2011. május 4., szerda

A fogyasztói

társadalom (szerintem) egyik jellemzője, hogy egy adott termék kapcsán a gondolat nem áll meg az egyébként  önmagában is létező gyönyörködésnél (jaj, de szép), hanem azonnal, minden egyéb lépés, lépcsőfok, érezhető gondolattársítás nélkül, gördülékenyen, természetes következményként ott terem a vágy, kell nekem.
És mielőtt bárki azt gondolná, hogy ebből én kivonom magam, s sikerül kívülállóként, már-már felülről ítélkeznem, elmondom, hogy én egy terméket előállító egyén/alkotó/ vagyok, akinek kívánatos az efféle emberi gondolkodás, de akkor most hogyan is tegyek rendet magamban, körülöttem.

10 megjegyzés:

  1. Nincs más hátra, meg kell hasonulni. De csak módjával!!

    VálaszTörlés
  2. hát, hát, és hol a határ, mennyi a mód, ugye

    VálaszTörlés
  3. Ne keverjük az esztétikai élvezetet meg a közgazdaságtant. ;-)) A tulajdonosnak az hadd legyen öröm, ha a birtokolni vágyott tárgy nemcsak hasznos, de szép is. Bírvágy nélkül gyönyörködni meg ott vannak a műalkotások.

    VálaszTörlés
  4. Hmmm, ezen már én is sokat törpöltem! Híve vagyok a "kevesebb, több", "ne vegyünk felesleges holmikat" és hasonló szemléleteknek, de ezt hogy is egyeztessem össze azzal, hogy magam is alkotok, a vevőkből "élek"? Vag ylegalább is igyekszem felhozni magam arra a szintre...

    Szerintem az egyik lehetséges mód, ha úgy alkotunk, hogy az minél maradandóbb legyen, akár 5-10, s ki tudja hány év múlva is szemet használható, viselhető, szemet gyönyörködtető darab legyen. S nem egy párszor használatos, 2 viselés után tönkremenő valami.
    S jól, tudom, te is erre törekszel, így ez utóbbitól nem tartok! :-D

    VálaszTörlés
  5. Elnézést, kicsit kusza lett, közben szétment a net, már átküldtem, mire átnéztem volna. :-(

    VálaszTörlés
  6. :)))


    IGEN IGEN IGEN ! :)


    Szerintem mindenben a mérték a legjobb irányadó...

    :)

    Mondom én.... aki komolyan és nagyon elhatározta, hogy ezúttal alig és nagyon keveset és csakis :)

    VálaszTörlés
  7. Erre jó a net, a kreatív blogok. Lehet gyönyörködni, ámulni, örülni, anélkül, hogy meg kellene vásárolni :)

    VálaszTörlés
  8. igen, mindenkinek igaza lehet, de én azt hiszem, meg lehet állni az esztétikai élvezetnél,s nem is a vággyal van a baj, hanem az ezt követő tettel. és akkor álszenteskedés nélkül: szerencsére nem állnak meg az emberek.
    csak az egyeztetés bennem, az a nehéz

    VálaszTörlés
  9. Akkor tőlem már soha nem is fogsz venni?

    JAJJ JÁJJ JUJJ :)) :))) :)))

    VálaszTörlés
  10. Egyébként még annyit fűznék hozzá... hogy

    nagyon sokat tud ani néha egy -egy apróság..

    hiába van mondjuk már ékszere, vagy táskája, vagy akármilye az embernek... mi alkotók tudjuk a legjobban, hogy minden egyes darab más és más érzeteket hordoz !

    és egészen más lélekkel van töltve..

    és más a rezonanciája.

    és ebben pont ez a szép.

    Tehát néha elkél több darab is az embernek.. amikor egy is elegendő lenne.

    VálaszTörlés