back to NL

Pénteken tehát hazaérkezett a Legkisebb a 12 hónap helyett rövidre zárt, így 1 hónaposra sikeredett svájci útról, majd ma, szerdán felraktuk őt egy újfent Hollandiába induló gépre. A kettő között pontosan 5 nap telt el, s ha emlékszünk még, hogy nemrégen 5 teljes héten át valósult meg a békés egymás mellett élés, akkor talán nem meglepő, hogy ha azt lakonikusan csak annyit mondok, hoyg ez az 5 nem az az 5 volt.

Mindenesetre az történt, hogy amikor becsekkolt és már majdnem átment a kapun, akkor mi egy pillanatra egymásra néztünk Zével és egyszerre sóhajtottunk fel, hogy, na, letudtuk, minekutána egyszercsak azt láttuk, hogy a Gyermek jön vissza. Esküszöm, összeszorult a szívem, felmerült bennem több lehetőség is, mittomén, körözött terrorista, lejárt az útlevele, a hollandok nem kérnek belőle, vagy akármi, de szerencsére nem, csupán a  beszállókártyát ( a hosszú, fekete hajú lánynak) Molnár Sándor nevére állították ki. 

Végül másodszor is elbúcsúztunk tőle, s állítólag lassan oda is ér. 

Rettegj, Hollandia.