Ecsetvonások

Mivel tapétázott lakásban éltem, mindig is fehérre meszelt szobákra vágytam, amit meg is kaptam, mióta vidéken élünk. Aztán egyszer csak meguntam, hogy minden hófehér és enyhe, de mégiscsak valamiféle elmozdulásként kitaláltam, hogy a középső szoba, mely nappaliként funkcionál, de inkább csak a könyveink férnek el benne, szóval, ez legyen valami mediterrán színvilágú, mert az akkor majd a hangulatot is magával vonzza, bár temperamentum tekintetében nincs okunk panaszra.
Olyan finom pasztell terrakotta színt gondoltam ki, de a festékkeverés nem hozta a várt eredményt, végig rettegtem, hogy rózsaszín lett belőle, mígnem ZM becibálta néhány éppen ki- és pirossal összemosott alsónadrágját, majd a falhoz tartván diadalittasan felordított, hogy látom-e, mi a rózsaszín, mert ezek aztán azok. És igen.

Azóta nem vágytam színes falakra, de most megint, megint terrakottát, finom, meleg terrakottát... a konyhába. Mert a nem kevés üvegfelületnek köszönhetően nyáron meleg, télen hideg, hőérzetünk növelését vártam, nekem már az érzet is elég. Most azonban ravaszak voltunk és tapasztaltak, hát nem színezéket vettünk, hanem kész festéket, s bár volt egy kis huzavona a választásnál, de 4/5-ös családi jelenlétnél ez nem is csoda.

Most éppen festem a konyhát ezzel a csodafestékkel, amelyről annyit mondok, hogy az már biztosra vehető, hogy a most éppen kék színű konyhaszekrényt és a polcokat át kell festenem valami penészzöldre, és még örülhetek, ha ennyivel megúszom, mert az is lehet, hogy ha nem csökken a konyhában a kellő vakítással párosuló napsugaras órák száma, mert nálunk most már éjfélkor is ragyogó napsütés van, akkor még egy másik színt is be kell szerezni, amit erre a méregdrágára rákenek, hogy elviselhető legyen, tiszta haszon az egész.

Pillanatnyilag úgy érzem, hogy a megye, de talán Közép-Európa legrondább konyhájával büszkélkedhetem, igazán nem kell a "dehogy", "nem is" vigasztalással bajlódnia senkinek.