2012. február 13., hétfő

Megvilágítva

Általában elalvás előtt, amikor már majdnem alszom, de azért még nem, akkor jönnek a gondolatok, ezek különlegessége, hogy napközben, tennivaló között sosem akadok beléjük, ideje van ezeknek, meg sokszínűsége is, bár alapvetően két nagy csoportba oszthatóak, vannak a fizikai és a (nagyképűen) metafizikai gondolatok.
Az egyik néhány hete foglalkoztat, ez a fizikai részt képviseli, kiindulópontnak a nem teljesen jól működő vérkeringésemet tekintjük, nekem sajnos fél perc alatt padlizsán színűvé változik a körmöm, ha 15 fok alatt vagyunk. Mostanában van ez a melegítőpalack, melyről nem tudok elég hangzatosan írni, és akkor arra szoktam gondolni, hoyg az hogyan lehet, hogy a (paplan alatti) bal lábamnál lévő palack melegsége eljut a fejem alatt (tehát nem paplanos borítottságú) alatt lévő jobb kezem ujjaiba, imigyen átmelegítve azt.  Végül arra jutottam, hogy fejétől bűzlik a hal, vagyis lábától fázik/melegszik az ember. Ezt a kérdést lezártnak tekinthetjük.
A másik, a metafizikai vonulat része, az nagyon izgalmas, mert itt kísérleteket is kellett végeznem, itt abból indulunk ki, hogy az állatoknak nincs emlékezetük, nincs múltérzetük, ezt most nem bolygatnám, hoyg jó-e nekik ettől vagy sem, nem erre fókuszálok én most. Van ez a (méltatlanul keveset emlegetett) cicus nálunk, a Cuncus, aki bebújik az ágy alá, ha ki akarjuk vinni. És akkor az érdekel, hogy ha én például mozdulatlanul fekszem az ágyon, amikor ő bebújik az ágy alá és nem lát (ez releváns mozzanat ebben az érdekfeszítő történetben) huzamosabb ideig engem, akkor vajon tudja-e, hogy én ott vagyok, vagy egy idő után elveszti ezt a képet és képes csak a pillanatnak élni, amitől feladja óvatosságát vagy hogy is van ez. A Cuncussal való tapasztalatok ott buknak meg, hogy Zoltán kihalássza őt, mielőtt a végére járnánk ennek, tehát kénytelen vagyok elméleti síkon folytatni ezt a bonyolult feladatot.

Öööö... nem tudom, sikerült-e megvilágítanom az elalvás előtti gondolataim lényegretörő, hasznos és tarka mibenlétét.

4 megjegyzés:

  1. :)))
    Nekem ilyenkor olyanok jutnak eszembe, hogy a francba! már megint nem telefonáltam vagy már megint nem vettem vagy már megint nem csináltam meg. Egyszóval elfelejtettem:((((

    Kinek mi:))))

    VálaszTörlés
  2. sajnos én sem érek nagyon a végére ezeknek a magas gondolatoknak, bealszom.:)))))

    nekem ezek a francok nem jutnak eszembe, mert listákkal vagyok körbevéve, így általában elég tudatosan hagyom ki a dolgokat.....:))))te meg rendes vagy,mondjuk ki!

    VálaszTörlés
  3. imádom ahogy írsz :)
    (mindegy is, hogy mit)

    VálaszTörlés
  4. lüke :)
    szeretném, ha komolyan vennétek az én gondolatimat!az elalvás előttieket különösen!de ti csak vihogtok!:DD

    VálaszTörlés