Mint a szalmaszál,

úgy hajladoztam én ebben a bloggerveszélyt susogó szélben, hogy karbantartás, az rendben van, a blogger is ember végülis, aztán, hogy milyen gyorsak a karbantartó fiúk, este már bejegyzést írhattam.. Aztán, hoyg eltűnt, felsejlettek az áramkimaradások, hogy amikor már az egész faluban égett a lámpa, a mi utcánkban akkor sem, amikor az egész utcában, nálunk akkor sem, külön fordulókra jöttek hozzánk a karbantartók, végül lett nálunk is, de akkor már sötét éjszaka lett és elfáradtam az izgalmaktól, tehát tök mindegy volt. Féltem, hoyg hasonló lesz most is, mindenkinek, csak nekem nem, elveszik az egész blog, adtam volna az utolsó pár bejegyzésből néhányat, csak maradjon valami, most meg, hogy valóban elszállt a két utolsó post, most meg már felejtem az égőáldozatomat és méltatlankodom, ilyen vagyok.

Volt tehát egy kaszabolós bejegyzés, melyben a kertész kiírtotta a függöny nélküli ház előtti aranyesőt, mert a gazdasszony nem látott ki, röviden ennyi a lényege és volt egy másik bejegyzés is, na, azt sajnálom, a két utolsó könyvet ajánlottam, de meglehetősen impulzíve ment a dolog, így ezt ismételni nem tudom, majd holnap nekifutok. 

Ezzel pedig megkezdem az "ezvan" címkék sorozatát.