2011. november 2., szerda

Azt hallottam

a rádióban, hoyg létezik érzékenyítő tréning, akkor most vegyük úgy, hogy a blogom ennek részét képezi,  legyen mindenki érzékeny az én dolgomra, amit nevezzük harmadik gyereknek. A websorozatból már nem lesz semmi, nem férünk be a keretbe, marad a saga, a főhős mindent megtesz az érdeklődés fenntartásáért, újabb költözésen vagyunk túl, szombati napra esett az eset, szombaton el, de ma már mondta, hogy pénteken vissza, kiszámoltuk, hat nap (volt) a világ. Én vigasztalásképpen mondtam a gyerek apjának, hogy nézd, nő a távolság, először három nap, most már hat, legközelebb tán még két hetet is kapunk, erre azt felelte, hoyg akkor az már nyaralásnak számít. És akkor ezen röhögtünk. Sokat.

8 megjegyzés:

  1. mi nem, a harmadik fél!
    de most bevallotta fb-on nyilvánosan, h hiányzunk :o)

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is volt a koleszbe költözéssel ilyen probléma, de mi megerősítettük magunkat és nem hagytuk hogy hazaköltözzön .. tudom, tudom, máris szívtelennek tartotok, de határozottan állíthatom, hogy jót tett neki, mert utána meg már a hétvégeket bírta nehezen, mert hiányoztak a csajok :)
    De ilyen volt a gólya táborral is, hogy ő bizony nem megy, csupa idegen stb stb ... aztán meg fantasztikusan érezte magát... alig győzte mesélni az élményeket

    VálaszTörlés
  3. Írtam Neked mélt, megkaptad?

    VálaszTörlés
  4. nincs olyan e-mail-em kivételesen,amire nem válaszoltam volna, így gondolom, hoyg nem kaptam meg.:o(((
    nyirati.rita@gmail.com

    (nem írtad félre? szokták...)

    VálaszTörlés
  5. Bocsi, másik néven voltam fönn, és nem vettem észre. HA megkaptad a levelet, akkor megnézheted, mi ez az ezamienk. Eta

    VálaszTörlés
  6. Bolond vagy kedves, de jól áll ! Jót derültem, de ezt ne vedd sértésnek, nem rajtad, inkább veled :))

    VálaszTörlés
  7. ilyenért sosem,Ginám!

    aztán érzékenyültök-e már??

    VálaszTörlés