Nem azért,

mert azt úgy kell, hogy minden jó hírt kövessen valami rossz és nem is azért, mert tompítani akarnám a saját örömem, hanem egyszerűen azért, mert így történt, hát így mondom el, hogy én rendetlen vagyok és ebbéli félelmemből fakadóan minden feladószelvényt elrakok egy ezüst dísztasakba, kisimogatva belecsúsztatom a többi mellé, gondoltam, majd év végén kitapétázok vele valamit, mert nekem az emlékképem, hogy Woody Allan ül a WC-n és körülötte gyönyörű, régi, barna újságpapírokkal kitapétázott WC falak vannak, s ez megmaradt, az azonban igaz, hogy Woody szarkazmusa a kor iránt egészen más tőből fakad, mint az én viszonyom a szelvényeim iránt, tehát a helyet még ki kell találnom. Most azonban hiba csúszott a számításba, sem tapétázni nincs kedvem, de nagyon kisimogatni sem őket, elveszett egy szelvény, égen-földön nincs meg, de ez még csak elmegy, hanem ahogy erre fény derült, merthogy a táska is eltűnt, táska nélkül nincs szelvény, most éppen egyik sincs.
Kínos, kellemetlen, viszkető érzés maradt a nyomán, enyhíteni hogy lehet, elképzelni sem tudom.