szép napunk lesz ma

Alacsony vérnyomás esetén nekem bevált trükköm, hogy elmegyek valami ruhát nézni magamnak, a legjobb a  nadrág, bár az igaz, hogy általa nemhogy emelkedik a vérnyomásom, kipirul az orcám, de rendkívül zaklatottá is válok. Nem is merem gyakran alkalmazni ezt az ősi praktikát.

nulla

Mindezek közben vettünk egy ipari varrógépet iszonyat sok pénzért, hogy nekem jó legyen, de szerintem igazából csak azért, mert megrémültünk, hogy van egy kevéske pénzünk és tétováztunk, mit is tegyünk vele, mikor is felkiáltottunk, hogy heuréka ipari varrógép. Mivel pénzünket ily módon sikeresen elvertük, s a számlánkon ismét semmi, nyugodtan hajtottuk álomra fejünket.

még ez is

Elég, ha annyit mondok, hogy a Kölök jön haza Svájcból? Hm?

öt betű

Helyrebillenni látszik a kizökkent idő.

Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, nem ragoznám inkább, mindenesetre talán újra a fedélzeten. Talán teljes gőzzel előre. Talán letudom végre a restanciákat.  Talán kialszom magam igaziból. Talán feldolgozom, hoyg egy barátnőmmel kevesebb. Talán koncentráltabb leszek, s nem szórom szét az erőimet (erőimet..) mindenre, talán nem forgácsolódom szét.

Talán mindez sikerül is.

Suhanj

Elmentem, lefutottam 8 km-t, hihetetlen feltöltődés volt. Suhantam.

egy dologra azért jó volt ez a kánikula

back to

Örömmel jelentem, hoyg jövő héten vége a 40 foknak, s ezzel párhuzamosan vége a hallgatásnak is. Remélem, visszatérnek a gondolatok a fejembe, már hiányoznak.

Addig is még futok egyet hajnal 3 és 4 között.

40 fokban végképp ne tegyétek ezt velem

Úgy gondoltam, hogy 40 fokban nem írom le azt az egyetlen, viszont ismétlődő gondolatot, hogy derohadtmelegvan, más meg nagyon nem bír eszembe jutni, azonban kiderült, hogy van ott más is.

Egyrészről el szeretném mondani, hogy lehetséges, hogy a válaszadási technikám kifinomultságán még dolgoznom kell, esetleg fel kellene vennem valakit, mert ez az all-in-one mostanában kevésnek bizonyul, én meg ember vagyok, ez van. Viszont mindenkinek válaszolok, és rendszeresen szoktam kérni, hogy csapjanak nyugodtan az asztalra, ha nem érkezik időben reagálás.  

Azt egy kicsit valóban rosszul viselem, ha nem kérnek számon, ellenben egyéb forrásaim által kell megtudnom, hoyg egy nagy FB csoportban jelentik ki, hogy milyen is vagyok. Főleg, ha a  célzott kereséssel átbogarászott e-mailfiókokban és FB oldalakon sem találok megválaszolatlan levelet.. Nehéz ember vagyok, na.

Másrészt (szintén) nem viselem jól, ha megkérdőjelezik az áraimat.* Engem nem érdekel, hogy a Meskán 5000-ért lehet kapni táskát, lehet, persze, sőt, a kínai üzletekben kevesebbért is. De számoljunk már egy kicsit.

Vegyünk alapul egy normál táskát, amelynek az alapanyaga kb. 5500 forint. Csak az alapanyag, tehát ebben nincs benne a munkadíj, órabér, ki hogy nevezi. Tegyük fel, hogy 800 forint az órabér és tegyük fel, hoyg  3 óra alatt készül el az adott táska. Már 7900 forintnál tartunk, de még egy fillér járulékot sem fizettünk.

És még nincs vége, ugyanis ha egy kicsit is vette a fáradtságot a készítő és elment egy könyvelőhöz segítséget kérni, netalántán nem hasraütés alapján kívánt árat alkotni és részt vett egy árképzéses workshop-on, akkor tudja, hogy még iszonyú sok minden jön. Egyrészt nem árt résen lenni, hiszen a gépek nemcsak javításra szorulnak időről, de még tönkre menni  is képesek (ilyenek), tehát erre is el kellene különíteni. 

Másrészt gondolt-e már valaki arra, hogy ha  4000 forintért kínál egy 2000 forintos anyagáras táskát, akkor pont annyi a bevétel, hogy abból be tud ruházni egy következő táska alapanyagára? Bevételt mondok, nem hasznot. És főképpen nem nyereséget***. Mit tegyünk azokkal, akik nincsenek tisztában a közgazdasági alapokkal és ennek megfelelően alkotják az áraikat?

Pozicionálásról már szót sem ejtek, tessék utánanézni. 

Mindazonáltal, hogy majd valami jót is írja végre,  írok majd a szombati Suhanj-ról. Yes.

* annak viszont még örülhetek, hogy ez nem egy olyan csoportban történt, ahol tag sem vagyok, hanem levélváltáskor.

** halkan kérdezem, hogy mit számítunk bele az óradíjba?a tényleges (mondjuk) varrást? a szabást nem? a levelek válaszolásával töltött időt nem? (mondjuk, nekem könnyű, mert én nem válaszolok, mint tudjuk) és hol marad a marketinggel töltött idő? hogy fényképezik, feltölt, szerkeszt?  hogy postára jár?

*** bizony, 3 különböző fogalom

(cím nélkül)

Az, hogy a legkisebb busszal ment Svájcba, úgy történt, hogy hihetetlen mennyiségű cuccal érkezett haza másfél év Hollandia után, a legnagyobb méretű görgős bőröndökből kettő darabbal* és nincs az légitársaság, amelyik ezt tolerálná, s mivel busznál nincs túlsúly, tehát maradt ez a megoldás. Jelzem, ebben a két csomagban a téli holmik nem voltak benne,  meg a lovaglócucc sem, ezeket a mostani család (mivel van kötődésük Hollandiához és ott nyaraltak), ha minden igaz, felvette a korábbi családnál és magukkal vitték. 

Tehát busz. Nem nagy cucc egyébként, mert (tegnap) este 11-kor indult és ma kora délután (1 óra után) már ott is lesz, gyönyörű helyeken megy át, légkondis, több helyen megáll, satöbbi, nem kell sajnálni**. Különben is, aki ennyi cuccot akar magával vinni, annak ez van.

Mi utaztunk már eurolines-szal, tiszta, rendezett, légkondis, ülések fölött lámpás, ahoyg az egy hosszabb út esetén elvárható. A sofőreink értelmesek, ne mondjam, kedvesek voltak, szóval, kibírható.

Ehhez képest (az előrevetített tartalomnak megfelelő szöveg érkezik) tegnap este úgy tértünk haza, hogy nem jutottunk szóhoz a döbbenettől. Nekem az valamiért komoly félelmem, hogy lemaradunk, bárhová is megyünk, csak nehogy lemaradjunk, így mindig időben korán érkezünk a megfelelő helyre, tegnap pl. a 11-kor induló buszhoz már fél 11 előtt kint voltunk. Szerencsére.

Az Eurolines járatai fél Európát megteszik váltott sofőrökkel, ez most éppen Romániából érkezett, nem vagyok előítéletes, nem akarok az lenni, románok a  sofőrök, na és. De basszus, a két sofőr egyike sem beszélt sem magyarul (oké), sem angolul, sem németül, tehát azt a bonyolult kérdést, hogy mikor lehet felszállni?,  nem értették meg egyik nyelven sem, majd mindehhez, mikor a csomagbepakolás után V. felszállt, becsukta az ajtót és elment. 21 óra 40 perckor. 

20 perccel a kiírt indulás előtt.

Mindez oly gyorsan történt, hogy én nem is hittem el, hoyg ez most tényleg továbbáll, döbbenten álltunk még egy darabig. Egyszerűen nem térünk magunkhoz. És ha csak 15 perccel indulás előtt érkezünk meg? Nézzük a busz fenekét?  Vagy ezt most hogyan? Nem értem.

* Hollandiába 20 óra volt az út nekünk

** olyan nehezek, hogy Zé megemelte és azt mondta, ezt így nem lehet még húzni sem

nepara

Hogy jobban bírjam ezt a hőséget, beszereztem egy gyomorrontást, így aztán én vastag takarók alatt töltöttem a napot. Mert telhetetlen is vagyok, ezt Virág gyermekünk egy darabig utolsó, itthon töltött napjára időzítettem,  így felmentésem volt az idegeskedés alól.

Akkor hát holnap.

arról, hogy nem esnek jól

A legutóbbi tihanyi hétvégén kényszerből vett krimi valami csapnivalóan rossz, pszichokrimi, aha, egy nagy semmi. Nemcsak az zavart, hogy az író egyszerűen elfelejtette, hogy korábban mit írt, olyanokra gondolok, hogy pl. volt egy ilyen mondat: ekkor láttam utoljára Eden-t, majd három lappal később újra találkoznak, és nem az idősíkokkal történt játékról van szó. De olyan is volt, hoyg miközben a könyvben végighúzódik egy anya-fia kapcsolat, mégis, amikor anyuka újból kisbabát várt és eldöntötte, hoyg otthon szüli meg, az író ezt úgy tárta az olvasók elé, hogy mégis, kicsoda akadályozhatja meg, hogy első gyermekét otthon hozza világra. Én ezektől rosszul vagyok, bár eldönthetetlen, hoyg az író vagy a fordító volt tökhülye, mert azért a fordításban is voltak hajtépésre okot adó mondatok.

De ahogy említettem, nemcsak ez zavart, hanem nagyjából a könyvben minden, végig volt egy rossz sejtelmem, hogy itt soronként fizettek az írónak, mert a felesleges mondatok,  bekezdések, oldalak tömege tette ki a könyv jelentős részét. Hogy minek olvastam végig? Gondoltam, csak lesz valami váratlan fordulat, meghökkentő esemény, csak krimi lesz belőle a végére. És nem.

Olyan is volt / van, hogy ugyebár munka közben én sorozatokat nézek / hallgatok, sokkal hatékonyabb vagyok, ez volt december felfedezése, mivel azonban nem vagyok túl járatos a témában, ezért tanácsot szoktam kérni. Így jött a Revenge is (Bosszú), hát komolyan, ez meg micsoda. Nagyon azért nem törekedtek a készítők a realitás ábrázolására, de nem azért mondom ezt, mert multimilliomosék a főszereplők, hanem, mert egyszerűen nincs egy épkézláb, józan* ember által elfogadható, lépésről lépésre felépített fejlődéstörténet, csak a bosszú és minden részben hulljanak a  fejek, mindezt olyan ravaszul és intelligensen, hogy én azt sajnos a főszereplőből ki nem nézhetem. És mennyien imádják.

És hogy a rádió se maradjon ki, bár ezzel kellett volna kezdenem, mert viszi a pálmát. Egyszerűen nem értem,  mert az, hoyg közszolgálat és pártatlanság, már rég nem működik, a göbbelsi pártpropaganda ömlik mindenhonnan** (tegnap pl. ujjongva közölték, hogy Esztergomban egy beruházás által 11 (= tizenegy) munkahelyet teremtettek, nem sok az egy kicsit?), de ezt már megszoktam, utálom, hányni is tudok tőle, de eljutottam oda, hoyg egyik fülemen be, másikon ki, és például már tudok röhögni is rajta, viszont az, hogy minden műsor egyre igénytelenebb, az számomra felfoghatatlan. Vagy ezek ketten párban járnak? Vagy szinonimák?

Olyan műsorvezetők vannak, akik egyetlen (leírt) mondatot sem tudnak felolvasni, tehát nemcsak, hogy irgalmatlan rosszul hangsúlyoznak (pl. kérdezik a sima kijelentő mondatot), de minden mondatban hibáznak. Félreolvasnak, nem tudják kiolvasni a szót, észre sem veszik, hogy mást mondanak, észre veszik, de továbbsiklanak, mondatalkotási hibák vannak, tajtékzom. Egyszerűen annyira irritál, hogy már rádiót sincs kedvem hallgatni. Tv-t már régóta kizárólag alkalomszerűen és a felmerülő igénynek megfelelően*** fogyasztunk, de ez nem dicsekvés az internet korában, félreértés ne essék. 

Nekem a rádió volt az, ami sokáig tartotta a bástyáit több értelemben is, ennek vége, a rádiót is leírhatjuk, kultúraközvetítés? Hagyjuk már.

* ja, lehet, hoyg innen ered a baj, hogy ennek vélem magam

** nem baj, ha másnak gondoltatok, akkor is ezt gondolom

*** hihetetlen ritkán

kacsintson Ön is oldalra

Én csak remélni  tudom, hogy más jobban bírja a nyarat, mert ha a munkaképes lakosságnak csak a fele is úgy téblábolja át ezt az évszakot, mint én, akkor a nemzetgazdaság bajban lesz. Korán kelek, későn fekszem, a kettő között pedig valami cseppfolyós állapot. Semmi hasznom. Hasznavehetetlen vagyok. Dolgozom, persze, mégsem jutok egyről a kettőre. Talán nem is kellene a celciusokra és páratartalomra fognom?

Nem értem. Még jó, hogy futkorászom, az annyira fizikai, hoyg ráébredek a valómra, hogy igen, vagyok, létezem, legalább fáj itt és ott. 

Elhasznált tested, az ásító, néma összeg,
az eredményhez, nem adja ki, mennyivel járult
a szenvedély, a nagy, a századokra példás,
s mennyivel a szünetlen, mindenevő mohóság.

(Petri)

Nincs ám rosszkedvem, vagy ilyesmi, egyszerűen kezdek kilépni a nyárból.

és nem

Gondolkodtam, hogy eszembe jut-e valami értelmes, valami olyan, ami megüti a bejegyzésre érdemes szintet s azt kell mondjam, hogy nem.

így ünneplek én

Hát, kérem szépen, tegnap reggel elmentem futni, minek következtében szereztem újabb két, ezúttal hatalmas vízhólyagot, de ez semmi, úgy fájt az egyik lábam talpa és ugyanazon lábam sípcsontja, valamint  a másik lábam külső talpéle, hogy 2,1 km után haza kellett battyognom, vízhólyaggal ez igen jó érzés volt. Itthon bőgtem és ordítottam egy sort.

Este fél 10-kor, mikor végre hazaértünk és nyitottam a kaput, a kapu aljával egyszerűen letaroltam a bal sarkam, most nincs már vízhólyag azon, igaz, sarkam sincs. Ordítottam és bőgtem nagyon. Keretbe foglaltam a napot.

A kettő között Pesten voltunk, kaptam rengeteg ajándékot, van egy barátnőm, aki begőzöl, amikor valami esemény van és egyszerűen elkényeztet, nem viccelek, őrület. Köszöntöttek sokan, pittyegett a telefonom rendesen, le is merült délutánra. A Legkisebb még reggel bekiabált a WC-be, hogy ő azt hitte, pénteken lesz csak, de ha már így alakult, boldog szülinapot kíván. Nálunk nem szokás megkeresni a legideálisabb helyeket a köszöntésre, a férjem pl. a Lidl parkolójában fordított maga felé és köszöntött fel. A másik opcióra, hogy ezek a legideálisabb helyszínek szerintük, nem szívesen gondolok.

Bónuszként még találkoztam a kissanyival is (meg NH-val), aki ugyanolyan gyönyörű és kedves (ha nem jobban), mint volt, na jó, az anyukája sem semmi. Nagyon vicces volt, az én férjem nagyjából mindent és mindenkit elfelejt, és amikor egy-egy történetnek nekifutok, köröket teszek meg, hogy be tudja azonosítani a szereplőket. Századszorra is.*  NH-né ezt meg valahonnan tudja és úgy kezdte, hogy a sztorit, hoyg és TB, aki a Lili apukája...  Szerintem ez egyrészt tök cuki, mert figyelembe veszi a férjem igényeit, másrészt meg elgondolkodtató, hoyg rövid idő alatt így kiismerte a férjem, sztem Zé nem figyelt eléggé, mikor Bécsben voltunk.

Később még az is volt, hoyg megismertem új embereket, azt hiszem,  élőben sikeresen rácáfoltam a kedves, tréfálkozós  jelzőre, csak ültem és mosolyogtam, mint kisgyermek első nap az oviban, Vagy ők ordítanak? Olyan is volt, előtte - utána.

* persze, hogy fárasztó. nekem fárasztó férjem van, na

maholnap

Amikor ágyneműt cserél az ember és besimul a frissbe, vagy amikor a hosszú tél után először veszi le a harisnyát és a tavaszi nap csiklandozza a bőrét, vagy amikor felforrósodott a napon és belelép a hűvös Balatonba. Esetleg amikor kinyitja a várva könyvet, elolvassa az első pár mondatot és le kell tennie egy pillanatra, mert nem fér a szívébe a boldogság. Amikor a száraz, cserepes földre vizet löttyintünk, s az mohón beissza.

Én azt hiszem, ezt várom a szülinaptól. Ezt várnám..

wire - less

Vasárnap reggelre eltűnt a netünk, mintha soha nem is lett volna. Az ezt követő másfél napban 7 emberrel beszélt a férjem, mind más volt, így mindegyiknek előadta a történetet, a helyzet nehézkességét, modem, rúter, asztaligép, Mac, laptop, satöbbi. Mind a hét mást mondott, hoyg mit kell csinálni, s bár szófogadóan mindent elvégeztünk, a net beintett nekünk. Egyszer ugyan egy fél napra az én gépembe visszatért az élet, hogy aztán annál nagyobb űrt hagyva maga után onnan is távozzon, röviden mondom: ideges voltam.

A lényeg, hogy próbálkoztak mindenféle nemű és korú egyedek a távmegoldással, mert a szolgáltatónak fizetett havi 15 ezer arra nem elég, hoyg első szíre-szóra ugorjanak a balfék ügyfélhez, végül egy olyan pasihoz kerültünk, aki megpróbált telefonos segítséget nyújtani, de az első mondat után azt mondta, inkább kijön (20 km), itt is volt 15 percen belül.  Megnézte, megjavította, megnyugtatott, hoyg ez tényleg nem ment volna telefonos módszerrel, ránézett a tv-re, ha már itt volt, kicserélte a beltéri egységet, ezen a ponton majdnem megkérdeztem, nem vetne-e egy pillantást egyéb háztartási gépeinkre.

És lett wifi is végre, fel tudta oldani azt a nehézséget, hoyg Mac is, meg nem is, a wifi meg milyen jó, mert ezáltal a röghözkötésem megszűnik majd, volt is nagy öröm. Nem számoltunk azonban azzal, hogy a jel nem megy át a deréktól felfelé 60 centis vályogfalakon, így bár zsinór nélkül, de hol tudom továbbra is használni az én gépemet? Az asztalomon.

és még melegszik

Szoktam gondolni arra, hogy mi lenne, ha más lenne az életem, Nem azért, mert nem jó a mostani, inkább azért, mert egész életemben azt hallgattam, hogy többre, esetleg jobbra lennék képes, de ez azért elég nagy csapda, nem igaz? Dehogynem.

Most mindenesetre kizárólag arra bírok gondolni, hogy mennyivel lenne hűvösebb az életem, ha azt az alaszkai fiút nem ismerem ki idejekorán. Bezzeg a férjem! A légkondis Westendben dedikál, ő aztán tudja, hogyan kell élni.

Up & Down

Abszolút nekem való a táska neve.

back to the future

A Boston Marathont lefutottam. Mind a 4 km-ét.
Térek vissza az életbe.

nem mese

Ha ezt túlélem, amit nyilván túlélek, csak nem kapok szívrohamot ott, élő, egyenes adásban, nem igaz?, szóval, vegyük ezt készpénznek, túlélem, és utána összekapom magam. Olyan nyögvenyelősen telnek a napok, jó lenne azt gondolnom, hogy a meleg miatt, de nyilván nem.

Kellene egy új terv,  még inkább egy olyan ember, aki meghallgatja, hoyg mit szeretnék és segítene a lépéseket megtervezni, tök komolyan mondom. Mintha valami halászhálóba lennék beletekeredve és természeténél fogva minél jobban ki akarok belőle keveredni, annál jobban csapkodom, így annál jobban körbefon a kuszaság. Nem szabadulhatok. Lépnék egyet balra, de ahhoz, hogy megtegyem, legalább 5 másik elő-lépés szükségeltetik és teljesen összezavar. Minden feltételhez van egy halom elő-feltétel.

Mindemellett még az is van, hogy halogató típus vagyok, most azonban ezt (is) annyira meguntam, hogy elkezdtem ledolgozni őket, a jó érzésért, a megkönnyebbülésért, de mint a mesében, egy levágott sárkányfej helyébe három nőtt.

breaking news

Több újdonság is van, az egyik és legfontosabb, hogy megjelenik a férjem könyve. Nem részletezem, hogy ez mennyi időbe telt és mennyi nehézség adódott, a lényeg, hogy jövő héten megjelenik, egész héten dedikál a Westendben, s ha jól tudom, Győr és Pécs is a tervezett helyszínek között van.

Nagyon büszke vagyok rá, nemcsak a rajzok miatt, hanem, mert az egész könyvet ő találta ki, kevés olyan könyv létezik, ahol előbb készült el az illusztráció, s később érkezett maga a szöveg.

A könyvet könyvesboltokban ne keressétek, a kiadó oldalán lehet online megrendelni, viszont azok között, akik ezt július 24-ig megteszik, 8 darab páros belépőt sorsolnak ki a Forma 1 Magyar Nagydíjra. Részletek itt.

A másik, hogy szombaton futni fogok a Teliholdfutamon, szó szerint halálos, részletek itt. Jaj.

feladvány

3 ember, akik reggel és délután tejeskávét ugyan isznak (reggel többet, ám ugyanabból az ivóalkalmatosságból), de az időjárásra való tekintettel most nem kívánják sem a teát, sem a kakaót, mégis hogyan képes egy nap alatt 13 - 17 bögrét elhasználni?

Csak a Zsömi lehet emögött.

légy hű

Félelmetes, mennyire jól bírjuk egymást a Legkisebbel, nem is tudom, már-már gyanakodni kezdtem, hoyg kezd felnőni, de aztán párszor érintettük a pályaválasztás témáját és megnyugodhattam: még nem teljesen.

Ültem én már húsvétkor kétségbeesetten a laptop előtt (én itthon, ő Hollandiában), hogy most akkor ő beadja a jelentkezési lapot, de mama, hova adjam be? Három nap volt a határidőig.  Azt a sokkot is túléltem, én már mindent kibírok, gondoltam.

Ültem én már úgy wampon, hogy sms érkezett (from Netherlands), hogy mi lenne, ha ő pszichológus lenne? És ha Ausztriában? Mindezt azután, hoyg határozottan kijelentette, ő író lesz. 

Most a legújabb variáció, hoyg színész.  És lovasoktató. Utóbbit legalább értjük.

Nem az a gond, hogy nem tudja, mi lesz, ez tök normális, 21 évesen nem feltétlenül kell tudni, ráadásul ő nem az a gyerek, aki körömszakadtáig harcol a papír megszerzéséért, ő (ha nem érzi jól magát adott helyzetben) simán otthagyja a tanfolyamot, egyetemet, bármit.  Az az egy nehézség van ezzel, hoyg nem tudjuk neki megmagyarázni, hogy azért ezek a foglalkozások? szakmák? hivatások? olyanok, hogy a gyermekben kora kezdetektől fogva ott van a csíra, ami előbb-utóbb felszínre tör és elrejthetetlenné válik, tehát, hoyg van egy affinitás és nem úgy van, hogy bár valaki soha, de soha nem ejtett egy ecsetvonást sem, egyszercsak kijelenti, hogy hátralévő életében ő festő lesz. A csemeténknek megvan a magához való esze, rögtön felhozta Csontváryt, hát tényleg, de azért azt nem tudhatjuk, hogy ő, miközben nappal patikusként tengette életét, éjszaka hányszor festett titokban. Tehát, hogy a nyilvánosság előtt volt ez csak rejtett. Ezt nem tudjuk megmagyarázni, nem megy, van ebben a kölökben valami megdönthetetlen magabiztosság és ki vagyok én, kik vagyunk mi, hogy ezt a számunkra némiképp idegen optimizmussal kevert önbizalmat rángatni kezdjük.

csak várjatok

Mivel azt könnyed 25 év után ma reggel megfejtettem, esetleg csak megfejtettnek vélem, a kettő azonban nálam  ugyanaz, tehát, hogy mitől ráncosodom, mert nem a kortól, az tuti (említett 25 év alatt egyszer sem sikerült az éjszakai ráncosodás elleni krémet éjszaka a fizimiskámra kenni, s ugyanígy a nappalit sem, ez a két tégely teljesen megzavar), szóval, a világegyetem problémáira való válaszom is belátható időn belül napvilágra kerül, úgy érzem.

csak végy egy(etlen) nagy levegőt

Ezt most muszáj itt is közzétennem innen. Ugyan azt mondtam, hogy azért kell a külön blog, mert a sport / mozgás és én nem vagyunk egy platformon, ez azonban változóban van. Ma pl.mérföldkőhöz érkeztem és nem azért*, mert egyben 5 km-t futottam, hanem azért, mert le merem írni, hogy futás közben az endorfin nem azért önt el, mert a runkeeper bemond valami jót, hanem magáért  az érzésért, hoyg futok.

"
Előre szólok: 5 km. Egyben.

A történet ott kezdődik, hogy 75 métert is iszonyú kínszenvedéssel tudtam lefutni. Akartam én, hogyne akartam volna a másoknak is bevált (és tényleg nagyon jó) edzéstervet követni, főleg, hogy azt ígérte, 12 hét alatt eljutok oda, hogy 5 km-t egyben. De nem ment. Akkor gondoltam, hogy jól van, értem én, nem baj, kövér vagyok, megérdemlem, majd kiszenvedem én máshogyan a fejlődést és éles logikámmal arra jutottam, hogy majd nem az időt, hanem a távot növelem. Ezt úgy kell érteni, hogy a két hét alatt eljutottam oda, hogy 75 méterről 100 méterre nőtt a táv. Innentől kezdve szédületes fejlődésen mentem keresztül, volt, amikor már 150 méterrel is növelni tudtam a távot és nem felejtkeztem el a táv centik méréséről sem.

Nem írom le az egészet, a blog legeleje erről szól, minden futás dokumentálva van, szilveszterkor ez lesz a program, ezt fogjuk olvasgatni. A Kabaré.

A lényeg az, hogy én soha nem gondoltam, hogy 12 hét alatt, a saját magam útját járva is eljutok az egyben lefutott 5 km-ig. Fel sem merült bennem, ma döbbentem rá, hogy éppen és pont. Egyébként meg annyi történt, hogy ugye abban maradtam magammal (segítőim is ezt tanácsolják), hogy maradjon most egy darabig a táv (nem mintha tudnék többet, de az jó, hogy nem is kell ezen feszengenem) és szépen csak futkorásszak boldogan és állítólag észre sem fogom venni, hoyg javulgat az időm. Mert azt azért valljuk be, hogy ez a 9,58 perc /km nem egy Gebrselassie -féle eredmény.

A másik ötlet az, hogy úgy maradjon az 5 km, hogy törekedjek az egyben lefutásra, én ezt úgy mondom, hogy nyújtsam a távokat, tehát ha eddig mondjuk 2,5 km - pihenő - 2,5 km volt, akkor legyen 3,0 km- pihenő- 2 km, majd 3,5 km - pihenő - 1,5 km. Ma pontosan ez történt, hogy mivel már kétszer is sikerült 3 km-t egyben futnom, gondoltam, hogy most aztán jól megnyújtom, lesz 3, 5 km az első etap, főleg, mert egy patak is fut az út mellett és le akartam fényképezni, szóval, hogy majd ott állok meg pihenni.

Aztán odaértem, bemondta a runkeeper, hogy 3,57 km és arra gondoltam, hogy ez már csak 1,5 km, nem lehet, hoyg meg tudnám csinálni egyben?  Nem is tudom, hogy ez honnan tudott felmerülni bennem, bennem, akinek 12 héttel ezelőtt az volt a legnagyobb mozgása, hogy kivittem a kukát az utcára. És megcsináltam, még csak nem is iszonyú nehezen (ezzel a tempóval, még szép, hahaha), vittem a kis testem előre és közben meg hihetetlen boldog voltam. Ez van, ilyeneket írok, hozzá kell szokni.

 

 

 

Nekem ez mérföldkő. Soha nem gondoltam volna. Soha, soha. És amit már nagyon sokszor elmondtam, a futás* számomra nem csupán futás. A feladat sem a futással kezdődik, hanem korábban, hiszen nekem kell 3/4 6-kor felkelnem, hogy munka előtt még futhassak, nekem kell kilépnem az ajtón a melegbe, nekem kell bemelegítenem, nekem kell megrándítani a vállam, ha szembejönnek és végigmérnek. És nekem kell tennem egyik lábam a másik után, nekem kell megküzdenem a légszomjjal, vagy azzal, hogy mennyire fáj a lábam, hogy begörcsöl, hogy ólomsúlyúvá válik, vagy egyáltalán, hogy mennyire szenvedek, mennyire unom, mennyire elegem van. És nekem kell ezekkel megbirkóznom és csinálnom tovább. Viszont az enyém az is, amikor az erdő mellett elönt az endorfin és nem kizárólag azért, mert bemond a runkeeper valami eredményt, hanem magáért az érzésért, hoyg futok. Hogy tudok futni. Hogy én,  a lusta, élveteg nő, aki legszívesebben napágyban heverészne és olvasgatna, tudok futni. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon.**

A futás pedig nem kizárólag futás, ahogy mondtam már sokszor. Még mindig ott tartok, hogy döbbenten állok a tény előtt, hogy valami olyat művelek, amire ráztam a fejem egész életemben. Még mindig ott tartok, hogy azon töprengek, hány és hány olyan tevékenység, feladat, lehetőség volt és van, amire azért mondtam nem-et, mert túl kicsinek (másképpen: túl nagynak), túl bénának, túl butának, túl kövérnek éreztem / érzem magam. Amikor azt mondom, hogy egy egészen új dimenzió nyílik meg előttem (melynek kapuját nemcsak hogy én magam tartottam zárva, de jó erős lakatot is tettem rá, nehogy magától véletlenül is kinyíljon), akkor azt nem coelho-s álbölcsességként értem, hanem bátorításként magam és mások számára is. 

És hogy ne forduljak giccstengerbe, idebiggyesztettem a végére, hogy holnap reggel ugyanolyan nehéz lesz felkelnem, ugyanolyan mereven ébredek és ugyanúgy arra fogok első pillanatban gondolni, hogy a frászt kelek én fel, majd felkelés után ugyanúgy arra fogok gondolni, hogy nem vagyok normális. 

És ugyanúgy el fogok menni futni."

*értsétek jól, nekem a futás, másnak más

** Juhász Gyula

-

* nem csak azért

mondjam még?

És az a különös dolog is történt, hogy itthon maradt a bekészített könyvkupac, a cukkini, meg a bazsalikom elvitte a rendelkezésre áll helyet*. Sosem fordult még elő velem ilyesmi.

Annyira szenvedtem, hogy századszor is megnéztem a könyvespolcot, voltak Ábelek (én nem kedvelem, szégyellem, de ez van), és volt differenciálszámítás, meg Fizikai alaptörvények érthetően (ezt sem kedvelem, de ezt már szégyellni sincs kedvem), végül egy száz évesnek tűnő Kertészeti szakkönyvet olvasgattam, nagyon izgalmas volt, mert írtak benne az articsóka termesztéséről. Hogy hazánkban is lehet. Emellett egy életre megjegyeztem, hogy ribizlibor készítésekor el ne felejtkezzünk a cefresapkáról.

Végül vettem egy könyvet, krimi, állítólag pszichokrimi, de rajtam nemhogy borzongás nem futott végig, hanem a teraszon ülve unottan lapozgattam és vártam, hogy majd most, majd most, most már mindjárt jönni fog és mindjárt sikítok, miközben jól összepisilem magam a szomszédok örömére, de nem. Ráadásul olyan béna a fordítás (jó, nem ismerem az eredetit), hogy forr a vérem (lehet, hoyg ez  a pszichokrimi rész?), olyanokat ír, hogy X fiókjában Y több tucat rózsát talált. Gondoltam, biztosan lepréselte őket, de kiderült, hogy Y szép sorba kipróbálta őket. Merthogy rúzsok.

Meg olyanokat ír, hogy a levelet rendszeresen a kabátjába gyömte. 

Nem is tudom, a cefresapka ehhez képest részben horror, részben anyanyelvi gyöngyszem.

* úgy értem, a fejemben

mesélek, jó?

Tihanyban még a bazsalikom is veszett burjánzásnak indul. Esetleg az tett neki jót, hogy a lábam mellett utazhatott le is, fel is.

Tihanyban nem jó az ellátás, mármint élelmiszerből, persze, levendula rogyásig (nagyon helyes), méz, lekvár, szörp, bor és pálinka, hímzett terítők és ruhák, 100 éve ugyanazon bögrék, kancsók és társaik, de ha paradicsomot szeretnél hétköznap (mert szombaton azért ott az imádott piac*) vagy sajtot, esetleg szalámit, akkor menj át Füredre, mert az az egy kis ABC, ami van, nemcsak küllemében őrizte meg a szocialista időket, de az eladók és a beszerzésért felelős munkatárs hozzáállásban is. Kapható viszont nagyon finom kifli. Egészen reggel 8 - ig.

És Tihanyban  sok a szúnyog, na jó, mi a Nagy - Kopaszon vagyunk, védett övezet, de akkor is, nem akarok este 7-kor szúnyogot érezni a kis testemen. És a Zsömi harapja őket, nekünk ilyen cuki biológiai fegyverünk van.

És két olyan szomszédunk van, hogy csuda. Az egyik szomszédban sokan vannak, de csak alkalmanként, ill. felváltva, nekem több év alatt sem sikerült felderíteni a kapcsolati hálót és az egyik férfi (jó karban lévő 60-asnak saccolt) meztelenül szokott tornázni a kertben, egy szál semmiben, de azt legalább akkurátusan.

A másikban, a közvetlenben meg van úszómedence és bár semmi bajunk sincs egymással (a medencének és nekem - na jó, nem így értettem), a viszony mégsem kebelbaráti, ami onnan datálódik, hogy a Legnagyobbunk, amikor még csak olyan 11 lehetett és sok gyerek volt nálunk, teniszedzést tartott a többieknek, a fáról lehullott félig rothadt almákat kellett tollasütővel a kerítésen átívelve a medencébe érkeztetni. Nehéz feladat volt, nagyon sokat gyakoroltak a gyerekek, így a mi kertünkben nem maradt romlott alma. Ellenben a másik oldalon. És a medencében! ah.

És Tihanyban kabócazenekar van, szerintem a mi kertünk végében van a próbaterem.

Meg olyan is van, hogy egy férfi úszónadrágban, szandiban és zokniban rohangálva keres működőképes WC-t (nem talál), pár perc múlva egy bokorból kerül elő, kisimult arccal. Egy másik férfi másik kora reggel egy szál vékonyka alsónadrágban tőlem 3 méterre zuhanyzik a szabad strand parkolójában, nem zavarja, hogy így akár mezítelen testtel is tehetné. Kedvesen rám köszön.

Füreden meg olyan ám a Spar, hogy nemcsak azt írták az ajtóra, hogy önműködő (ne keresd a kilincset), hanem azt is, hogy gyors áthaladás ajánlott. Mindig megijedek, vajon elég gyors vagyok-e.

Idén elég sok az orosz turista, volt a német, majd a holland éra, most vannak az oroszok. Sokan jönnek Felvidékről is a Balatonra, ezt a Füreden schnellező* barátaink lakonikusan úgy fogalmazták meg, hogy szerintük ők már egész Csalóközt lerajzolták. De Füreden ott van a Bujtor-szobor is, mindenki imádja, csak a szegény képzőművészek fogják a fejüket.

Tihanyban elképzelhetetlenül jó.

* a piac nekünk szívügyünk, a kezdetektől fogva járunk oda és élvezzük. rengeteget jártunk Ausztriában termelői piacokra, valahogy ezt idézi fel bennünk, miközben az olasz piacok hangulatát is visszahozza, ismerősök találkoznak itt, békésen kávézgatunk, nézzük a többieket, trécselés, zsivaj (mi belefutottunk bajnaikba). hivatalosan termelői piac és eleinte valóban így volt, a környék gazdái, háziasszonyai árulták a kenyerüket, sajtjukat, lekvárjaikat, satöbbi. mára némiképp átalakult, nem tudom, hoyg ez jó vagy sem, valószínűleg a fejlődéstörténet hozadéka, hogy megjelentek professzionális árusok, értem ezalatt, hogy pl. a Kaldeneker lekvárosház kínálja a termékeit, de ilyenből van jó néhány, mivel azonban ő a legismertebb, ezért őt pécéztem ki. nekem a termelői piac nem azt jelenti, hogy Pestről idehozott lekvárt vásárolok, és nem baj, ha nem mindenki ért velem egyet. nem az ő kekszeit  vesszük meg a helyben elfogyasztott reggelihez, legyetek nyugodtak

** portrérajzoló

mondjuk, nyaralás

Hihetetlen gyorsan telnek a napok, mióta itthon a Legkisebb. Egy nagy halom intéznivaló, biztosítás, személyi igazolvány leadása, mittomén, mindenféle. Közben lejöttünk Tihanyba pár napra, a vodafone a maga 92 %-os lefedettségével igen jó, de nem a tihanyi hegyoldlaon. Gondolom, nekünk jutott a maradék 8 %.

Újabb tapasztalatra tettünk szert: nem a gyerekeink tehettek arról (sem), hogy az autó mindig fullig van pakolva. Úgy rémlik, ugyanennyi csomaggal (viszont 3 gyerekkel) Olaszországba mentünk. A laptop a lábam alatt, a cserép bazsalikom a lábam  mellett, de a végén még találtam 2 cukkinit is, amit nélkülözhetetlennek éreztem, ezeket már csak bedobtam a (kombi) csomagtartóba, éppen a kosár krumpli mellett landoltak. Feleslegesnek tűnhet a cipekedés, de azért amikor megláttam a tihanyi bio paradicsom árát, áldottam az okos eszem. Mindenesetre hosszú sor kígyózott az árus előtt.

Füred nem távolság, hivatalosan 3 km, tőlünk van vagy 5km is, de nem mindig megyünk át, nincs kedvünk. Én nem bírom a tömeget, márpedig a sétány- kikötő-butiksor háromszögben hömpölyögnek az emberek.

Tegnapelőtt átmentünk, egy kisebb vihar után voltunk, legalábbis azt hittük, utána kiderült, hogy pontosabb a két vihar között megjelölés. Hihetetlen szép fények voltak, emberek sehol, kellemes 25 fok, na, ezt bírtam.

A Balaton pedig, mit is mondhatnék. Csodás. A tavalyi kiszáradástól való félelem után idén csordultig van, nem is lehet közvetlenül  a part mellé telepedni, bemegy valaki a vízbe és kiönt. Az északi part mélyebb, de tavaly még itt is sétálni kellett a tó közepe felé, hogy igazából úszni lehessen, ennek vége, lelépek a lépcsőről és derékig vagyok a vízben. És simogat a víz.

Idén nem lesz nyaralás, azt hiszem, nehéz az élet, nem magyarázom, de ne panaszkodjak, ugye? Hosszú hétvégéket tervezünk, és hát és csak Tihanyba vágyom, sehova máshova mostanában.

csere

Szerintem (szerintünk) sokat változott a Legkisebb, sokat segít és nemcsak kérésre, hanem magától, például  most, hogy Lucánál időzött pár napig, annyit takarított, hogy Luca állítólag azt mondta neki, hoyg elviselhetetlen és maradjon már meg a fenekén. Holott Virág nem igazán segítőkész gyermek. Nem volt az.

Meg az is, hogy két nappal korábban jött haza, mert Pest egy betonbörtön (hát igen, a holland épített környezet után) és meleg van és már az éjszakai élet sem jó, meg különben is, hogy ő szeret velünk lenni. Mit tettek ezzel a gyerekkel odakint.

Azt pedig, hogy ma azon álmodozott (hangosan), hogy mennyire jól hangzik az, hogy dr. X.Y. (saját név), az pedig csak azért lehet, hogy mégiscsak ráismerjünk, ugye.

keveset vagyok, tudom

ezt nézzétek, milyen gyönyörű

második nap

A csemete egész nap tüsténkedett tegnap, takarított, vasalt, futott, Zsömit sétáltatott, sikált, nem akarok arra gondolni, hogy most tényleg ilyen disznóólban élünk a hollandokhoz képest, szimplán csak örülök a segítségének.. Így viszont végre dolgoztam, elkészült az a táska, amelyet a megrendelő (fotós) Nikon színekben szeretett volna. Azt hiszem, sikerült.

Mindemellett az a nagy újdonság van, hogy fogok futni versenyen mégis, ezzel a testtel, muhaha, de fogok. Csapatban. Én. Jótékonyságból. Részletek itt.

 

        

 

első nap

Már egy óra és én még nem ráncoltam a homlokom, de nem kell félni, ez ma a férjemre marad. Elvitte a csemetét leszedni a fogszabályzót, előzetes kutatások szerint is mélyen kell a zsebbe nyúlnunk. Nem is mentem velük.

Én ma nagyon szupermama vagyok, először is, mire felkelt a csemete, már futottam, aztán kiderült, hogy remekül értek a holland hajfesték leíráshoz, ráadásul iszonyú jól tudok másnak hajat festeni, de még ez mind semmi, hanem képes vagyok echte ungarische Speise-t készíteni, legyen az akár rakott krumpli is. Én ilyet szerintem 10 éve nem, de mi mindent meg nem tesz az ember a gyerekéért, ugye.

A 10 év azonban nem múlt el nyomtalanul, összekevertem a bonyolult sorrendet, hogy most akkor krumpli-kolbász-tojás, vagy mifene. 

Menetközben meg arra gondoltam, hoyg ez tök átverés, ebben a rakott krumpliban egy piramisjáték aljassága van ám, még hogy egytálétel, hagyjuk már ezt, mennyit kell mosogatnom, mire feltálalom azt az egyetlen tálat.

back home

Megkérdeztem az információt,  pontosan érkezik-e Amszterdam felől a busz és mi volt a válasz? Azt nem tudom, de Párizsból igen. Na jó, aztán kiderítették, hogy az amszterdami is pontosan, viszont ez nem volt vált be. A párizsi viszont tényleg.

Mindegy is, itthon a Legkisebb, kivonultunk elé testületileg és még elég jól bírjuk, csak egyszer forgattam a szemem. Busszal pedig azért jött, mert két iszonyú nagy* bőrönd is jött vele**, elmondása alapján a téli holmik és lovaglócuccok még ott maradtak, mert az új  svájci család cuki és nyaralás után elmennek a régi, ám szintén cuki családhoz és hazaviszik. Nem tudom, még nem ismerik a gyermek ruhákkal kapcsolatos mennyiségi felfogását.

Szóval, gyermekes családok lettünk, még szokjuk az új életformát.

* de nagyon

** nem lehet ennyi túlsúly után fizetni a repülőn

struktúra

Egy kicsit már én magam is nehezen viselem önnön magam, sok vagyok magamnak, felemésztődöm, nem lehetne, hoyg visszatérjek egy normál szintre? Nem a másik oldalt mondom, szimplán csak normális nem lehetnék?

Mindenesetre itt ez a  fénykép, nagyon szeretem, mert látom a színeket, a kopásokat, a töréseket, a rétegeket, vagyis a nagy egészt. Csak nagy egészként szabad nézni bármit is.