2013. május 25., szombat

szez ON

Idén nem lesz időm mindent dokumentálni,  a tavalyi részletességgel egészen biztosan nem, meg nem is érdekel már senkit, de azért mondom, hogy az eper a spájzban van. Az első pár kiló.
Készült sima eperdzsem, de mivel csodás mentás eperfagyit ettem a Levendulában, így készült mentás eperdzsem is pár üveggel. Nem nagy cucc,mentaszirupot kell készíteni hozzá, én legalábbis így csináltam.
Készült még eper- rebarbara dzsem is, itt egy kicsit gondban voltam, mert mi a nagyon kevés cukorral készült lekvárokat preferáljuk, a rebarbara viszont kívánt volna még cukrot, nem tudtam eldönteni, hoyg ez most savanyú még vagy nem? Vagy micsoda. A főkóstoló a  ma reggel tesztelés után elismerően nyilatkozott, szóval.

És milyen szép a színe!


8 megjegyzés:

  1. én simán beleraktam öt perccel a vége előtt az apróra vágott mentát, király lett úgy is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az biztos is, csak én a nagyon apróra vágottnál megakadok, sosem tudom rendesen és igazán apróra vágni. béna vagyok. :D
      de a lényeg, hogy nagyon finom, ugye?
      (bazsalikomos őszibarack - na, az még egy fokkal jobb)

      Törlés
  2. Hú, nekem ezek kicsit bizarr társítások, főleg az őszibarack meg a bazsalikom. Nálunk egyáltalán nem menőek a befőzött cuccok rájöttem. Annak meg nincs értelme hogy áll a polcon és elajándékozom. Viszont pont a tavalyi befőzős naplód miatt kipróbáltam pár dolgot és rengeteg üveget gyűjtöttem. Dokumentálj csak most is hátha megint megakad valamin a szemem. Mondjuk az is igaz, hogy az itt kapható áruknak se íze se bűze, na majd meglátjuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem lehet, hogy ez csak kóstolás kérdése? a bazsalikomos őszibarack nem olyan, mint ahogy képzeli az ember. tiszta őszibarack és van egy nagyon finom utóíze. tehát nem a pestóra kell gondolni! nem sós ízekre, úgy értem.

      én meg a szép üvegekre tudok irigy lenni, azokra nagyon. :D
      fogom írni valószínűleg, de nem ez lesz a mainstream, bár az újakról többet írok majd. :)

      Törlés
  3. Dehogyisnem érdekel, már épp aggódni kezdtem, hogy most már csak mindig a futás, és sehol egy csillogó üvegcse, egy maszatos fakanál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dehogynem, az eprek a spájzban, a bodza a kondérban! ;)

      Törlés
  4. Már megint elfelejtettem betenni a gyűjteménybe a kedvenc epresemet! http://dallacucina.freeblog.hu/archives/2008/05/19/Eperlekvar_zoldborssal_es_konyakkal/ Ezt ismered?
    Erős ugyanis!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. óh,nem ! a konyak a necces, egy vagyona jó minőségű,miközben senki nem issza nálunk.:( te milyet használsz?

      Törlés