2012. május 6., vasárnap

Ömlesztve

(részben) Táskás bejegyzés következik.

Arról értekeztünk a múltkor egy nem ismert ismerőssel,*  illetve ő nem értette, ő sem, hogy egy évvel ezelőtt, ha felvetett egy témát a blogjában, arra kommentözön volt a válasz, sőt, láncreakcióként körbejárt a blogokon a boncolgatás, most pedig nem hogy nem, hanem nagyon nem. Tudom, hogy vannak ilyen jusztse, meg jusztde kezdeményezések, de egyrészről szerintem ezek hirtelen fellángolásból születnek, másrészt pedig nem hiszek az ilyen elhatározásokban, s hogy ne rontsam önmagam képét magam előtt még jobban, nem is csatlakoztam. Viszont azzal a tapasztalati úton szerzett megállapítással megfűszereztem az eszmecserét, és tényleg tudtam újat mondani, mert mások nem tagjai a FB közösségének közönségének, tehát nem ismerhették az ottani viszonyokat, hoyg ugyanarra a táskás képre itt nem érkezik megjegyzés, ott viszont legalább húsz. És most nem a lájkolásra gondolok, ami nem idő, nem fáj, nem kér kenyeret, hanem kommentre, tehát szavakból, mondatokból álló véleménynyilvánításra, amihez nyomkodni kell a billentyűzetet. Ez azért nekem is érthetetlen, állítólag még fogunk csámcsogni a jelenségen.

Valószínűleg ez az oka annak, hogy nincs kedvem felrakni táskákról képeket, csak akció van, re(akció) nélkül, de lehet, hoyg csak simán elfelejtem, ami viszont ugyanerre vezethető vissza, így viszont elképzelhető, hoyg nem látom át, mit mutattam, s mit nem, meglehetős rapszódia figyelhető meg ezen a téren (is).
Azt sem szoktam mondjuk érteni, hogy hogy a fenében van itt naponta több száz olvasó**, néma csendben olvasnak, jelet maguk után nem hagynak, onnan érzékelem a jelenlétüket, hogy egy, a statisztika mutatja, kettő, hogy  e-mailek érkeznek, ill.a FB-on írnak a bizniszoldalra. Ez furcsa, nem? Vagy nem is az?

Na, a táskákról:

1. nyári kézitáska,  készül majd még többféle színben

2. egy törzsvásárlómnak, nyárra

3. a shabby Smart-ies pénztárcája


4. fúzió, felismerhető, hogy mely két táska, azt hiszem


5. Smart-ies

 
 6.easy bag-ek egy része


7. (most ez már volt vajon?) Smart-ies

 Készültek mogyorószínű, zöld, valamint country big bag-ek,nem fárasztanék vele senkit, azokat tuti unjátok ismeritek már.

*nem ellentmondás
**a Google statisztikája pontosabb, mint ezek a mindenféle számlálók


22 megjegyzés:

  1. Én szeretem a táskás bejegyzéseket, de a nemtáskásakat mégjobban, mert most táskát úgysem tudnék venni, meg van is elég, a gondolataid viszont mindig jók :).Szóval kommentelhetném, mindig, hogy gyönyörű, csak az meg uncsi lenne. Még úgy is, higy néha azt írnam, nekem ez a homokszín nem jön be, de hát van aki meg pont ilyenre vágyik ugye, miért írnék róla.
    Fb-n meg nem vagyok.

    VálaszTörlés
  2. Én is el szoktam tűnődni ezen a téren, és én sem tudom. Amit észrevettem okokat: egyre több a blogok száma, nagy tere van a fb-nak, elmúlt a blogok varázsa. Talán ez mind együtt.
    Én minden esetre szeretem itt a képeidet, mindet, táskásakat főleg:) Mivel írtad, hogy fb-ra több táskát teszel fel, ezért ott nézegetem meg,ami itt nincs, innen klikkelve. Írni oda nem írok, mert nem regisztráltam, de örülök annak, hogy ott láthatom őket mind.

    VálaszTörlés
  3. látod,NHné,én meg azt hittem/hiszem, azok unalmasak, a gondolataim.komolyan.

    Judit: sztem ez ott sántít, aholmondtam,mert ilyen okos vagyok, hahahah, szóval, hogy a FB-on hagynak megjegyzést és nem itt. ebben nem a blogok számának gyarapodása a hibás, majd még sokat gondolkodom rajta és kitalálom.
    vagy gondolkodom és nem találom ki.
    esetleg nem gondolkodom és kitalálom - jaj, ez nekem kedvező fordulat lenne!

    és bizony az is megeshet, hoyg nem gondolkodom és nem találom ki - ez viszont a valószínű.

    nem tudom,érezhető-e, hogy most egy nagyot aludtam és friss vagyok. :DDDD

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Én nem is tudom, hogy írtam-e már ide megjegyzést. De az, hogy állandó olvasód lettem úgy gondoltam egyértelmű jele annak, hogy tetszik, amiket írsz és amiket csinálsz. Én nem vagyok FB-n, nekem az már túl sok, és nem is tudom, hogy ott mi a szokás. Igazából a blogokban sem tudom, mert ezt sem régóta csinálom. A későbbiekben (ha majd egyszer lesz pénzem) biztosan szeretnék tőled majd táskát is, szóval akkor mostantól, ha valami igazán tetszik, akkor arra mindenképp fogok reagálni. Nehogy eltűnj innen, mert nagyon szeretem naponta olvasgatni, és nézegetni a bejegyzéseidet. 3 gyerek és tanulás mellett néha egy kis felüdülés. Sőt, ha így ismeretlenül érdekel a véleményem (ízlésem) akkor szívesen kiválasztom azt a 3-4 táskádat, amik nekem a legjobban tetszenek. Amúgy pont tegnap este nézegettem őket végig :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Rita!

    Én a napi több száz olvasó egyike vagyok. :) Nagyon szeretem a blogodat, csak nem szoktam kommentelni. Ez lehet, hogy csúnya dolog, de az az igazság, hogy általában nem érzek rá vágyat. Eddig csak egyszer éreztem, akkor is egyből szerettem volna áttérni e-mailes levelezésre, át is tértünk. :) Nem tudom, hogy ez összefügg-é azzal a személyiségjegyemmel, hogy én amolyan csendes szemlélő vagyok az életben egyébként is. Mindazonáltal, mint már mondottam, nagyon szeretem a blogodat, ezért sokszor előfordul, hogy naponta többször is ránézek, van-é friss bejegyzés - lehet, hogy más is hasonlóképpen tesz, így jön ki a több száz?? :) - és szinte mindig örömmel állapítom meg, hogy van!!!! :)

    Szeretettel, köszönettel a blogodért, amit abba ne hagyj!!!
    Bea (a Vámos-könyves) :)

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Talán a jelenség magyarázata, - amit én is erősen érzékelek mostanában - hogy a FB-n szinte mindenki ott van, a rokonok, az ismerősök, a munkatársak, a szomszéd...(én nem), akár van blogjuk, akár nincs. Itt a blogvilágban pedig "csak" egy zárt kör működik, sokan azt sem tudják mi az a blog (évekig én sem tudtam!). A FB folyik a csapból is! És ha már oly sokan vannak ott, mennyivel könnyebb, jobb, egyszerűbb ott írni véleményt: sokkal többen vannak jelen. De ez csak az én meglátásom, s talán egyszer én is FB-os leszek, de egyelőre nem vonz a gondolat. Maradok blogger :-)
    (és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy néha nagyon nehéz kommentelni: mire leírom a két kódot (általában sokan nem állítják át ezt az opciót), addigra ált. az egyiket elrontom, nehéz őket kisilabizálni - szerintem)

    VálaszTörlés
  8. Nemrégiben is írtál egy hasonló tárgyú tépelődést, hogy fb vagy blogvilág, és arra jutottunk többekkel közösen, hogy ez sokkal zártabb, intimebb közösség. De ezzel nem mondtam újat, most sem. Naszóval csak pakold ide fel azokat a táskákat (időnként úgyse állom meg szó nélkül, egyszer meg majd csak lesz nekem is egy), de főként a Zsömiről, sokat, sokat.

    VálaszTörlés
  9. Az a fúzió, az pont olyan nekem való! Csak az easy bag-ek közül a középső mintájával, lilán meg kicsit zölden is. :)

    VálaszTörlés
  10. Halihó, én is jelen vagyok itt rendszeresen és bocsi de én magamban kiáltok mindig mikor olvaslak. És egyetértően bólogatok.Nehezen jönnek már akkor a szavak amikor Te azokat olyan frappánsan, stílusosan összerendezgetted. A táskák meg mindig jóóóóók!!

    VálaszTörlés
  11. Tudod, én csak itt látogatlak, rendszeresen. És nem amiatt, hogy növeljem a statisztikát. :-) Szeretem, ha hozol táskás fotókat; szeretem, ha elmélkedsz; szeretem, ha bosszankodsz; szeretem, ha könyvekről mesélsz; szeretem, ha főztödet mutatod. Igen. Kellenek a hozzászólások. Kellenek ezek az életjelek az univerzum másik oldaláról, tőlünk, az olvasóktól. De gyakran lusták, visszafogottak, türelmetlenek vagyunk. És olvasás után már megyünk is tovább... komment nélkül. (Hova ez a rohanás?)

    VálaszTörlés
  12. jó lesz, ha szépen előbújtok a kis csigaházaitokból,milyen helyre kis kommenteket tudtok írni,ugye,ugye:)

    én azt a jelenséget nem értem, hogy aki a blogvilágban IS van,meg a FB_on is,mint én. hogy azzal mi van. én szoktam bajban lenni, hogy amikor valaki belinkeli a blogbejegyzést a FB-ra,akkor most hová is írjam a mondandóm? oda, vagy katt a linkre és a blogra? vagy hogy is van ez.:)

    VálaszTörlés
  13. Szia Rita!
    Én is csak a csendben olvasós csoportba tartozom, mert a te megfogalmazásaid mellett, nekem igen csak kisebbségi érzéseim vannak. De imádlak olvasni(minden nap) és a fotókat is mindegy milyen is az.

    VálaszTörlés
  14. na neeeeeeeeeeeeee----- én meg azt szeretem, ha írtok és soha nem nézem a megfogalmazást. engem az nem befolyásol. tessék kommentelgetni!

    VálaszTörlés
  15. Én jobban szeretem, ha valaki a blogra kommentel, mintha a fb-ra. Az olyan, mintha nem csak felhívna telefonon, hanem meg is látogatna. :)

    VálaszTörlés
  16. Èn nemrég kezdtem olvasni a blogodat, igazából a táskák miatt. Nagyon szépeket csinálsz! :) Èn nemrég kezdtem el varrni, és jó körülnézni, hogy ki miket csinál! (: Tetszik amiket csinálsz! (:

    VálaszTörlés
  17. ugye, Eszterke?? hát jöjjetek!:))

    örülök, ha tetszik, baglyoslány! :)

    VálaszTörlés
  18. Kedves Rita!

    Újat én sem fogok írni neked...Szinte minden nap olvasom a bejegyzéseidet. Kellemes időtöltés, hozzátartozik a mindennapjaimhoz. Ha "táskahiányom" van akkor kattintok a FB-os oldaladra... (Nem vagyok igazán FB-rajongó, sőt...) A véleményezés, hát nem az erősségem egy-két szót én sem szeretek "odabökni" hosszabbakra meg nem futja :)
    Szerencsére nekem van már "zazáleas" táskám (bár, hogy őszinte legyek hirtelen felindulásból megrendeltem csak épp olyan kabátom nincs amihez hordani tudnám - zöld kordbásrony táska, zöld és narancs őszi levelekkel... de azért szép!)

    VálaszTörlés
  19. Kedves Rita!
    Igen, inkább én gyors, rövid kommenteket szoktam hagyni nálad a FB-on, mint pl. az a kék-barna táska a legszebb a világon, meg ilyesmi. De itt pl. nagyon tetszik a fúziós is :) Amúgy meg minden egyes írásodat elolvasom (szeretem), csodálom a fényképeidet is, abban is jó vagy nem csak a táskákban. Néha úgy gondolom, hogy nem írok kommentet a bejegyzések alá, pedig van véleményem, csak lehet, hogy úgysem érdekli a blogger hölgyet (úgy általában) az én véleményem. Azért mert olyan kusza lenne, mint most ez, néha én is az vagyok. Ezt a hozzászólást benne hagyom így, hiába van szóismétlés is ...
    Ölellek, Éva

    VálaszTörlés
  20. szeretem a kommentben a hibákat,mert azokon látszik, hogy úgy írtak nekem,mintha beszélgetünk volna, nem gondolkodtak különösebben. komolyan.

    VálaszTörlés
  21. Na jól van Rita! most már légyszíves hagyj fel a táska-varrással. ugyanis minden alkalommal , amikor új képet teszel fel, megtagadom előző önmagamat, és korábbi vallomásaimat. Azt mondom ugyanis: "ez tetszik a legjobban". és mi történik?? másnap egy másikra mondom ugyanezt. most pl a sárgákra..no és a rózsás bordóval... még az enyémet is túlszárnyalja, pedig az se semmi!!!

    VálaszTörlés
  22. És ilyenkor persze dőlnek a kommentek :)) Csak hát a face-n villámgyorsan látunk mindent, és nem mélázunk el felette. De ettől még nem szerettem meg a face-t, sőt, csak használom.

    VálaszTörlés