2012. július 9., hétfő

WTF

Na, úgy kezdődőtt, hogy ez egy jó nap lesz, korán keltünk, viszonylag friss éjszaka után voltunk túl, dolgoztam negyed 7-től, a kukát sem felejtettük el kirakni, volt tejszín is a kávéba, haladt a nap a mag útján, sőt, Móni barátnőm is itt volt és tök sokat beszélgettünk és tök jó volt, de aztán 13, 42 -kor elkezdett fájni a fejem és akkor itt váltott a nap ritmusa.
Kiderült, hogy nem válaszoltam egy tényleg fontos levélre, hogy kitöröltem egy még ennél is fontosabbat (kukában sem, sehol nincs), hogy totál elfelejtettem egy nagyon f/pontos határidős megrendelést, hogy elfogyott az az anyagom, amiből még azt hittem, rengeteg van, majd mindehhez elfelejtettem ebédet főzni, ezt sem kell megkérdezni, hogyan, nem tudtam porszívózni, mert  szikra jött ki a konnektorból, eltörtem egy üveget, előbb nagyobb darabokra, majd apró zúzalékra, találtunk egy egértetemet, nem tudtam nézni tourdefrance-ot, amit akartam barkafonalakat rendelni, már egy sem volt, de nem is baj, mert mintegy a nap megfejeléseként  kiderült, hoyg holnap át kellene utalnom annyi pénzt, amennyi nincs is a számlámon. Menetközben elvesztettem egy barátot, szóval, ez a nap mondjon le, WTF.
 

9 megjegyzés:

  1. ez a nap akkor tényleg mondjon le. és jöjjön ennél már csak jobb. fejfájásod már jobb?

    VálaszTörlés
  2. Barátokat nem lehet olyan könnyen elveszteni. A villamosságot meg nézessétek át légyszi otthon, meg addig is gumipapucs - ne ijesztgess, légyszi! Ezenkívül együttérzés a köbön, ölellek.

    VálaszTörlés
  3. A nagyon-nagyon fejfájásban osztoztam Veled tegnap (fél tízkor már aludtam (én!), durvaa!), a sz@r napban is, bár látom, a Tiédet meg sem közelítette sz@rságban :), mindenesetre jobbulást és kitartást!

    VálaszTörlés
  4. ennek én most tényleg örülök, nem e fejfájásnak, hanem nem ennyire durva nálad, komolyan, már ennek is tudok örülni.
    na, majd lesz jobb is.

    VálaszTörlés
  5. Zsömin keresztül küldtem Neked egy kis vigasztalást, kérd el tőle! <3

    VálaszTörlés