Félelmetes, mennyire jól bírjuk egymást a Legkisebbel, nem is tudom, már-már gyanakodni kezdtem, hoyg kezd felnőni, de aztán párszor érintettük a pályaválasztás témáját és megnyugodhattam: még nem teljesen.
Ültem én már húsvétkor kétségbeesetten a laptop előtt (én itthon, ő Hollandiában), hogy most akkor ő beadja a jelentkezési lapot, de mama, hova adjam be? Három nap volt a határidőig. Azt a sokkot is túléltem, én már mindent kibírok, gondoltam.
Ültem én már úgy wampon, hogy sms érkezett (from Netherlands), hogy mi lenne, ha ő pszichológus lenne? És ha Ausztriában? Mindezt azután, hoyg határozottan kijelentette, ő író lesz.
Most a legújabb variáció, hoyg színész. És lovasoktató. Utóbbit legalább értjük.
Nem az a gond, hogy nem tudja, mi lesz, ez tök normális, 21 évesen nem feltétlenül kell tudni, ráadásul ő nem az a gyerek, aki körömszakadtáig harcol a papír megszerzéséért, ő (ha nem érzi jól magát adott helyzetben) simán otthagyja a tanfolyamot, egyetemet, bármit. Az az egy nehézség van ezzel, hoyg nem tudjuk neki megmagyarázni, hogy azért ezek a foglalkozások? szakmák? hivatások? olyanok, hogy a gyermekben kora kezdetektől fogva ott van a csíra, ami előbb-utóbb felszínre tör és elrejthetetlenné válik, tehát, hoyg van egy affinitás és nem úgy van, hogy bár valaki soha, de soha nem ejtett egy ecsetvonást sem, egyszercsak kijelenti, hogy hátralévő életében ő festő lesz. A csemeténknek megvan a magához való esze, rögtön felhozta Csontváryt, hát tényleg, de azért azt nem tudhatjuk, hogy ő, miközben nappal patikusként tengette életét, éjszaka hányszor festett titokban. Tehát, hogy a nyilvánosság előtt volt ez csak rejtett. Ezt nem tudjuk megmagyarázni, nem megy, van ebben a kölökben valami megdönthetetlen magabiztosság és ki vagyok én, kik vagyunk mi, hogy ezt a számunkra némiképp idegen optimizmussal kevert önbizalmat rángatni kezdjük.
Az én legkisebbem, aki most ment el Svájcba... ki/bejelentette, hogy ő meg fogja váltani a világot azzal, hogy beszélget az emberekkel. Meg körbeutazza. Mi meg anyagiasak vagyunk. Majd megtanulják. :)
VálaszTörlésvalahogy így... Virágnak már van majdnem 2 év tapasztalata, ebből a szempontból nekünk könnyebb. nektek is az lesz,meglátod!
TörlésNálunk is a legkisebbnek van a legnagyobb önérzete, leghatározottabb elképzelése, legerősebb igazságérzete, és a legkimondóbb szókimondása. És még csak 10 éves...
VálaszTörlés:) nem fog változni. szerencsére!
TörlésMeg hát Csontváry is patikus volt, amíg el nem döntötte, hogy ő lesz "a világ legnagyobb napút festője", addig meg eltöltött egy pár évet a szakmában.
VálaszTörlésde közben nyilván festett titokban, tehát nem hétfőről keddre döntötte el a dolgot...
TörlésCsaládállítás?
VálaszTörlés(Ok, én meg valahol a25 és a 30. Szülinapom között jöttem rá, hogy kicsit félrement ez a pályaválasztósdi, de azért _ennyire_ nemtudni, még csak az irányt sem, azért lehet, hogy megindokolna valami külső segítséget)
Rita! Most megnyugtattál picit. ;) Enyém egyszem 19 éves, jövőre érettségizik. Jelenlegi elképzelések: pszichológus, szociológus, színházi dramaturg vagy rendező, szociálpedagógus, antropológus, és a gyöngyszem(ek): orvosi egyetem, kórboncnok vagy képalkotó diagnosztika. Emelt érettségit tervez angolból, irodalomból és biológiából, hogy több lehetősége legyen. :D
VálaszTörlésJó volt olvasni, hogy nem csak neki nincsen határozott elképzelése, eddig csak azzal vigasztaltam magam, hogy én sem igazán tudtam, mi is akarok lenni.