2010. szeptember 27., hétfő

Máma már nem hasad tovább

Fél évig kerülgettem a céges dobozomat, mely a "Rita - személyes" feliratot kapta, kiüríteni sem volt kedvem, de kidobni sem, igazából nézegetni sem, az apropót végül a doboz formája, mérete adta, éppen erre volt szükségem.
Egyszerűbb és gyorsabb is lehetett volna a folyamat, ha nem nézek át mindent, s kellett egy kis önuralom, hogy az év végi ünnepekre (Európa országaiból) kapott csodaszép céges lapokat is kidobásra ítéljem. Igyekeztem, hogy a célszerűség vezéreljen, akartam magamat alárendelni ennek, de a brüsszeli csokoládésdoboznál megtorpantam, s ez a rövid pillanat elég volt, hogy néhány, valószínűleg tök felesleges névjegykártya, csomagolópapír, térkép, jegyzet a másik oldalamra kerüljön.
Most egy másik, kisebb dobozban vannak, lehet, hogy én így szakadok el emlékektől, nem egyetlen tépéssel, hanem apró, naponkénti szaggatással. Mindig csak egy kicsit szakadjon meg a szív.

4 megjegyzés:

  1. Én is így csinálom...általában hirtelen felindulásból...de azért nem egyszerre, hanem alkalmanként. Mindig egy kicsit engedek el...még van mit elhajigálnom.:-(( )))

    VálaszTörlés
  2. Mindig egy kicsit távolodunk csak el, aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem is fáj.

    VálaszTörlés
  3. Az az utolsó két mondat...Egyszer, Te is írhatnál egy Füveskönyvet.

    VálaszTörlés