2010. április 8., csütörtök

Félúton a Laminária / Laminaria - halfway

Fotósok között parasztvakításnak nevezik azokat a nagyobb cégek által nem kevés befektetéssel kitalált újításokat, amelyek nélkül ugyanolyan remekül lehet fényképezni, viszont általuk nagyobb tekintélyre tehetünk szert a laikusok között, nos, valahogy így voltam én is a kötéshez mostanában ajánlott kütyükkel, minek, ugyan már, jaj, hagyjanak. Eddig.
Elég volt egy (fél) Laminária, hogy a korábban feleslegesnek ítélt kötős vackok átértékelődve nélkülözhetetlenné avanzsálódjanak, úgymint kötésjelölő, legalább 100 cm-es körkötőtű, esetleg hosszabbítható damil, sorjelölő, kötőtű-záró.

Kötésjelölőbe a Laminária első sorainál beruháztam, azonban a tűzáró fontosságát akkor még nem sejtettem, ma már nagyon is, hajaj, alább ennek házi változatát láthatjuk, mely a kényszer mellett a környezettudatosság, többször felhasználhatóság jegyeit is mutatja. Innovációs képességemet a félúton lévő kendő 253 szeme hívta elő. :o)



There are a lot of craps using for knitting - I thought earlier but nowadays I had to change my opinion and to do it was enough to begin to knit a Laminaria shawl. Today I am sure the knitters must have these craps because it's difficult to handle so many stiches (now I have 253 stiches, my God and I am halfway!)...
One of them I have already had (first picture) but I haven't had the stuff using it for the end of the knitting needles so I was innovative and environment-friendly. The result? You can see it on the second image. Yes, it's a cork.

5 megjegyzés:

  1. Amikor olvastam, hogy "újrahasznosított" és "környezettudatos", valahogy biztos voltam benne, hogy parafadugót találok majd a képeken. És lőn!:DDD Jó ötlet!;)

    A Laminaria-d nagyszerűen halad és szépséges a színe! Mondjuk ez utóbbi mintha bizonyos mértékű metamorfózison ment volna át azóta, hogy szombaton láttam...;D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lesz, majd szombaton megnézem alaposabban!!!

    Melinda! Tudod milyen régen volt már az a szombat???És már akkor is mondta a Rita, hogy az csak a gyakorló...

    VálaszTörlés
  3. Pedig olyan jól lehet hatalmas csipkéket kötni 30 centis egyenes kötőtűkön is ;-))) (ha csak lehet kerülöm a körkötőtűket, a csipkét is egyenesen szoktam kötni...)
    Még egy megoldás sima befőttesgumit tekerni a tű vágére lezárónak...

    VálaszTörlés
  4. Ha úgy nézem, akkor ez valóban már a harmadik kendőm. :o) Ha úgy nézem... :o)))))

    Jöttök mindketten szombaton??? Remélem, elvárom!

    Peony: kezdőnek minden új, minden jó ötlet jöhet... :o))) Majd mindjárt megnézlek, miket kötsz, csipkéket, hát attól én már teljesen le vagyok nyűgözve, ki látott már ilyet... :o)

    VálaszTörlés
  5. Nagy-nagy sajnálatomra ezen a szombaton sajnos nem tudok menni!:((( Vérzik a szívem....:'(

    VálaszTörlés