Nem azért,

mert azt úgy kell, hogy minden jó hírt kövessen valami rossz és nem is azért, mert tompítani akarnám a saját örömem, hanem egyszerűen azért, mert így történt, hát így mondom el, hogy én rendetlen vagyok és ebbéli félelmemből fakadóan minden feladószelvényt elrakok egy ezüst dísztasakba, kisimogatva belecsúsztatom a többi mellé, gondoltam, majd év végén kitapétázok vele valamit, mert nekem az emlékképem, hogy Woody Allan ül a WC-n és körülötte gyönyörű, régi, barna újságpapírokkal kitapétázott WC falak vannak, s ez megmaradt, az azonban igaz, hogy Woody szarkazmusa a kor iránt egészen más tőből fakad, mint az én viszonyom a szelvényeim iránt, tehát a helyet még ki kell találnom. Most azonban hiba csúszott a számításba, sem tapétázni nincs kedvem, de nagyon kisimogatni sem őket, elveszett egy szelvény, égen-földön nincs meg, de ez még csak elmegy, hanem ahogy erre fény derült, merthogy a táska is eltűnt, táska nélkül nincs szelvény, most éppen egyik sincs.
Kínos, kellemetlen, viszkető érzés maradt a nyomán, enyhíteni hogy lehet, elképzelni sem tudom.

Sorsközösség kicsiben

15 percet töltöttem a központi könyvtárban, ebből 10 percet a az odabent elhagyott olvasójegyemmel. Az utolsó, jeggyel végzett mozzanat a beléptetéskor volt, emlékszem a pittyegésre, innentől kezdve van egy kis delete a fejemben. A letiltáskor vigasztaló szavakat nem kaptam, ellenben a mutatott dobozka (ebben gyűjtjük a megtalált jegyeket) mégis eltöltött jó érzéssel. Méretes doboz volt. Nem vagyok egyedül.

Minden további beszámolóféleség még ma.

Most II.

Most a következőket ismételgetem magamban, teljesen öntudatlanul:
- nem végzek, nem végzek, nem végzek
- nem értem, nem értem, nem értem
- nem bírom, nem bírom, nem bírom
- nem akarom, nem akarom, nem akarom
- nem tudom, nem tudom, nem tudom
- nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel (aztán: dehogynem...)
Mindig arra ébredek rá, hogy a belső motorom ezt hajtogatja, kisebb-nagyobb szünetekkel, időnkénti megkönnyebbülésekkel.

És még egy "nem": nem vigasztal, hogy minden csoporttársam ezt mondja. És nem is nektek írom ezt, inkább magamnak, rögzítésképpen.