2012. július 3., kedd

Most megmondom, ebből éhhalál lesz

Lehet, hogy erős a drámai érzékem, de azért ez most minden forgatókönyvet felülír. Az egyetlen jó dolog az, hogy a kertben alszunk, sőt, úgy érzem,  10 centis hómagasságig be sem jövünk, és az is tök jó, hoyg teliholddal alszom el, hajnalhasadtával ébredek, nagyon bírom, meg azt is, hogy reggel hajnalban még bírok valamit tenni, mert akkor még elviselhető a hőmérséklet.
Na de onnantól (10-től). Néhány nap elteltével már sok nekem ez a félhomály, hogy sötét van és szerintem büdös is, bár ezt a háznál lévő férfi tagadja, nem érzi. Ezen vitázgatunk egy kicsit, ennyire telik, egy rendes veszekedésre sem futja az erőnkből, büdös van, nincs büdös, nem lehet, mert  megy a ventilátor. Mintha az szagtalanító lenne.
A munka nem halad, egyik sem, még inkább toporog, kurva nagy szenvedés van.
Szeretném, ha nyafogna más is.

22 megjegyzés:

  1. Nyaf-nyaf, csatlakozom. Csak mi még kint sem tudunk aludni, itt a nyócker közepén ez nem lenne olyan egyszerű. A munkába, és szükséges boltba járáson kívül a méteráru boltokat járom (vagy szédelgem), hogy találjak végre se túl apró, se túl nagy virágos, több színben azonos mintával fellelhető anyagot anyukámnak, Krisztinek és saját magamnak varrandó ruhához. Ha ez után hazaérek, engem is a vaksötétre redőnyözött lakás fogad, és a hűvös zuhanyon, meg jégkrémből kavart tejes shake-en kívül nem jutok itthon semmire.
    Tehát ne aggódj, nem vagy egyedül, sokan vagyunk, szerintem több, mint elegen. :o)

    VálaszTörlés
  2. de aggódni akarok!!!!!!!!! meg nyöszörögni. holnap elhajtom az férjem valami hidegcsináló gépet venni, haza nem jöhet nélküle.

    VálaszTörlés
  3. Az a baj, hogy a ventilátortól nekem meg kijött a faszományos kis kötőhártya-gyulladásom. De állom a sarat, mert anélkül meg nem bírok aludni. Ma nekem is fel kellett volna adnom már egy csomagot, de nem vitt rá a lélek, hogy elmenjek a postára. Itthon vagyok, és állásomban is eresztem a levemet :(

    VálaszTörlés
  4. Én is besegítek: nyaffnyaff, még egy nyamvadt erkélyem sincs, se két oldalra ablakom, hogy huzatoljak, se ventilátor, se redőny... nyaaaaafff :o)

    VálaszTörlés
  5. És milyen jó a gőzölgő vasaló kellemes melege is még a 30valahány fokos szobában....tegnap volt nálam a halálpont, ma már kényszermunkát tartottam, mert ugye nem túl kifizetődő üres kézzel wampolni.
    Szenvedek, izzadok, hozzám ragad a cérna, nem tudok gondolkodni, kapkodok, ideges vagyok, veszekedek a férjjel és a ventilátor ami a meleg levegőt kevergeti meg szétfújja a szabásmintáimat.
    Havat akarok lapátolni.

    VálaszTörlés
  6. Mi reggel beugrottunk a pékségbe... Nálunk közvetlenül a kiszolgálópult mellett sütnek, nagyban. Amikor kijöttem, határozottan úgy éreztem, hogy nincs is annyira meleg kint. :) A minap a kedvenc kifőzdénkben is beszélgettünk Ottó bácsival, aki megnyugtatott, hogy a konyhán 60-70 fok is összegyűlik, úgyhogy onnan is boldogan ténferegtünk ki a 35 fokba. És ilyen élmények után tényleg jobb. De mára, a többnapos könyörgésem után kaptam egy zsák luxusjeget a benzinkútról, mert nem lehet olyan gyorsan készíteni, ahogy fogy. :)) Ja, és a hozzánk való klíma olyan drága lenne, hogy tényleg WAMPra kellene gyúrni, mert az emeleten meg lehet veszni. Úgyhogy megyek ki Maflához aludni. :)

    VálaszTörlés
  7. ha az jelent valamit, hogy hetfon klimat szerelnek, mert feladtuk... pedig azt hittem a klima hozzank nem jon, mert (probaltuk) es nem az igazi... szoval veled vagyok:-P

    VálaszTörlés
  8. Mindig amikor panaszkodni kezdenék, eszembe jut a múlt nyár, amikor téli dzsekiben is fáztam augusztusban. Akkor mindig visszafogom magam, mert még mindig inkább kánikula nyáron, mint egész évben tél. Én szóltam okosat, uff.

    VálaszTörlés
  9. Teljes együttérzés.
    Tetőtér,éjjel-nappal 33-34fok.
    Ablakot nem merünk nyitni amióta betörtek,csak a riasztó felszerelése óta bukóra,az meg szinte semmi.
    Munkákat leredukáltam nullára,illetve a túlélésre,UV riasztás után medence a kicsivel estig.
    És közben magamban,halkan éneklem az "Add már Uram az esőt" c.számot,én aki imádja a meleget, a nyarat,de nem rendelkezik afrikai felmenőkkel,hogy bírja a szavannát.

    VálaszTörlés
  10. Nyafognék én kánonban, de ahhoz sincs erőm. Pedig én a vályogházban fogjam be a számat, bent jó az idő, de azon nagyon nyűglődöm, hogy napközben nem tudok kimenni a verandán túlra. szeretem én a nyarat, csak a meleget nem bírom (tó/tenger nélkül).

    VálaszTörlés
  11. Az irodában, ahol dolgozok, már most 36 fok van. Energiastop miatt villanyokat nem lehet kapcsolni, se a folyosón, se az irodában... (kórházban dolgozok). Ventilátorunk a sarokban röhög rajtunk! Gondoltam, kikapcsolom a számítógépet is és hazamegyek, hogy spóroljak nekik - a vezetőség nem rajong az ötletért, pedig milyen jó lenne! :) Otthon igaz korom sötét van, mert az összes redőnyünk leeresztjük kora reggel, mikor eljövünk, de legalább a ventilátort bekapcsolnám és elé feküdnék, sőt, beugranék a zuhany alá is! :) Helyette itt ülök a saját levemben én is... (ha nem csak nyafogni szabad, akkor leírom azt is, hogy azért jó dolgom is volt, mert az elmúlt héten és a mostanin is majdnem minden nap le tudtunk ugrani este a 15 km-re lévő Balatonra!!! - csak ez tart életben azt hiszem! :)

    VálaszTörlés
  12. ez is vályogház,derékig kővel (sziklával),meg játszunk mi is az ablakokkal,rolókkal, de az, hoyg közben mennie kell a férjem machintosh-ának mint hőtermelő szupererőnek, meg az én varrógépemnek,meg a vasalónak,magyarul dolgozni kell:), mindezt egy szobában, azt kompenzálni csak a kintalvással tudom. :)
    ja, a fővárosi heti két látogatást még szeretném idebiggyeszteni. :)))


    de én már nem nyafogok, hanem sajnálok,oké?

    VálaszTörlés
  13. Én mindig nyafogok ilyen időben, már tiniként is utáltam ilyen időben randizni. :-)
    Van, hogy csak úgy nyögdécselek összefüggéstelenül és mikor megkérdi a férjem, hogy mi a bajom, csak sóhajtozom, hogy "a meleg"...

    VálaszTörlés
  14. Én alig élek, rettentő gyenge vagyok állandóan-ájulás határa,DE: drága 6 éves Csillagom ebben a hőségben 38,2 fokos lázzal esett ágynak az este.:(

    VálaszTörlés
  15. Na,én meg Mammka után inkább befogom!

    VálaszTörlés
  16. amikor "hűvös" kezdett lenni az éjjel, kezdtünk neki 40 kiló sárgabarack lekvárrá főzésének....maradt mára is.....
    ugye télen majd örülni fogok neki?:)

    VálaszTörlés
  17. én is befogom, nagyon is, de együttérzek.. nálunk meg még nyár nem volt, tavaszből őszbe, esik állandóan és 18 az átlaghőmérséklet, július. éljen a nyár, így is, úgy is..

    VálaszTörlés
  18. Ok, ha nyafogást kérsz Zazi, kaphatsz...tizedik emeleti panel, az egyik oldal (kissé északra hajló) keleti -itt van a konyha és a "varrós" szoba (meg a gyereké is, de őt elzavartam az apja tóparti nyaralójába -, a másik oldal délnyugati, itt a háló és a nappali...mindezt méretes, redőny nélküli panelablakokkal... a konyhában még függöny sincs (mondom, 10 emelet, és erre nincs belátható távolságban másik ilyen magas ház), reggel hatkor már 36-37 fok van, de amikor elmegy a nap is csak 34-35-re "hűl"... a déli oldalon... ugyanaz, fordítva, ott reggl 11-ig 34 , utána 36 fok... a ventillátorokat nem bírom, ráadásul utálom is, és úgyis csak ugyanazt a meleglevegőt kavarják, ha huzatot próbálok csinálni minden (könyv, papír, ajtóüveg) repül, ha nem próbálok csinálni megfulladok... pár hete elraktm a téli dunnámat, de fölösleges volt, mert nélküle éppúgy izzadok, mint alatta...főtt kajára sem vagyok hajlandó gondolni, nemhogy sültre... mondanám, hogy tutti fogyókúra, de a fagylalt sajnos így is elég kalóriát tartalmaz...

    VálaszTörlés
  19. volt itt néhány horror már, de a panelben lakók viszik í prímet, iszonyat:(((

    Éva: Virág gyerekünk is nyüszög, hoyg neki, aki napimádó és melegkedvelő, be kell érnie a holland 20 fokkal. ebből az is látszik, h a mi családunk nyüszögős család.:)

    VálaszTörlés
  20. Panelben lakom, három szintes, harmadik emelet...A tartós melegtől az alkar vastagságú gyertya simán megolvad...Alagútban dolgozom, ha mossák, reggel folytogató a levegő, büdös,dohos. Kötelező egyenruha, télen-nyáron zárt cipő! S a hiedelmekkel ellentétben nem pince-hőmérsékletű alagutat gondolj, hanem felszíni hőmérséklettel megeggyezőt. Fél háromkor kelek...De ez a munkám...Néha még szeretem is.
    A meleget, a meleget viszont gyűlölöm!Legalábbis ezen fajtáját.

    VálaszTörlés