2011. május 13., péntek

A Saramago könyv


(Minden egyes név) egy kicsit lassú volt, egy kicsit von-ta-tott volt, éppen olyan, amilyen a főszereplő élete lehet, lassú is, vontatott is, nehezen viseltem időnként, ez azonban nem azt jelenti, hogy unalmas volt, egyszerűen olyan sűrű heteket éltem akkortájt, hogy nehéz volt átvenni a könyv ritmusát, nehéz volt belesimulni a könyvbe, olvasás esetében a felszínen maradni pedig minek, ugyebár. Semmi különleges élet, semmi extra történés, semmi akció, csak egy ember életének egy epizódja. Vagyis minden.

A prímszámok magányá-nál a könyv címe keltette fel az érdeklődésem, utólag is azt mondhatom, remek választás, mindent elmond, a könyvből kiderül, hogy miért is ez a cím. Egy kicsit nehezen emészthető a történet, sérülések, testiek, meg lelkiek, következmények, de leginkább döntések. Az volt az érdekes benne (az is), hogy bár egyre jobban értettem a szereplőket, egyre jobban el tudtam fogadni a sérült voltukat, a döntéseiktől időnként még távolabb kerültem tőlük, ez pedig azért volt megkönnyebbülés, mert én csak én vagyok, még akkor is, ha beszippant a történetük. Mert engem be ám.

(most pedig hátradőlve élvezem, hogy helyreállt az összeköttetés, meg a világbéke)

4 megjegyzés:

  1. ez erdekes, hogy en honapokig nem nyultam a bloghoz es pont tegnap igen es elveszett:-)
    a konyvet meg el fogom olvasni.

    VálaszTörlés
  2. a minden egyes névben nekem a portugál címe a kedvencem: todos os nomes, kiejtve toduzs os nomes, zárt szájjal mondva.

    VálaszTörlés
  3. na, Krisztám.... megnézzük neked is a readerben!

    én ezt próbálgattam, nem nagyon megy a kimondás, biztos azért, mert nagyon nagy a szám, nagyon nyitva van, úgy értem :o)

    VálaszTörlés
  4. :D szűrd a fogad között, mintha mérges lennél :)

    VálaszTörlés