műfajból bármi jöhet, s ha figyelembe vesszük, hogy tavaly megfogadtam, több történelem nem jön be az ajtón díszcsomagolóban, hát akkor marad a mainstream,ugye.
Volt már ajándék, ami fő, de kellett volna apróság mellé, hát elmentem a budai Artwork-be, valami nagyon fontos, mondhatnám nélkülözhetetlen dolgot venni, ami nélkül a fényképezés rég nem az igazi. Konkrét tervvel mentem, csak a nevét nem tudtam, de most már azt is, hogy ez biza e-s-ő-v-é-d-ő, enélkül valamirevaló fotós el sem indul egy borongós napon. Az apróság ott bukott meg, hogy laza 15 ezerért adják ezt a nélkülözhetetlenséget, hát ZM-nek még várnia kell egy kicsit, mire esőben is útnak indulhat. Az, hogy neki sincs esőköpenye, csak most jutott eszembe, de az kevésbé releváns, csak a cucc, az ne ázzon.

Volt nekem "B" tervem is, a másik hobbi, oda is elmentem, az kínosabb volt, mert nem tudtam, mit akarok, magyaráztam én, hogy kütyü, fontos kütyü, mert emlékeztem, hogy az ősz folyamán egyszer elragadtatással mesélte nekem ez a jóember, hogy milyen remek találmány (így), mert amikor csavaroz, akkor ez nem engedi, hogy tovább húzza a csavart, mint ildomos. Akkor annyit szűrtem le, hogy a bicajipar kiépült, lám, enélkül is gurult korábban a kétkerekű, csavaroztak is rajta ezt-azt, de ma már enélkül sem lehet elindulni egy komolyabb bicajosnak (lásd az előbbi pédát). Most már szidom magam, hogy jobban is figyelhettem volna, mert a szakboltban a fiatal fiúk nem értették, mit akarok, mondtam, mutattam, kértem, könyörögtem, de álltak felettem értetlenül, meg sajnálkozva, széttárt kezekkel, végül azon a ponton hagytam el aboltot, amikor megkérdezték, mégis mit akar az én férjem csavarni, mondjak valami közelebbit.
Így aztán az apróság lett két pullóver, ami nagyon hasznos, nagyon szép, nagyon fantáziatlan. De a fa alatt elmondtam midnezt, akkor nevetett ZM és ez jó volt, nagyon is.

Ő bezzeg mindent tudott, vett nekem csoda könyveket, meleg kesztyűt, illatot és 11 féle anyagot. Válogatás közben az eladó megjegyezte, hogy egy kis zöld még hiányzik a kollekcióból, mire azt felelte, hogy azt ugyan soha, tele a ház zölddel, életünk végéig kitart.

Így ajándékozunk mi.

Márai Sándor: December

Ha egy csepp szünetre vágytok, tegyétek meg, hogy elolvassátok. Nem miattam, hanem Márai miatt. És legfőképp: magatok miatt.

Márai Sándor: December

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó mögött.
Gyermekkoromban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel dobogó szívvel megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel rivaldafénnyel, sőt, valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt természetesen selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségem felett.
Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok előtt. Nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei, bőrben, zsebkés, melynek gyöngyház tokjában ötféle penge van, továbbá dugóhúzó, körömtisztító és pipaszurkáló is, nem kell. Semmiféle tárgy nem kell, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is, ellenségeim cikkeit érdeklődéssel olvasom, s színházba lehetőleg egyáltalán nem járok. Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s azután mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani, s még mindig várok valamire.
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség, aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek sem sikerült soha, a költőknek, akik az érzelmek és az indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni, ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán ne is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
Mindezt tudva, ez egyre zavartabb és bizonyosabb tudásban, nem tehetek mást, mint sorra járni az üzleteket, s vásárolni öngyújtót, illatszert, nyakkendőt és jegylyukasztót, gőzvasutat és Victor Hugó összes műveit. Tudom, hogy mindez reménytelen. De mit csináljak? Az ember azt adja, amit tud.

A kedvencem

Minden karácsonykor, régóta és örökké.

Lucababa és Anne Shirley, no meg a mézeskalács / Lucy and Anne Shirley and the gingerbread

Stílusosabb lett volna, ha éppen december 13-án írom ezt a bejegyzést, elvégre mikor, ha nem Luca névnapján, csak éppen a ház fáziskésésben van, s most dobta ki magából a babát.

A babát, amelyet legalább 12-13 évvel ezelőtt varrtam egy karácsonyra Lucának (Középső), korosztályilag nagyon passzolt hozzá, s ekkoriban Lucy Montgomery volt a nagy kedvenc, faltuk a könyveit, így többes számban. Lucának nagy vágya volt egy igazi rongybaba, én pedig megvarrtam, meg én. Kb. 40 cm magas lett, kapott szép vörös hajat, ettől aztán lehetett Anne Shirley-nek nevezni, Luca felkiáltott, amikor meglátta... csak egy kicsit szorul össze a szívem ettől az emléktől.
Lucababa (Halász Judit után szabadon) időközben megnőtt (lásd alant), a baba elkerült egy sarokba, de volt nagy öröm, amikor egyszer csak előbukkant piszkosan, kócosan, tépetten...

Some years ago our middle child (Lucy) wanted to have an own doll, a real ragdoll, she was about 6 years old. In this time we liked reading the books written by Lucy Montgomery so I tried to prepare a doll in her style. Lucy shouted out when she realized under the Christams-tree ... My heart sank a bit... Lucybaby (after a Hungarian nursery rhyme) has already growned (you can see below), the doll was sitting in a dark corner for a long time but some days ago she turned up... with shock hair, dirty, seceding cloth. It was a big surprise...

Ettől kezdve van karácsonyi hangulat. Meg a mézeskalácssütéstől.
And we have found the Christmas-feeling. Through our memories. And through the gingerbread.

Vagyis akkor az emlékektől, az illattól jön a hangulat? Vagy mitől?
Felette nagy titok ez.

Or what else through? It's a big secret I think. :o)