2011. április 26., kedd

Nem azért,

mert azt úgy kell, hogy minden jó hírt kövessen valami rossz és nem is azért, mert tompítani akarnám a saját örömem, hanem egyszerűen azért, mert így történt, hát így mondom el, hogy én rendetlen vagyok és ebbéli félelmemből fakadóan minden feladószelvényt elrakok egy ezüst dísztasakba, kisimogatva belecsúsztatom a többi mellé, gondoltam, majd év végén kitapétázok vele valamit, mert nekem az emlékképem, hogy Woody Allan ül a WC-n és körülötte gyönyörű, régi, barna újságpapírokkal kitapétázott WC falak vannak, s ez megmaradt, az azonban igaz, hogy Woody szarkazmusa a kor iránt egészen más tőből fakad, mint az én viszonyom a szelvényeim iránt, tehát a helyet még ki kell találnom. Most azonban hiba csúszott a számításba, sem tapétázni nincs kedvem, de nagyon kisimogatni sem őket, elveszett egy szelvény, égen-földön nincs meg, de ez még csak elmegy, hanem ahogy erre fény derült, merthogy a táska is eltűnt, táska nélkül nincs szelvény, most éppen egyik sincs.
Kínos, kellemetlen, viszkető érzés maradt a nyomán, enyhíteni hogy lehet, elképzelni sem tudom.

13 megjegyzés:

  1. Ó, elő fog az kerülni.Elő bizony! Pontosan akkor, amikor a legkevésbé számítasz reá...

    VálaszTörlés
  2. nem fog, már két hete elment és nem érkezett meg...

    VálaszTörlés
  3. ahogy mondod, Gina, ahogy mondod :o((

    VálaszTörlés
  4. Én is így jártam. Aztán visszajött a cucc mert a tulaj nem ment be érte a postára. Kell hozzá két hét , hogy vissza érjen.

    VálaszTörlés
  5. az én tulajom rendes, bement a postára, de oda nem érkezett meg :o(((

    VálaszTörlés
  6. én is felajánlom ezeket a lehetőségeket, lesz, ami lesz, csak annyira kínos, de annyira, most mutogassam, hogy az összes többi szelvény itt van, kérem, én rendes vagyok.... :o(((

    VálaszTörlés
  7. éppen erre gondolok :o(
    meg arra, hogy én hibáztam, az vétkem, én hibám, persze, én bajom, tudom én :o(

    VálaszTörlés
  8. Nem tudom mennyire nyugtat meg, azért én először mindenképpen a postát hibáztatnám vásárlóként. Másodsorban meg velószínűleg senkit.

    VálaszTörlés
  9. én meg rögtön magamat, hogy béna és idióta :o(

    VálaszTörlés
  10. Pedig a csomagot nem Te keverted el!

    VálaszTörlés
  11. A Meskán eladott első csomagom tűnt el! Nem volt meg a papírom, rutintalan rendetlen voltam..... mire újat varrtam, postáztam, addigra meglett a táska, és kettő ért oda egyszerre.....
    Ja és, olyan is volt, hogy fölcseréltem két föladásra váró táskát....hú de nem tudtam aludni utána! Mert én rendetlen is vagyok, és kapkodok is mindig!!!

    VálaszTörlés