2012. július 30., hétfő

Így nem lett pektinem

Szeretném leszögezni, hogy nem úgy alszom el és nem úgy ébredek, hogy én pektint szeretnék, nem szerepel a vágyaim között. Eddig sem, ezután sem.
Azonban az történt, hoyg beállított Orsi barátnőm egy kosár hullott almával,  hogy az milyen jó lesz pektinnek, s ahoyg Eszter egyszer mondta, kevés olyan egyértelmű törvény van, minthogy a gyümölcsöt le kell szedni, az állatot meg kell etetni. Hullott almát pektinnek meg kell főzni.
Azért ez szívás volt, az az igazság, megmostam, majd az 5 centi átmérőjű almákat daraboltam, de nem szép 5 centisek voltak, hanem, így azzal a kosárral végeztem is cirka másfél óra alatt. Utána feltettem főzni, főztem, főztem, majd átszűrtem, s hogy ne legyen zavaros, még tüllön is átszűrtem, majd beforraltam a felére, ahoyg kell és vártam, hoyg kihűljön, gondoltam, ezt ő már egyedül is elvégzi.
Amikor legközelebb a konyhába kinéztem, a pektinemnek nyoma veszett, férj viszont mosogatott éppen, aki ügyes, ezt a  kettőt összeköti, kiöntötte, ki bizony. 
Helyzetén rontva löttynek nevezte.
Az én pektinemet. 


21 megjegyzés:

  1. én nem is tudtam, hogy van olyan, hogy pektin. ezek szerint Z sem? :-) bocsánat, de jár nekem, hogy ezen a kis történeten derüljek.

    VálaszTörlés
  2. Férjet nem fojtottad bele a mosogatólébe?:)

    VálaszTörlés
  3. Mindenki a maga érintettségét látja meg minden történetben:
    "Istenem! Bár az én pektinem lenne egyszer önkéntes mosogatás áldozata!" De itt csak én borítok ki bármit is. :-)

    VálaszTörlés
  4. Akkor mégiscsak szerencse, hogy nálunk csak és kizárólag én mosogatok :). Azért bevallom, nem tudom mi az a pektin, de utána nézek a gugliban.

    VálaszTörlés
  5. ami besűríti a lekvárt természetes módon, dzsemfix izék nélkül! de nekem nem lesz. :(

    mosogat,porszívóz,bevásárol, itt munkamegosztás van (nemörömből,muszájból,azt hiszem), bár ablakot nem pucol. nem akar. nem is értem.:D

    VálaszTörlés
  6. vicces, nekem is az jött le a sztoriból, hogy milyen rendes férjed van :)) szerintem ez bármennyi pektint megér :))

    VálaszTörlés
  7. A férj mosogatott......
    Ó!
    Elaléltam...
    (gondolom Te is)

    VálaszTörlés
  8. Csatlakoznom kell az előttem szólókhoz, nekem is az jött le, hogy fene bánja a pektint, ha mosogatnak helyette. :o)
    Azért értem, hogy a kárbaveszett munkádat sajnálod.
    Én tudtam, mi az a pektin, de hogy ezt így külön, csak erre hajtva lehet készíteni, az meglepett. Akkor ezt a készítményt tetted volna más gyümölcshöz dzsemfix helyett?

    VálaszTörlés
  9. Ne aggódj, du. megyünk haza, viszek még az almából, közben nőttek is, nem lesz olyan szívás tisztítani - vagy én állok neki, aztán viszek kész pektint! A befőttesüveget csak nem mosogatja el az a jó lélek!

    VálaszTörlés
  10. :) ez vicces. Pektint már készítettünk párom Anyukájával, hasznos dolog, de ne aggódj zazálea, majd legközelebb :)

    VálaszTörlés
  11. A pektin mire jó? (Remélem, senki nem vet meg a tudatlanságomért...)

    VálaszTörlés
  12. nem,én nem aléltam el a mosogatástól, ez nálunk bevett szokás,de tényleg, sokat segít nekem a férfi! elalélni a kiöntéstől sikerült.....

    Orsi, majd én megcsinálom inkább, csak sikerül,majd felcímkézem, és elmondom párszor, hogy mi is az...

    ja, mert mosogatni mosogat (meg sok egyebet is segít), viszont cserébe mindent elfelejt. nem is tudom...

    VálaszTörlés
  13. delima: dehogyis! fentebb már írtam, lekvárfőzéskor a kenhető,sűrű állagért tesz, nem kell dzsemfix
    (mármint nekem most kell, ugye:( )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tényleg írtad. így most duplán köszi! :)
      nem olvastam a kommenteket, rögtön a szám (kezem) járt.

      Törlés
  14. Hát Zazi, bocs, de én ezen szórakoztam, pedig el tudom képzelni mennyire kellemetlenül érintett. Már csak amiatt is tudom, hogy az én férjem is nemezelt már kasmírpulcsit, ráadásul a kedvencemet. Ő betette a világosakkal 60 fokon mosni. Na attól én is kidőltem.

    VálaszTörlés
  15. delima:sosme baj, sosem, nem feddés volt, csak utalás:)


    Annamari: kasmírpulcsi...OMG!

    VálaszTörlés
  16. Nem rég fejeztem be a Julia Child: Életem Párizsban c. könyvet. Abban a szeretett férj több napon át készülő, több liter borjú alaplevet öntött a lefolyóba. :-) Ez most úgy eszembe jutott.
    Meg majd próbálkozz újra birssel, abban rengeteg a pektin.
    Marcsi

    VálaszTörlés
  17. na....

    (nincs birsem.és most már érzem is, h nem élet az élet birs nélkül. így generálódik a vágy.)

    VálaszTörlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. Ágasegyházi urbanlegend: ballagási (egyesek szerint keresztelői) ebéd nagy vendégség. Férj benéz a konyhába, hogy álltok? Mindjárt készen vagyunk, ha már itt vagy, szűrd le, légy szíves, a pörkölthöz való tésztát!
    Férj fölkapja az első útjába akadó fazekat és leszűri a lefolyóba - a húslevest.

    VálaszTörlés
  20. Bocs, de annyira nevettem! :))))) így lekvárfőzés idején elég morcos lettem volna én is. De tudod mit, ihletet kaptam. Gyorsan keresek még egy kis maradék almát.

    VálaszTörlés