Citromfűszörp, semmi extra, sok citrommal. Ment a spájzba, néhány üveget viszont iziben megittunk. A citromfűben az a jó, hogy szinte folyamatosan nő, egy tőből lett nagy bokor, nagy bokorból sok üveg. Ilyen egyszerű az élet. Bár!
Most ideírom, mert többen kértek receptet tőlem, szóval, az a helyzet, hoyg én még életemben nem mértem ki a lekvárok hozzávalóit, hanem mindig kóstolgatással készítettem őket. Ezért aztán a hozzávalókat szívesen megadom, de pontos mennyiséget nem tudok adni, kiskanál, az a legfontosabb a befőzésnél, azzal szoktam kóstolni. Ez alól a kivétel a ginger ale volt, ott követtem a receptet, ja, meg az első fenyőzselénél is, nem is lett belőle semmi karakteres, na, meg is bántam. Most például leszűrtem a cukorral rétegezett fenyőcsúcsokat és bár a recept szerint nem kellene, én egy kicsit felfőztem, ettől kicsit karamellizálódott és csudafinom lett. Ez lett a három kísérlet közül a legesleg.
Szóval, azt tudom mondani, amit Monspart Éva mondott, hogy az étkezési szokások világszerte makacsok, de éppen ezért szórakoztató rajtuk időnként változtatni rajtuk.

