2012. június 5., kedd

Hogy legyen, azért

Szombaton, még az esemény előtt, elraktuk a bodzaszörp újabb adagját, 15 litert palackoztunk a  háznál lévő férfival, ekkora mennyiségnél elkél a segítő kéz, én töltögettem, ő csavarozta és vitte az előtte több ponton is kialakított dunsztba. A legjobban egyébként a hűtőládát szeretem, kibéleljük takaróval, bele a cucc, betakarni a takaró másik felével, rá a tető, ennél lassabban nem hűlhet ki máshol sem. Márpedig az cél.
Tegnap pedig, az esemény után, leszedtünk még egy adag bodzát, ez citromfűvel és citrommal hűsöl, és akkor idénre befejeztük a bodzavirággal való produkciót, de csak a virággal, mert ahoyg elnézem, nem jutottunk a végére és lesz bodzabogyó bőséggel, ami megint csak jó.

Sokat befőzni pedig azért kell, mert egy, hogy mindig viszünk magunkkal a városba, ahol a családtagok nem főznek be, kettő, hogy nem kontinentális reggelihez vagyunk szokva, hanem pirítós (kalács) lekvár típushoz, három, hogy mi a saját lekvárt tesszük a joghurthoz, így valóban gyümölcsjoghurtot kapunk, négy, hogy bizonyos emberek kanállal eszik csak úgy. Nem én. Én nem. Csak néha.
Meg olyan is van, hogy feldobjuk a krémet kicsit, például a joghurtos-tejszínes eperkrémhez simán öntöttem a bodzaszörpből is,mitnemondjak.
És akkor az, hogy palacsinta, még nem is mondtam, ugyebár. Meg a többit.

Az pedig, hogy öten jelezték, hogy eddig soha nem/nagyon ritkán főztek be, de most kedvet kaptak és kipróbálják, azt sikernek érzem, igenis, igenis.





7 megjegyzés:

  1. szinte csak bodzaszörpöt szokok befőzni.
    mivel az idén eddig nem alakultak úgy a dolgok, tegnap belehomorítottam... a konyha padlóján sorakozik az összes edényem: 31 liternyi szörpkezdemény :)

    VálaszTörlés
  2. remek! ugyehogy a legjobbak egyike?? ugyehogy??
    (ügyes vagy, szuper!)

    VálaszTörlés
  3. abszolút kedvenc!
    ügyes majd akkor leszek, ha már palackozva várja további sorsát... az üvegmosós részt ha lehetne, szivesen kihagynám :)

    VálaszTörlés
  4. "Az pedig, hogy öten jelezték, hogy eddig soha nem/nagyon ritkán főztek be, de most kedvet kaptak és kipróbálják"

    - nem beszélve azokról, akik ugyan nem vallják be, hogy tőled kaptak kedvet, de lelkesen követik a példát, és még írnak is róla, na igen, az is elismerés, csak nem ismerik el. ;-)

    VálaszTörlés
  5. ah, biztos nincs olyan! :DDD
    (puszi)

    VálaszTörlés
  6. Az idén már a második adagnyi készült el épp ma nálunk is. :)

    VálaszTörlés