valahogy így

 

A karácsonyt úgy kezdtük, hogy szenteste napján eltévedtem futás közben és 2,5 óra múlva bukkantam fel újra. Ahogy láttam, a családom nem nagyon izgult értem, azon inkább, hogy odaérünk-e időben a célállomásra, ilyenek, mit tegyek. Egyébként nem értünk oda.

Viszont tényleg együtt voltunk és ajándék is volt és vacsora is, és szerettem nagyon az egészet. 

Az ezt követő napok beosztás nélkül  állnak, azt tudom, hogy pl. volt olyan, hogy rendet tettünk Zével, de előtte még kinyitottunk egy üveg Tokajit. Szarvasgombás pirítóst ettünk hozzá holland füstölt sajttal. Fel is gyorsultunk.

Volt egy filmnézős, nyugodt délutánunk, én erre fél éve vágytam, ha nem több, tessék, abszolváltuk. Közben bejglit majszoltunk.

Voltunk sétálni, amiből szinte túra lett. Aludtunk sokat. Volt nagycsaládos ebéd, melynek során szóba került a politika és lett lészen hangzavar.

Kaptam vágyott könyvet, mindenféle luxusdolgot, mire én nem költenék, de nem sorolom fel, pedig az olyan jó kispolgári.

Mit mondjak még? Élvezem a nyugalmat.

hogy kerül a függöny a fára

Amikor a Legkisebb azt mondta* pár hete, hogy gyerekkorában feküdt az ágyban és a szemébe sütött** a toboz alakú égősor és az milyen jó volt, akkor eszembe jutott, hogy 20 év után ez az égősor megadta magát, el ne felejtsem, hoyg venni kell egy újat. Elfelejtettem. Hosszan. Viszont a megfelelő időben a megfelelő helyen voltam, így az üzlet bejáratával szemben 5 méter hosszan és 2 méter magasságban sűrűn elhelyezett égősordobozokról eszembe jutott, hogy hát tényleg. Ki is választottunk Zével egy  200 égőset, ár - darabszám arányban ez vitte a pálmát, kell a 200, nem is kérdés.

Itthon aztán megpróbáltuk ráborítani a karácsonyfánkra (mert nekünk már áll a fánk, ennyire előrehaladott állapotban vagyunk), és én úgy gondoltam az éles logikámmal, meg a sok éves tapasztalatommal, hogy sokkal célszerűbb előbb feltenni az égőket, megelőlegezendő, hogy a korábban felrakott díszeket és mézeskalácsokat mind leverjük, szóval, próbáltuk ráborítani a fára a cuccot és hát csodálkoztunk, hogy milyen bénán van ez összerakva, nem akarom mondani, hogy Zé mit feszegetett, hogy hova kell azt rakni, még jó, hogy nem rontottuk rögtön el, lényeg a lényeg, hogy kiderült, beltéri függönyégőt (égőfüggönyt? égő függönyt??) vettünk. A függönyégő az a cucc, amit nem fára szoktak tenni, hanem dekorációnak, gondolom én, mert igazából az elmúlt években nekem ez a játék kimaradt. Mi rövid belső meghasonlás után rátettük a fára, meg lehet nyugodni. Tök jó lett, messziről olyan, mintha egy nagy csillag lenne  a szobában. Karácsonyfa helyett. A beazonosítás céljából alkalomadtán még díszítgetjük majd.

Mindazonáltal úgy érzem, magyarázatra szorul, miért is érkezett idejekorán a fa, hát megmondom: csak. Mert úgy volt kedvem. Mert úgy éreztem, kevés részt hasítottam az adventből. Mert kell az illata és az erős ágai, hoyg elhihessem, lehet szent az este. Lesz is.

Ajándékok még nincsenek, nekem vasárnap még wamp, de perpill úgy érezzük, a szombat esélyes a beszerzésre, a késői vásárlás előnye (és nézzük azt), hogy fejben néhány játszmán túl vagyok, kinek mit és hol, már csak a materiális része van, ugye. Nagyjából tudom, hoyg mit főzök hétfőn (all day long), még kicsit csiszolom, hogy a jóétvágyú férfikar, a vegetáriánus Középső, a végre itthon lévő Legkisebb és a magát gluténérzékenynek gondoló Legnagyobb is örömmel üljön az asztalhoz. Én a Mindenevő szekciót erősítem.

Rend nincs, tisztaság sem, viszont a lehetőség a takarításra adott, ugyanis az történt (felfejtettem a fonalat, mert megrökönyödtem, meglátva a sok flakont), hogy én, kérem, akartam takarítani, ezért az elmúlt pár hétben vettem is a szokásos bevásárlás alkalmával tisztítószereket és mindezt minden héten. Minden héten tiszta lappal nulláról indultam.

Így azt mondhatom, hogy bár nem sikerült elérnem a minimális fokozatot, a házban benne rejlik a lehetőség egy szép, tiszta, új évre.

* a család bizonyos részei által szó érte a ház elejét, hoyg mindig csak a Legkisebbről írok, a többiről nem, így most megragadom az alkalmat és elmondom, hogy pl. amikor aggódtam, hogyan lesz a karácsony a Középső albérletében, a konyhában pl. mi nincs és mi van, akkor a csemete azt kérte, írjam ide, hogy ez aljas rágalom, az ő hűtője nem üres, van benne például két üveg sör és egy fél üveg vodka. akarhatja- e valaki, hogy írjak róla többet?

** klasszikust csak pontosan lehet idézni, így nem finomítanék

így állok, feleim

Most pontosan úgy állok, hogy ha már csak 3 órákat alszom per nap, akkor az 5-6 hete elkészített* ütemterv alapján a kiszámolt termékszám 80 %-ának a 60 %-a lesz készen a végleges határidő utáni második hétre.

Lőjetek le, ha én ezt még egyszer.

* nyugodtan, kockás papír és naptár és kávé és süti mellett

járt itt is

A Mikulásnak teljesen igaza van, hogy évente csak egyszer megy az emberek közé. 

Victor Borge

Mit is mondhatnék még? Minden benne van.

Idén furcsára sikeredett a Mikulás beszerzőútja, egy házaspár két Mikulástagja is ugyanazon térben és időben igyekezett megoldani a dolgot és lehetetlenné vált a titokbantartás, s amikor ezen a női Mikulás siránkozott (statikus, decemberi, siránkozó hang), a férfitag kitalálta,. hogy jó, akkor ez már veszett fejsze nyele, de majd akkor legyen az, hogy el kell dugniuk (mármint a Mikulásoknak) a meglepetést és meg kell keresni és az jó móka* (statikus, decemberi, vidámító hang).

Így aztán ma fél órával később álltunk munkába. 

Szívesen gondolnámm, hogy a kellemes reggel következtében támadhatott kedvem megmosni egy ajtót, de az igazság inkább az, hogy hetek óta nézem, milyen kopott ez az ajtó, mígnem ma közelebb menvén kiderült, hogy amit avíttnak látom, az valójában nem az idő vasfoga, hanem kosz valami más - de már csak kopott, vágjuk rövidre.

A koffein élvezeti cikként való népszerűsítése érdekében pedig mondom, hogy én ezt használom, Zé szerint olyan, mintha egy bögre tejeskávéban ücsörögnék. Engem nem lehet már holmi mézes / mandulás / levendulás / narancsos tusfürdőkkel levenni a lábamról, de  a kávés, na, az igen. Ráadásul nincs benne kőolaj-akármi, meg lebomló maga a csomagolás is, de még megfizethető is, mondja valaki, hogy nem figyelek a részletekre.  És nagyon jólesik az adventi lelkemnek.

Mi is van még? Ja, hogy megettem három müzliszeletet is reggel óta. De az semmi, Zé egy egész tábla csokit tömött magába, láttam.

a Zsömi buckója meg olyan, hogy nem igényel külön magyarázatot a koherenciáról, bárhová beilleszthető aranyfeje van

* a móka státuszt erősíti, hogy így viszont nem kellett cipőt pucolnom

mostan színes táskákról álmodom

Azt tehát, hogy az emberek önzők és csak magukkal törődnek és a saját maguk húzta körön kívülre eső személyek, tárgyak, szituációk, érzések nem érdeklik őket, már rég tudom, és azt is tudom, hogy ez azért nem így van, de most ezt esik jól leírnom, és ezt úgy képzeltem kompenzálni, hogy most feltöltök ide egy halom fényképet, színeseket és táskákról, mert azok meg régen voltak. És egyáltalán nem érzem bajnak, ha ok-okozat között  széles a sáv, már szinte felér egy többsávos autópályával, jó ez így.

És most keresek valami alkoholt.

mindennapra kell egy szippantás a jóból *

Tegnap minden illóolajat végigszagoltam a stand kínálatából, téli álom, csendes éj, advent és hasonló hangzatos, ám semmi konkrétumot nem nyújtó címkék, míg végül rátaláltam a narancsos csoki illatra. Oh, my God. 

Pontosan olyan az illata, mint a Lajos Mari-féle narancsos csokis kekszé, hazafelé ezt szagolgattuk, bár Zé-ben felmerült, hogy csak nehogy  megigyuk.

Itthon pedig rátaláltam egy tavalyi, az egyik blogolvasótól kapott ajándékomra**, szintén illóolajra***, nagyon konkrét, antistress activator, így azóta, hogy az autó egy nappal a szerelés után ismét ugyanazokat a tüneteket produkálja, sokat szippantgatok a levegőbe, hátha hat.

Bár, ha ez így folytatódik, úgy érzem, valami erősebbet kell szippantsak.

* Charlie

**szoktam kapni ezt-azt tőlük és el is szoktam fogadni, sőt. bár ha belegondolok, hogy Zé két héttel ezelőtt a kétségtelenül gyorsan és gyönyörűen végzett munkájáért (fizetésen felül) kapott 2 kiló békési kolbászt grátisz... kinek mit ítél meg a nagyérdemű, mire van szüksége, ugyebár

*** ez megint csak semmi ahhoz képest, hogy megkértem Zét, pakolásszon egy szekrényben ( úgy kell ezt érteni, hogy csináljon benne helyet a szekrényen kívül létező mindenfélének), és talált egy külső CD meghajtót, amit egyébként vennünk kellene, hetek óta nézzük a kínálatot. lehet, hogy egyszerűen rendet kellene vágnunk a  dzsungelben házban?

minden - napi

Nem állítom, hogy feszült törekvés lenne bennem, hogy mindennap történjen valami jó velem, lehet, hogy csak jobban átadom magam az adott tevékenységnek, de azért azt szeretném feljegyezni, hogy tegnap, futás után elnyúltam a fürdőkádban, semmi sietős zuhany, meg kapkodás, élveztem, szerettem.

Ma pedig, mivel ismét tiszta tisztább lett egy ablakunk, kaptam is érte valamit, méghozzá párát, megült a nyitott üvegen. Talán sokszor nézhettem már, de sosem láttam, ki érti ezt. 

(azon viszont erőteljesen kell gondolkodjam, mit véljek a váratlanul elromlott autónkkal kapcsolatban, egyelőre nem találom a megfelelő rekeszt, melybe tiszta szívvel beletehetném)

nem szép, ellenben igaz

A Parenthoood c. sorozatban van egy Asperger szindrómás kisfiú, akivel nagyjából lehetetlen az együttélés (jó, ezt kívülállóként mondom, a szülőknek remekül sikerül), pl. volt az a jelenet, amikor egy üzletben sorbanállnak egy olyan pénztárnál, amelynél a max. 10 terméket vásárolók fizethetnek. Az előttük lévő pasas ennél többet vásárolt, a kisfiú pedig őrjöngeni kezdett, hogy ez nem fair és így nem lehet és elkezdi ledobálni a megengedett létszám fölötti cuccokat, végül el kell onnan vontatni őt.

Én ezt borzadállyal néztem, hogy szerencsétlen gyerek, szerencsétlen szülők, mert speciel tök igaza van a gyereknek, de hát milyen kínos, milyen szörnyű, lett is belőle verekedés, milyen jó, hogy mi nem, hogy nálunk nem, meg ilyesmik. Hogy mi (esetleg: én) tudunk uralkodni magunkon.

Na most a múlt héten az Ikeába berohantam egyetlenegy dologért (történt mindez szerda kora délután, tehát emberi számítás szerint abszolút dologidőben, nem péntek délután, pláne nem hétvégén) és felkapva a cuccot, vágtattam a pénztárhoz, mert egyrészt időm semmi, másrészt Zé kint vár a kocsiban (hiszen csak egyetlen dologért, ugye) és a pénztárhoz érve azzal szembesültem, hogy bár minden pénztár működik, mégis kígyózó sorok vannak, itt már egy csöppet ideges lettem, de ez még semmi. 

Egyetlen termékkel nyilván a gyorskasszát választom, be is álltam, előttem vagy öten. Annyira meg voltam rökönyödve ezen az egészen (komolyan, szerdán kettőkor? ennyien? és a nemzetgazdaság?), hogy percről percre nőtt a pulzusszámom, mígnem arra lettem figyelmes, hogy már az előttem lévő pakolja a cuccait a futószalagra és csak pakolja és pakolja és ott történt egy kis részecskegyorsítás, úgy öntötte el az agyamat a vér, hogy meg kellett kapaszkodjak (értsd: még jobban szorongattam azt az egy terméket).

Úgy éreztem, hogy megölöm. Nem túlzok, azt éreztem, hogy a verbális agresszió itt már nem segít (rajtam) és vagy addig püfölöm, míg levegőt kap (gondolom, ő ezt tehetetlenül tűrte volna, ellentett fel sem merült bennem), vagy ha visszafogom magam, akkor csak felugrom a futószalagra és lesöpröm minden cuccát, ami a 10 terméken belül esik, azt is, és törjön össze minden pohár (fizesse csak ki, tanuljon rendet), de ha már úgyis odafent vagyok, akkor a műanyag oldalfalba is belerúgok párszor (csak eddig terjedt a gondolat, hogy utána le kell másznom onnan vagy a biztonságiak szednek le, vagy ott maradok örökre vagy mi lesz, nem tudom). 

Természetesen nem tettem meg, végül lila fejjel, vert seregként elhagytam az áruházat, de a parkolóban, a hideg levegőn megálltam és felmerült bennem, hogy kitört rajtam az Asperger vagy ez  mégis mi volt, esetleg kezdek megőrülni. És ott döntöttem el, hogy ennek vége, így nem megyünk neki a karácsonynak. Nyilván van, amin nem tudok változtatni, mert sokba kerülne ez nekünk, tehát az alaptétel az, hogy most dolgozni kell, oké. Másrészt viszont szeretnék tisztaságot, rendet, nem igazit, de a mostani állapot oly mértékben tér el a normálistól, hogy innen csak picit is elmozdulva minden kísérlet sikerrel kecsegtet. Szeretnék ráhangolódni az ünnepre és nem akarom megadni magam annak a tételnek, mely szerint a napi sok óra munka nem hangolható össze a készüléssel, persze, ez lenne a legegyszerűbb, felvonni a vállam és ordítani, mondván, nem szabad lenyelni semmit, árt a szépségemnek  az egészségemnek. 

Szóval, úgy döntöttem, van még három hét, nézzük, mit lehet kihozni ebből. Perpill napi 12 órát dolgozom, oké, aludni is kell, ez is rendben van, meg azért vannak napi tevékenységek, melyek számunkra fontosak, pl. hoyg ebéd van az asztalon, melyet Zével együtt költünk el, persze, meg hetente háromszor el kell menni futni is, különben megőrülök, az biztos, tehát ezek az alapvonalon vannak. Viszont nem tudtam már elmenni  az aktuális team-coaching-ra, és nem tudok elmenni a szervezetfejlesztésre sem. Ha azonban elég ügyes vagyok, be tudom osztani úgy az időt, hogy mindennap szakítok időt a külső és a belső tisztogatásra. Nem napi több órát, de mégis.

Ennek alapján egyik nap begyúrtam az első adag mézeskalácsot (25 perc), egy másik nap megsütöttem, ma megpucolok még egy ablakot, és már azt is kitaláltam, hogy mi lesz az egyik desszert szentestén*, hogy mit (és mikor) sütök egy jótékonysági licitre,  közben szereztem repjegyet a Legkisebbnek, és még azt is kitaláltam, hoyg rendhagyó módon idén akár két héttel karácsony előtt már felállítjuk a fát és majd szépen naponta elszöszölve díszítjük fel. A hagyomány nagyon jó és nagyon szép, de alakítható. 

Mindeközben Cseri Kálmánt** hallgatok munka közben, hihetetlenül jó, rendesen csupaszítja a lelkem, elgondolkodtat és feltölt. És zenét is hallgatok.  És a héten veszek finom illóolajat. És előveszem a karácsonyi dobozokat és apró jeleket hagyok a házban.***

Meg ilyenek. Csak rajtam áll, nemdebár? Vagy mi a szösz.

* sok és szállítható ételek szükségeltetnek idén

** a youtube-on fent van egy evangélizációs sorozata, melynek során Péter személyiségváltozása kerül terítékre néhány napig

*** mindennemű lélekvidámító vagy éppen gyakorlatias ötletre vevő vagyok, jöhetnek

így jártam. vagy fogok.

Ma megpucoltam egy (one, ein, uno) ablakot, de félreértés ne essék, nem a karácsony miatt. Egyszerűen halálkoszos volt.*

Közben kialakítottam egy elméletet az év végével kapcsolatban, mely röviden úgy foglalható össze, hoyg mindenki idegesít. Hosszabban is tudnám mondani, de leírva az nagyon ronda.

Egyrészről zavar, hogy annyian nyüszögnek a karácsony miatt, hogy nem szeretik, hogy nem jó, az a sok nyűg, hoyg ajándék és díszítés és dekoráció és csomagolás, és két perc alatt vannak mindenen túl, miközben előtte hetekig erre készültek és éjszaka, meg hajnalban.

Másrészről meg zavar, hogy annyian nyüszögnek a karácsony miatt, hogy jaj, ezt a sok álszenteskedést és most majd bezzeg mindenki sorra kerül, szegények és hajléktalanok, de ez egész csak felfújás, részükről nem lesz semmi, sem fa, sem egyéb cucc, de legfőképpen nem hagyják magukat megérinteni ettől az egésztől, gondolom, kivonulnak a társadalomból. Néhány napra.

Harmadrészt meg zavar, hogy annyian nyüszögnek a karácsony miatt, hogy túlköltekezés és bele kell pusztulni.

És ez mind semmi, de a legjobban meg azok zavarnak, akik nem nyüszögnek a karácsony miatt, hanem november közepe óta beosztás alapján élnek, hogy megvan a rendje és ideje, mikor kell megvenni a halat, megsütni a mézeskalácsot, megírni a képeslapokat, megvenni a természetesen korábban már kitalált ajándékokat, beszerezni a fát, megpucolni az ablakokat, feldíszíteni a lakást, barátnőkkel forraltborozni.

Nyilván irigy vagyok, mi más lehetne emögött, de betelt a karácsonykönnyítő listás bejegyzések olvasására szánt  tárhelyem, elfáradtam bennük és általuk. Úgy érzem, nálunk idén sem készül el az évek óta tervezett girland, és a férjemnek szánt adventi naptár sem, lehet, hogy kevés lesz a mézeskalács, és feltételezem, hogy nem lesz öt aprósütemény sem és azt sem gondolom, hogy minden ablak ragyogni fog. 

Viszont ha fanyalgok, legalább lehet majd szólni, hogy tetszettem volna listákat olvasni. Mármint: időben.

* karácsonyra közeledtével nálunk minden halálkoszos lesz

így telnek napjaink

Na. Mára  teljesen elfáradtam, úgy érzem, az év végi hajrát én már abszolváltam, mindenesetre az érzés  megvan, már csak a termékszámot kell mellétenni, mert valahogy a két dolognak nem sikerült még csak részleges fedésben sem lennie.

Szóval, hajrá van, állítólag nem lehet velem értelmesen beszélni, amiből én azt szűrtem le, hoyg ezek szerint az év többi részében meg igenis lehet, akkor meg mire föl a panasz.

A ház természetesen romokban áll, de mivel én is, passzolunk egymáshoz, majd valami ablakmosást azért csinálok. A szentesti vacsorát kiszerveztük, igaz, csak a helyszínt, a főzés - tálalás marad,  mondjuk, izgalmas lesz, mert a helyszín a pizzafutár fogadásán és mikrós ételek melegítésén kívül nem tudom, milyen egyéb konyhai kalandot élt már meg.  Viszont + 1 fős karácsonyunk lesz, ami igazából + 2 lesz, de most ebbe nem mennék bele, szerintem remek lesz.

Idén feltűnően sokat mondogatjuk, hogy a legfontosabb, hogy együtt legyünk - gyanítom, lefordítva ez azt jelenti, hogy nem lesz ajándék. Na jó, a Legnagyobb, aki a Középső szerint karácsonymániás, már hetek óta készül, elnézően mosolygunk rajta.

Én 22-én még egész napos vásárban, de nem szólhatok semmit, mert tavaly (ugyebár) 23-ára esett, mi most 22-re, ha minden évben nyerek egy napot, jól jövök majd ki. Egy darabig. A napokkal nem állok jól, mindig azt hiszem, hoyg több időm van, mint valójában, pedig olyan szépen felcetliztem mindent. Már csak azt kellene nem elfelejteni, hogy letépjem az elmúltat.

Na és a legszebb: állandóan innék. Úgy értem, alkoholt. Ennek az ad tréfás  vonulatot, hogy nem szoktam inni, vizet sem, sajnos, bort soha, sört néha fél pohárral, mely mennyiség egy egész estén át kitart, s noha ezzel a két típussal  az alkoholos skálára vonatkozó fantáziám is kimerült, mégis minden nap felmerül bennem, hoyg nem kellene nekem innom?

Arról még nem is meséltem, hogy mindeközben telefonos ébresztőszolgálatot is vállaltam, a korábban sms-ben érkező időpontban én ébresztem az 1500 km-re lévő Legkisebbet. Szerintem ez tök cuki. Csak ehhez fel kell húznom az ébresztőt, hoyg el ne felejtsem.

ez a kérdés, válasszatok

Mindösszesen két dologról írhatnék, mert azt nem nagyon várhatja el senki, hogy a férjem szülinapjára készített életem legrondább tortáját egyáltalán szóba hozzam, ugyebár, szóval, vagy  táskákról tudok írni, még inkább mutatni őket vagy könyvekről. Lehet választani, prioritást keresni.

El tudom mondani, hogy miket olvastam mostanában, mi tetszett és mi nem, bár ennél szélesebb spektrumon tudok mozogni, és meg tudom mutatni az új Hobo táskát, ami vízálló és nagy és zsebes és színes és imádom.

Persze, beszélhetnék még az alváshiányról, a futásról, az új diétámról, a házban uralkodó (v)iszonyokról, hogy  rendetlenség és por és utálom, a beszerzési nehézségeimről, hogy már utálok megnézni egyeseket a FB-on,  hogy nem bírom már tovább a politikát, hogy lassan hányok és undorodom mindentől, ami közélet*, hogy miről szoktam álmodozni, hogy what's up Hollandiában, hogy közeleg a karácsony, a szervezetfejlesztésről, a jövőbeni terveimről, a mindenféle gátjaimról, örömet okozó levelekről, a jóemberről, a filmnézési szokásaimról, az őszről, meg ilyen  finomságokról, de ne legyünk telhetetlenek, két téma van  a napi menüben.

*mert ez lassan kizárólag politika

legfeljebb ezt

A kevés idő - sok munka mint egyre jobban terpeszkedő terjeszkedő mainstream mellől kinézve mindenkinek izgalmas és ingerben gazdag élete van, én most megrekedtem, nem találom sem izgalmasnak, sem érdekesnek az életet, nyöszörgök és jajongok, miközben pontosan tudom, hogy ha nem így lenne, akkor nyöszörögnék és jajonganék igazán.

Mindenesetre elmentem barlangászni barlangba.

A barlang nekem nem jó terep, egyszer ugyan voltam Aggteleken, de akkor még kisgyerek voltam, és bár annak is félős,  nagy tömegben ez mégsem tűnt fel. Egyszer pedig a Tátrában bementünk a családdal egy jégbarlangba, alapvetően az maradt meg, hogy szlovák nyelvű vezetésre sikerült befizetnünk, így némileg szigetet képeztünk a többiek között, de mindig arra fordultunk, amerre a tömeg és az elvárásnak megfelelően csodálkoztunk is. És utána piknikeltünk egy hegyi patak mentén, ezzel ki is merítem a kapcsolatos emlékeket.

Ennyi. No more barlang. Én még Ausztriában sem mentem be soha a sóbarlangokba, zártak és szűkek és sötétek, nagyjából éppen az ellentétei annak, mit én kívánok.

Most viszont néhány futópajtival  bementünk és rögtön kettőbe is, így a 10 évenkénti barlangbajárás két ciklusát is kilőttem egy nap alatt, lehet utánam csinálni. A barlangok továbbra is szűkek, sőt, szűkebbek, mint emlékeztem, erre pedig nem annyira jó az a feltevés, hogy esetleg én lettem -e nagyobb.

Sötétek is, ez sem változott sokat, bár van fényvételi lehetőség, sőt, állítólag telefon is van, de a kipróbálására  nem adódott lehetőség, thanks God. 

A barlangba egyébként rendes faajtón megy be a nagyérdemű, mely faajtó kulccsal nyílik, ez tök fura, nem? Hát még az, hogy utánad be is zárják. A sötétség mellett csend is van, ezt onnan tudom, hoyg olyat játszott velünk a futópajti vezető, hogy a Szemlő-hegyi barlang közepén lekapcsolta a lámpákat, hogyaszongya, hallgassuk a csendet. Mert az jó. Mindenesetre én egy perc után mondtam, hogy oké, értem a lényeget, kérem vissza a fényt. Azért ez tök nyomasztó volt, hiába tudtam, hogy ott vannak velem néhányan és csak ki kell nyújtani a kezem, teljesen elveszettnek éreztem magam abban a fene nagy barlangban.

A barlang tényleg állati szép hely, ezt nem tagadhatom, cseppkő, meg kristály, meg minden, nagyon szép és nagyon örültem, mikor végre kijöttünk, mondtam is, hogy én ide soha nem szerveznék programot,  eddig sem, ezután sem, ezért szuper, hogy most másokkal bemerészkedtem.

Külön említést érdemel, hogy a Pál-völgyi előtti büfében nagyon jó a zsíroskenyér.

Hát, ennyi. Inger ezennel bezárva.

Na jó, még eszembe jutott, hogy először is felmásztam egy létrán, bent a barlangban és én, ezt csak az izgalmak fokozásáért. Kettő, hogy kétszer történt meg az a szívszorító  jelenet, hogy a járdásról lecsúszott a cipőm a 2cm-es mélységbe és iszonyúan megijedtem és a mögöttem jövőbe pánikszerűen belekapaszkodtam. Még jó, hoyg nem rántottam magammal a 2 cm-es szakadékba.

olyan, mintha vízben jártunk volna, de nem az csak beton. bármennyire is kiábrándítóan hangzik

tompulnak a színek, helló november

fejlődéstörténet

Úgy gondoltam, hogy egy zseni vagyok, mert megoldottam az étkezési dilemmát, kizárólag sült kolbász (és májas hurka) lesz, az tök jó, csak be kell dugni a sütőbe és magától. Na jó, persze, a vegának csinálok padlizsános pizzát, de azért nem nagy kunszt, valljuk be. Aztán eszembe jutott, hoyg mennyire szeretik a sütőtök-krémlevest, jó, az sem a világ vége, ha a tökdaraboláson túl vagyok, már kész is szinte. Szinte.

És hát legyen még krumplipüré a kolbászhoz, mert az meg régen volt, és az kell, na. És ha már így akkor nem kellene egy kis desszert is? Nem fogok sütni, mert arról gondoskodtam, hoyg full tele legyen a sütő, de egy tiramisu? Azt csak össze kell  dobni.

Ja, de a Középsőnek kellene még valami, amit még majd otthonra is elvihet pluszban, spenótos palacsinta. Ott egy kicsit vacakolni kell ugyan, de a többi úgyis pikk-pak készen lesz, hát belefér.

Bele is fért. Nagyjából a délelőttbe. Szűken.

folytassa

A család három tagja véletlenül betévedt egy sportboltba.

Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy a szülők szerint az azért nem fair, hogy a Legnagyobb cuki sapkát kapott a fejére, míg a szülők egyik tagja alaszkai aranymosónak, a másik pókembernek öltözött.

nyergelj, fordulj

Most csak így annyit mondanék a korábbi történésekkel kapcsolatban, hogy reggelre a csemete beadta a papírjait az egyetemre. Sosem találná ki senki, hogy milyen szakra.

Pszichológia.

menjetek nyerni, amondó vagyok

A nagy sopánkodás, értetlenkedés és szokásos bambulásaim közepette pedig elindítottam egy játékot itt. És csak ott.

Viszont iziben nyerhető egy szerintem gyönyörű Smarties Bag, nem apróztam el.

eldugott sarokban fejét felütötte a hedonista

Szóval, a hétvégén lementünk Tihanyba zárni. Ez egy szakszó, a téliesítést jelenti, ami meg azt jelenti, hogy vizeket kell leengedni, meg egyéb ilyen férfias tevékenységgel tölteni másfél napot. A helyzet adta feladatok egyikét sem kedvelem ismerem, és tök sokat tipródtam, mert közben a mérleg másik serpenyőjében sok munka lett volna és én annyira jól tudok haladni, ha egyedül vagyok, nem is értem, miért.

Végül mégis lementem én is, egyrészt, mert Tihanyról van szó, másrészt meg remek időt ígértek,  harmadrészt meg szeretem azt gondolni, hogy én mindig jól tudok dönteni, ha az élet rövid voltának tartalommal való megtöltése előtérbe kerül. Kicsit megsegítettem és előretoltam ezt a hedonista gondolatot.

Na, de az van ám, hogy Tihanyban nemcsak 100 %-os retro van, hanem egyetlen cserépkályha hívatott befűteni a teret és mondta nekem Zé, hogy no para, jól bedurrantunk (nemcsak befűtünk, azt gázzal lehet, fával durrantani illik). Azért amikor megláttam a cserépkályha oldalán a fél centis réseket, előtört bennem valami  urbánus tiltakozás, pedig sok mindent megéltem én is, de jó, nyomjuk el az aggodalmat, sőt, gyűjtsünk rőzsét. Meg aprófát. Meg papírt. Mikor mindez egyben volt, rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a lyukak teszik dolgukat és a kísérlet hamvába holt.

Én akkor felmelegedés céljából elmentem futni a partra, Zé pedig nyírt és nyesett, és ettől kimelegedtünk kellőképpen, meg különben is, úgy gondoltuk, hogy megvan a válasz a fűtésre: jó sok húst grillezünk és az majd belső fűtőanyagként szolgál. És lőn. 

A fügét a szomszédból vettük kölcsön.

Sajnos, a faszén sem működött előírásszerűen, ezért folyamatosan fújni kellett, ami elég fárasztó két éhes és fázásnak indult ember számára, de ezen a ponton kiderült, hogy miért is kellett nekem mennem, megtaláltam ugyanis a gumicsónak felfújására szolgáló cuccot (tudom, hoyg mindez egy szóval elintézhető lenne, de éppen azt az egyet nem találom) és innentől kényelmesen hátradőlve nyomattuk a levegőt. Időnként evés céljából abbahagytuk. Úgy emlékszem, alkoholizáltunk is.

Én este 6-kor, eltelve az élettel a kajával úgy éreztem, sétálni szottyan kedvem, így tettünk egy rendes kört, kaptunk Balaton fölé magasodó teliholdat is, tök sötétben értünk haza, nem vágytam volna másra, csak melegre. Csak az nem volt. Alternatív fűtési megoldásként külsőleg forró vízzel zuhanyoztunk és belsőleg újabb alkoholt vettünk magunkhoz, szellemünk felfrissítéséhez pedig nyakig bebugyolálva megnéztünk pár részt a  House of Cards-ból.

A hétvége további részében történt még bő 1 órásra tervezett, ám 2,5 órásra sikeredett túra Sajkodon, rendes ebéd, délutáni szunyókálás, további fügelopás, cukrászdázás, távozáskor körbeautózás a szigeten - mind-mind a felmelegedés jegyében. Hol a testi, hol a lelki.

a lista újabb eleme

Közben voltunk Tihanyban és felfedeztem, hoyg elfelejtettem fényképezni. Szerencsére arra még emlékeztem, hogy  egyébként a leveleket szoktam.

emberi játszmáink

Most éppen a bevásárlóközpont első és második emelete között (a mozgólépcsőn) történt meg az, hogy megkérdeztem a férjem, mégis mennyire szeret (nálunk ez egy bevett játék). Mert szép, szép, hogy szeret már 26 éve, na de mennyire, ugye, az a nem mindegy, szeretni bárki tud(hat)(na). És akkor elkezdte sorolni, hogy mint a mogyorót (a szemed sem áll jól), a biciklijét (nem kéne túlozni, mondtam), az akvarellt (mert mindig csak lódítasz) együtt. Na de akkor én rátapintottam a lényegre (nem megsértődtem, mert nagyjából azért képben vagyok én egy introvertált személyiség megnyilvánulásaival, egyébként meg a hosszú évek, ugye), és feltettem az egyetlen ideillő, ám egy millió fontos kérdést, vagyis, hogy és az aranygaluska? Az már nem fér bele, mi?

Óh, az aranygaluska, felelte, elhomályosult tekintettel, az aranygaluska sehol sincs ahhoz, ahogy én szeretlek.

Hogy helyén kezeltessen a válasz, tudni kell, hogy azt ő annyira, hogy 26 éve minden héten készítek neki. Vaníliasodóval.
Azt hiszem, szeret engem.

szervezetfejlesztő kerestetik

Megmondom, miről van szó. Vagyok én, aki táskákat készítek és van valahol egy általam elképzelt és kitalált világ, amelyben szintén ott vannak a táskák és ott vagyok én is, de egy sokkal dinamikusabb, energikusabb, hatékonyabb, s mindeközben kiegyensúlyozottabb módon. Sajnos, ez a két világ (a valóság és a jövő) még nem találta meg a halmazok közötti uniót, átugrálni pedig állítólag tilos és roppant veszélyes.

Én nagyjából tudom, hogy mit szeretnék, szerintem fel tudom vázolni ezt az idilli jövőképet, bármikor képes vagyok nem a Földön járni, ez nem nagy cucc, de már csak a végeredményt tudom elmondani, olyan, hogy köztes lépések, meg lépcsőfokok, meg tervezés, kalkulálás, üzleti terv, beosztás, céltudatosság, valamint józanság, önfegyelem, határozottság, elszántság, meg ilyenek, ezek hiányoznak*. Mindehhez még képes vagyok reggelre új (az előző napihoz képest akár pozitív vagy negatív irányba elhajló) jövőképpel ébredni, melyhez tudok ragaszkodni is, de józan észérvek hatására visszarendeződni is. Néha meg nem. Alapvetően nem vagyok optimista, szeretek borúsan látni, a borongás nekem semmi, zsebből előhúzom kívánt pillanatban, de meggyőzhető vagyok, hoyg ez nem jó, ez különben is biznisz, kőkemény racionalitás, semmi lelki tévelygés.

Na, szóval, keresem azt az embert, aki  a csak halványan körvonalazott feladat és a határozottan rossz körülmények ellenére is úgy érzi, tud velem valamit kezdeni, bírja a csapásokat, szereti a kihívásokat, tud dacolni minden nem egészen ideálisnak mondható feltétellel, állhatatos, kitartó, konok, céltudatos, miközben nem kiabál, nem sóhajtozik, hanem kedves és aranyos és alkalomadtán spontánul küld nekem szívecskét a facebukon, de azért elég határozottan tud nemet mondani a bennem váratlanul gejzírként feltörő ötletrohamoknak is.

Az ajánlat legvonzóbb részét a végére tartogattam, miképpen a legjobb falatot az étkezés záróakkordjának, szóval, hogy fizetni nem tudok, csak természetben, ellenben ha velem zöldágra vergődik a nyertes pályázó, utána ezt referenciaként bárhol elfogadják.

(e-mailben várom a bátrakat)

* mások szerint éppen fordítva van, de én előre szóltam

és ez mind ezen a héten történt

Váratlanul lett vagy nyolc új körömlakkom, hozta a postás, és váratlanul lett vagy fél tucat olvasnivaló könyvem is, és lesz decemberben softshell dzsekim futáshoz, mert Kanadában (!) vett nekem egy cuki csaj és hozza haza (meg egyebeket), és közben pedig más valaki felajánlotta, hogy varr nekem az oszlopos lábaimra való futógatyát. Mindeközben én senkinek semmit nem ajánlottam fel, nem kértem, szóval, mondja még valaki, hogy az emberek önzők, irigyek, undokok és érdekhajhászók és csak ellenszolgáltatásért cserébe hajlandók bármit is tenni.

Ja, azt én szoktam mondani. Vagy rám mondják? Összekeverem.

Mindenesetre nem szeretnék visszaélni a kialakult helyzettel, így mindenkit felhatalmazok, hogy szóljon rám, ha majd  olyanokról kezdek sóhajtozni, hogy nincs elég festék, nem elég az autó, vagy az autóra való téligumi, esetleg kellene még egy szoba, egy nagyobb nyaraló, ha pedig a férjemre kezdek célozgatni, azonnal töröljön a bloglistáról.

mondanám, hogy ez egy visszás történet

A rendező (aki egyben a főszereplő is) újabb (váratlan) fordulattal ismét megragadta a nézők figyelmét, pedig azok már majdnem hittek a bekövetkezett egyhangú nyugalomnak.

Van nekünk ez a gyerekünk, a Legkisebb, akit előbb Szegedre költöztettünk le, hogy 3 nap múlva itthon legyen, majd Pestre cuccolt be, ahol 6 napig bírta és visszajött, majd  éles snittel elment Hollandiába, ahol is másfél évet töltött, de Svájcba vágyott és ment, hogy 1 hónap után mégis inkább nem, ekkor vissza (haza) 5 napra, majd vissza Hollandiába, de más családhoz* és most ott tartunk, hogy vissza az eredeti holland családhoz.

Mindeközben én belső utazásokat teszek a teljes kétségbeeséstől a sztoikus nyugalomig.

* au-pair-ként

nem lehet kedvemre tenned

Minden igaz és a fordítottja is.

Itt van hát az új gépem, gyors, pontos, segítőkész, illedelmes és elnéző. A Legnagyobb Danija eljött velünk vásárolni, ami nagyon hasznos volt, az eladóval folytatott beszélgetésből mi nem sokat értettünk, Zé azt mondta, jelezzük, ha fizetni kell, ő majd akkor a pulthoz lép és elegánsan átadja a kártyáját. Lőn.

Két napos alapozás után érkezett meg hozzám, mindent kinyert ez a Dani* a régiből, pedig én teljesen lemondtam mindenről és ez tök furcsa, mert eleinte jajongtam, hogy jaj, mi lesz a fényképeimmel, aztán eszembe jutottak a filmek, aztán jöttek a különféle dokumentumok, hogy anélkül meghal a biznisz, következtek a bejelölt és időhiány miatt eddig el nem olvasott cikkek, majd a blogok, na, hát blogok nélkül végképp nem tudok élni. Minden újabb elemnél az előzőről már le is mondtam, el is temettem, keresztet vetettem rá, nyilván kellett a hely az új siránkozásnak, nem vagyok én fiatal laptop, hogy annyi minden elférjen a memóriámban. Szóval, szép sorban eltemettem a múltam, hogy akkor most új élet, új fényképek, új filmek, új dokumentumok, új biznisz, új cikkek és új blogok. 

Új lap.

És akkor kiderül, hogy minden megvan. Hát, majdnem megsértődtem, elvégre én itt felkészültem egy new life-ra, frissítés, meg upgrade, ami kell, csontjaimban éreztem a változást .Biztos úr, esküszöm, én akartam.

* nem tudunk nála jobbat elképzelni a legnagyobb mellett. mert nincs is nála jobb