2013. szeptember 2., hétfő

de vajon melyik rész valós és melyik tréfás?

A múltkor meg az történt, hogy a közösségi oldalon valaki valamiért megdicsért (azt hiszem, a kendőért, amiért itt egyébként nem nagyon, nem is értem, majd jól nem mutatom meg a következendőket) és kérdezte vagy állította, már nem emlékszem, hogy milyen ügyes vagyok, hogy ehhez is értek. Én az igazságnak megfelelően válaszoltam, hogy frászt sajnos, több mindenhez értek kicsit és hogy szétszóródom. És ez a szó nagy tetszést aratott ott, nagyobbat, mint itt a kendő* és nagyobbat,. mint szerintem kellett volna, így gyorsan meg is sértődtem, mert van ugyan orra Cyrano-nak, de azért tán mégsem kellene ezt így, nyíltan és iziben javítottam magam, hogy nagyképűen ezt reneszánsz embernek mondják és ezt elég nagyképűen is mondtam, bár viccből. És ez is tetszett bizonyos embereknek, de csak kevés átfedés volt a két réteg között, szerintem ez jól jelzi a rólam alkotott véleményeket.
Mindez azonban nem jutott volna eszembe és nem hánytorgatnám fel, ha szétszóródó emberként nem több mindent olvasnék paralel és az egyik könyvemben nem jön velem szembe az alábbi mondat: " Aki csak egy dologhoz ért, ahhoz sem ért igazán.**"
Azt még nem tudom, hogy én ezzel egyetértek vagy sem, mert a sok minden, amire ugyebár szórom a figyelmem, annyira leköt, hogy nem tudtam koncentrálni erre az egyre, de milyen jól hangzik, bármikor zsebből előrántható, instant jól-megmondás.


* nem érzékeny pontom, dehogyis, ugyan

8 megjegyzés:

  1. hú de klassz, ez most hirtelen megtetszett nekem, ezentúl ezzel nyugtatom magam én is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem egyszer "kiforratlannak" tituláltak, mivel hogy kötök, meg horgolok, meg varrok is, no meg énekelek is, meg aztán a gyöngyöt sem a disznók elé szórom... és nem létezik, hogy ezt mind TUDOM, biztos csak ide-oda belekapok... Na és azóta már tudom magamról, hogy kiforratlan vagyok. Máig is várom a forráspontot. Addig meg bele-belekapok mindenbe...

      Törlés
    2. elgondolkodom, hogy ez irigység,jóindulat, rosszindulat, megállapítás vagy mégis mi lehetett a közlő részéről

      Törlés
  2. Erről most ez jutott eszembe: egyszer láttam UFO-t, de az se az volt... :)

    VálaszTörlés
  3. El tudom képzelni, hogy a dizájn kontextusában ez a mondat még igaz is. Ott ugyanis akkor ( is) érsz el új dolgot, ha két meglévőt szokatlanul párosítasz. Ehhez pedig több dologhoz is kell érteni. Amúgy meg van olyan ember, aki csak egy dologhoz ért? És még életben van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mondanám, hogy a férjem, mert ő tényleg csak képzőművész, ehhez ért, de ehhez nagyon, csak nem tudom, igaz-e,mert közben meg verhetetlen a II.világháborúban. vagy ez nem is ugyanaz az ember? :)

      Törlés