2012. június 11., hétfő

Befőzés X. - rebarbara-grapefruit lekvár

A rebarbarára vadászni kell, elég sokat nyafogtam már emiatt, a piacon továbbra is 1200 Ft/kg aranyáron adják, ha fonnyad, hát fonnyadjon, akkor sem adják olcsóbban, rendben, de én meg nem fogom megvenni (nagyon más sem, ahogy elnézem). Szerencsére  kaptam tippet, hol olcsóbb, pontosan a harmadjáért szereztem be rengeteget, de még a grapefruitot is remek áron kaptam.
Így kezdődött, majd úgy folytatódott, hogy a wamp előtti napon készítettem el véglegesre a lekvárt, amíg (be)főztem, nem volt ezzel baj, utána döbbentem rá, hogy hány óra is van.

A lekvár receptje Esztertől van, ő pedig itt olvasta, azonban egyetlen ponton nem követtem a receptet, én ugyanis minden cuccot, vagyis a grapefruit levét, héját, húsát (utóbbi kettőt sajátos technikával szabadítva ki) egyszerre főztem (na jó, a magok külön voltak nálam is), nem szűrtem le, hanem ebbe ment a rebarbara, nevezzük lustaasszony lekvárjának, nem zavar. 
Olyan finom lett, hogy mivel minden trükközés ellenére sem tudtam úgy játszani az üvegekkel, hogy maradjon, egyetlen kanállal maradt, az pedig a kisebb palotaforradalom után eltűnt.

És a legjobb jóindulattal sem lehet pinknek mondani a lekvár színét, inkább mintha sárgarépából készült volna, nagyon vicces.

 

 





4 megjegyzés:

  1. Nekem az az emlékem van gyerekkoromból, hogy a rebarbara a jég hátán is megél, néha beledobáltuk egymást, ilyenek, szerintem ültethetnél.

    VálaszTörlés
  2. Szívesen járnék hozzátok reggelizni. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon belejöttél, mennyi finomság!

    VálaszTörlés
  4. a mi rebarbaránk nem élt meg a jég hátán is, sőt, sehol nem maradt belőle,eltűnt a kertből.

    a lekváros pirítós... hát,az nagyon finom.a többiről nem is szólva!

    én eddig is főztem be, kivéve a tavalyi évet, ill.akkor is, csak kisebb lelkesedéssel, átmeneti zavarom volt hosszan, no, de idén!

    küldenék mindenkinek egy-egy üveg lekvárt. :)

    VálaszTörlés