Az első adag fenyőrügyből isteni citromos almazselét főztem, nyomokban sem fedezhető el benne a gyönyörű ezüstfenyőnk rügyeinek íze, finom citromos, pont az a savanykás íz, amit szeretek, csak mondjuk nem ennek indult, ugye. Ez a recept innen való volt, fenyőcsúcszseléként olvasható, hagyjuk. Pedig nem is 12 órát, hanem többet ázott a fenyőrügy, szerintem ez így kevés, ennél nagyobb ráhatás kell, hogy az íz átvándoroljon, kiázzon vagy hogy kell ezt mondani.
Viszont köhögni biztosan nem fogok a nyáron, mert egy üveggel már elnyaltam, mondom, hogy tök finom.
Viszont nem hagyott nyugodni a dolog, az ezüstfenyő is elég szép nagy, rengeteg rügyet/csúcsot növesztett magán, dolgom wamp előtt három nappal semmi, ugye, ezért megint nekirugaszkodtam. Másodjára már a szedési technikám is jelentősen javult, már nem ollóval vagdostam, hanem kézzel téptem, egyszerűen kipattintottam a zsenge hajtásokat, fél kilót szedtem 10 perc alatt sem.
Ezúttal Eszter receptjét követtem (egyszerre csináltuk, egymástól függetlenül, csak az övé elsőre is!), ha várok pár napot, másképp alakult volna ez a történet, viszont akkor nem lett volna citromos almalekvárom.
Ez a menet jobban sikerült, bár szerintem az ezüstfenyő nem annyira karakteres, és nem tudom, nincs-e ebben valami sznobság, hogy melyik fenyő mennyire karakteres, mindenesetre a lucfenyő talán jobban, illetve az erdei fenyő tetszik nekem, de annak rügyeit nem érem el. Legjobb lenne talán a feketefenyő, de ahhoz már tényleg sokat kell(ene) mennem, van az már vagy 80 méter is.
Az íze gyantás, még inkább mézes, gyönyörű színe van, az állaga pedig ezúttal nem zselé, hanem szirup, ezért a felhasználása is másképpen történik, orvosságként kell majd enni, esetleg szörpként. Nem befalni egy nap alatt, khm.
Azért a két kísérlet között felfedezhető némi különbség,mind ízében, mind színében, mind állagában.:)
