Eredetileg nem ezt a képet akartam felrakni, hanem azt, amelyiket Zoltán készítette a most elkészült ruhámról. Bizony ám, ilyen is van! Csak valahogy nem áll össze az összeköttetés a gépeinkben, én meg meguntam, s úgy gondoltam, a holnapi dili napra valami nagyon vidámítót szeretnék látni... Nem is akarok írni róla, majd, ha a kedves vendég elmegy. :(
Szóval: ezt a szép kis zöldet olyan 2-3 éve varrtam, amikor még több időm volt. Nagyon szerettem- szeretem, most is kint van a falunkon. Az külön öröm, hogy még harmadik helyezést nyertem is vele a Határtalanul-on.
Kézzel tűztem (nem véletlenül mondom, hogy ez még mindig gyorsabban megy, mint a szabad gépi tűzés), és roppantul élveztem. Egyébként is szeretek kézzel varrni. Valahogy olyan érzésem van, mint a kenyérsütésnél. Nem a dagasztókészülékkel, meg a kenyérsütőgéppel való sütés, hanem az, amikor a saját két kis kezemmel én dagasztom be a kenyeret. Mindig olyan érzésem van, hogy van ebben a tevékenységben valami ősi folytonosság, hogy ugyanazt csinálom, amit nők milliói csináltak- csinálnak évezredek óta. És ez nagyon jó.
Nos, valahogy így van ez a kézi varrással is. Persze, tudom én, hogy ez ma már nem dívik, mert nem praktikus, nem gyors. Nem ez és nem az, de mégis... öltögetés- nekem erről a szóról azonnal a kézi varrás jut eszembe, erre asszociálok. Csoda, ha lassan haladok a szabad gépi tűzés elsajátításával?
