2012. április 10., kedd

Kend pediglen mit olvas?

Elhanyagoltam a könyves beszámolókat, gondolom, az is az oka ennek, hogy az utóbbi időben nem futottam bele (számomra) érdekes könyvekbe, elolvastam őket, de messze nem éreztem azt az igazán jó érzést, hogy a másnapi korai kelés ellenére is csak még tíz oldalt, még ötöt, na jó, a fejezet végéig, de aztán vége, majd ugyanez  elölről. Nem is volt kedvem írni róluk, de majd most összeszedem magam.

Viszont ehhez kapcsolódóan, meg azért,  mert a FB-on 2500-an vagyunk, játszani fogunk, már akinek van kedve. A részvételhez annyit kell tenni, hogy vagy a FB oldalamon vagy itt, a blogon, meg kell írni kommentben, éppen mit olvastok. Minden szentnek maga felé hajlik, mint tudjuk, én pedig szent sem vagyok. Mint tudjuk.
A játék hírének megosztása ugyan nem kötelező, ám nem is felesleges, ez a játék rébusz része. :)
Határidő: 2012. április 16., hétfő, éjfél. Másnap sorsolás!





74 megjegyzés:

  1. Hű, milyen szuper táska! Bele is tenném a könyvet, amit épp olvasok: Baráth Katalin: A fekete zongora...
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  2. Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset.

    VálaszTörlés
  3. AC rajongóként engem AC-vel mindig le lehet venni a lábamról, arról nem is szólva, hgy Baráth Katalin könyvét egy éve hajkurászom.

    mondjatok még! :)))

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Én mint zg blogolvasó most a Mesterkurzus könyvek első kötetés olvasom újra. Mert kell. :-)

    Szép napot!

    Éva

    VálaszTörlés
  5. Agatha Christie: Peril at End House :) én is rajongó vagyok:)csinálunk könyvklubot?

    VálaszTörlés
  6. Krasznahorkai László : Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

    Pilinszky János: Keresztről keresztre

    Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak

    (ezeket és még másokat is így egyszerre)

    VálaszTörlés
  7. Genet-drámákat és AC-től az Örök éjt (brrr!!).

    VálaszTörlés
  8. én biza most a 3096 napot. Sokat morfondíroztam rajta, kell-e nekem, akarom-e, de kíváncsi voltam és bár még csak a felénél tartok, nem bántam meg. Nagyon érdekes látni ennek a helyzetnek a pszichológiáját, főleg az előzményeket...

    VálaszTörlés
  9. Salvador Dalí: Elrejtett arcok c. könyvét olvasom. Az írói stílusa Oscar Wilde-os, de még nem tudom megmondani, hogy megérte-e a ráfordított időt. Mindenesetre igai ínyencség!

    VálaszTörlés
  10. Komáromi Zsombor: Internet sikerkalauz

    VálaszTörlés
  11. Olaszország - National Geographic Útikönyv

    VálaszTörlés
  12. Celia Rees: Sovay
    Ha kell egy kis francia forradalmi kaland... ;o)

    VálaszTörlés
  13. Bulgakov: Mester és Margaratia... megint :)

    VálaszTörlés
  14. Vavyan Fable: A hold forró jegén (utolsó oldala)
    A.J. Cronin A kalapos kastélya

    Üdv: Egy zugolvasód:-)

    VálaszTörlés
  15. David Nicolls: Egy nap (addig nem nézem meg a filmet míg el nem olvastam a könyvet)
    Jane Austen: Sense and Sensibility (angol tanulás miatt, egyszerűsített változat, de sokszor puskázom a magyar fordítást)
    S persze mindig újra és újra AC, most éppen A ferde ház van soron. :-)

    VálaszTörlés
  16. Julia Child: Életem Franciaországban c. könyvét kezdtem el éppen. a soron következő pedig Ulickaja: Imágó.
    Jó ideje én se írok könyves témáról a blogomban...
    Nálad meg szoktam nézni az osztályzatokat a könyveknél...

    VálaszTörlés
  17. Clarissa Pinkola Estés: Women Who Run with the Wolves

    "Veletlenul" kerult a kezembe, nem ismertem se a konyvet, se az ironot, de mar az elso oldalnal - amikor elolvastam a szuleihez magyarul irt ajanlast -, majd leultem es nem volt veletlen, hogy eppen most kerult a kezembe :)

    VálaszTörlés
  18. Raana Raas: Csodaidők (sokadszor) imádom!
    Lévai Katalin: Karácsonyi égbolt (így Húsvét táján :)) ez viszont bátran kihagyható (ajándékba kaptam).

    VálaszTörlés
  19. Guillaume Musso: És azután... - Nekem tetszik (bár sok helyen lehúzták), éjjeli nem tudok aludni időszakokra tökéletes.

    John Elder Robinson: Nézz a szemembe - családi érintettség miatt "szakirodalom" gyanánt, de olvasmánynak is kitűnő.

    Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel - imádom. Ezt kellett volna előre írnom, ez az aktuális fő olvasmányom.

    VálaszTörlés
  20. Carlos Ruiz Zafón: Der Schatten des Windes - magyarul is megvan, A szél árnyéka címen. Ez olyan lenne, amit le se tudsz tenni, ajánlom nagyon. És persze játszom, egy Zazálea-táskáért mindig :D

    VálaszTörlés
  21. Nos, egyszerre többet, mert kell, meg mert akarom.
    Paolo Giordano: A prímszámok magánya
    Petőcz András: Másnap
    Ottlik:Iskola a határon
    Gion Nándor: Virágos katona Ez utóbbi kettő a kötelező, a másik kettő meg ... hát jók, na! De a kötelezők is jók ám.

    VálaszTörlés
  22. Kosztolányi Dezső: Pacsirta
    Nagyon szeretem!

    VálaszTörlés
  23. Jujj de jó játék...szeretem tudni hogy mások mit olvasnak:) Azt is szoktam kukucskálni hogy került e fel újabb elolvasott könyv az oldaladra:) Látom hogy Gavalda nem nagyon tetszett- rajta gondolkoztam a napokban-egyelőre nem merek rá befektetni!
    Tegnap fejeztem be pont két könyvet: a Harry Potter és a titkok kamrája, illetve a Daniel Glattauer: Hetedik hullám könyvét. Ez a Gyógyír északi szélre-nek a folytatása és mivel amikor annak a végére értem úgy éreztem magam mint akit jól pofánvágtak- gyorsan meg kellett szereznem a folytatását.
    Ja, és most a Móricz Zsigmond : Pillangó-Árvácska összeállításba kezdtem bele.

    VálaszTörlés
  24. Gyönyörű a táska, vétek lenne nem játszani érte :)
    Szabadidőm nagy részében (ami nagyon kevés) a tankönyveimet olvasom sajna.
    Ha egy kis erőre és bátorításra van szükségem, akkor Tamásné Kollár Magdolna: Isten tenyerén édesanyaként című írását forgatom.
    Ha véletlenül időm is van és kedvem is, és pusztán pihenni szeretnék, akkor Jilly Cooper könyveit olvasom, pár éve már elolvastam, mostanság újra kedvet kaptam hozzá, a Lovasok van soron (ponyvák között elég jó, aki szereti a lovakat és a zenét és a "ponyvát", annak tetszeni fog a sorozat)
    A gyerekeknek esténként: Wass Albert: Tavak és erdők könyve
    Szóval mindenevő vagyok és egyszerre általában sok minden van elkezdve.

    VálaszTörlés
  25. Richard Katz: Röptében a világ körül. Nagyapám könyve volt, 1927-ben adták ki, 1 pengő 80 fillérért vette. Érdekes utazás időben, történelemben és nyelvben egyaránt. (Túl azon, hogy egy világ körüli utazás kis novelláiból áll össze a kötet.)

    VálaszTörlés
  26. Szia!
    Jaj, de jó játék! Én egy kicsit talán "kakukktojás" vagyok, mert nekem az a munkám, hogy olvasok (szöveggondozás okán). Idén a 61. könyvnél tartok... Szóval most az ez évi olvasottakból/javítottakból emelnék ki néhányat, ami nekem tetszett. Lehet, hogy nem mindegyik jelent még meg, de akkor a napokban várható... :)
    Íme:
    Örkény István: Egyperces levelek
    Örkény István: Április (most jelent meg először!)
    Vajda Miklós: “ Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon”
    Michela Murgia: A lélekanya
    Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó...
    Elina Hirvonen: Legtávolabb a haláltól
    Darvasi Ferenc: Elválik
    Spiró György: Magtár
    Téa Obreht: A tigris asszonya
    James Joyce: Ifjúkori önarckép

    VálaszTörlés
  27. Arthur Hailey - Repülőtér :)

    VálaszTörlés
  28. Fejős Éva : Karácsony New Yorkban
    Köszönöm a lehetőséget, a blogom oldalsávjában (is) hirdetlek és a FB-is. (Berkesné Bihari Andrea) :)

    VálaszTörlés
  29. Jó kis játék :)
    Egyszerre olvasom:
    Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
    Ljudmila Ulickaja: Imágó
    Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata

    VálaszTörlés
  30. Most: Imogen Edwards-Jones: Hotel Babylon
    folyamatosan: Ranschburg Jenő: Szülők Könyve:-)))))

    VálaszTörlés
  31. Anna Gavalda: Szeretném, ha valahol valaki várna rám (sietnem kell vele, mert vissza kell vinnem a könyvtárba)
    Le Clezio: Terra Amata (most kaptam ajándékba)
    AC: A hét számlap rejtélye (belefér a táskámba)
    Kerstin Gier: Felettébb tisztességtelen ajánlat (mert mindig kell egy lityi-lötyi limonádé is)

    VálaszTörlés
  32. Az uj Ecot olvasom, sajnos nem ajanlom.De vegigolvasom, barmi lesz is. :-)

    VálaszTörlés
  33. Ken Follet A katedrális c. könyvét olvasom(igen, tudom, kicsit meg vagyok késve vele). Nagyon kellett már egy ilyen "kikapcsolós" - még tíz oldal, még öt, hol a fejezet vége? - típusú olvasmány, mert előtte A király beszéde egyáltalán nem tetszett.
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  34. J. M. G. Le Clézio: Az éhség ünnepei /Anyám könyve/
    Olyan érdekes lenne, ha a végén valami kis statisztikát is közzétennél erről, hogy mi az, amit a legtöbben olvasnak... Engem legalábbis nagyon érdekelne :))

    VálaszTörlés
  35. Frei Tamás: A bankár, eddig ajánlom mindenkinek :)

    Szakács Szilvia

    VálaszTörlés
  36. Ulickaja: Imago (Zöld sátor -oroszul) mivel magyarul nem tudtam megszerezni.
    Ja és reggeli szórakozásnak számtalan krimi. Mivel most kaptam egy kis Ipad-ot ahol válogathatok a könyvek között.

    VálaszTörlés
  37. Daphne du Maurier: The Infernal World of Branwell Bronte... De attól tartok félbehagyom, vagy a maradékot átlapozom, mert felejtős.

    VálaszTörlés
  38. Steve Berry A Templomosok öröksége. Végigolvasom, mert.. de még nem nyűgözött le.

    VálaszTörlés
  39. Nagy Bandó András: Sosem volt Toscana.
    Szomorú dolgokról,a szerző fanyar humorával.

    VálaszTörlés
  40. Kurt Vonnegut: Időomlás
    Hej, ha egyszer én is...Zazálea-táska-tulajdonos lehetnék!

    VálaszTörlés
  41. Dr Jekyll and Mr Hyde -angol nyelven, rövidítve
    Szép a táska! :)

    VálaszTörlés
  42. Benedek István : A ledöntött oszlop.Sokadszori nekifutásra,de akkor is kivégzem!
    A táskát pedig imádnám!

    VálaszTörlés
  43. Ez egy csodás játék, most Paulo Coelho: A Zahir az olvasmányom.

    VálaszTörlés
  44. Kétbalkéz, ám nagy csodálója a kézimunkáknak, játékra jelentkezik!
    Isabel Allende: A szerencse lánya
    Elmosódó önarckép
    ....és az összes többi
    Harlan Coben: El ne áruld senkinek
    ....stb.

    Jujjj, de izgulok!!!!!
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  45. Ronda Thompson: Egy vérfarkas szupermodell vallomásait olvasom :) Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  46. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  47. Vavyan Fable: Mesemaraton-Emlékfutam

    VálaszTörlés
  48. Szia!
    Gyönyörű ez a táska! :)
    Köszi egyáltalán a lehetőséget! :)
    A megosztás pedig természetes ;)
    http://ekszerkeszitesiutmutatok.blogspot.com/
    Jelenleg éppen két olvasás között vagyok. Tegnap este fejeztem be Rideg Sándortól az Indul a bakterházat. Mindenképp ajánlom, ha még csak filmen láttad. Hihetetlen jó hangulata van. Én sokszor hangosan kacarásztam rajta akár tömegben is. :)
    A következő könyvem pedig még kétesélyes: vagy Bohumil Hrabal Sörgyári capriccioja lesz a befutó, vagy Gárdonyi Gézától (hoppsz bocsi, 3 esélyes...:)) Az öreg tekintetes, vagy Az én falum. Ez majd vagy ma,vagy holnap este dől el.

    VálaszTörlés
  49. Szuper a táska!Köszi a lehetőséget!
    Lion Feuchtwanger: Rókák a szőlőben - már harmadszor.
    Én a Facebook helyett a blogomon osztanám meg, ha nem gond.
    http://e-subrosa.blogspot.com

    VálaszTörlés
  50. Most kivételesen itt válaszolok és nem fb-on. Hátha! :)
    Igazából egy ideje letettem mindkettőt, de a játék hatására most újra nekik álltam.
    1. Esze Dóra (igen, még próbálkozom vele, molyon egész sok pozitív véleményt írtak róla, bár ez nem mérvadó, de az Ötödik gyerekhez képest tetszett az eleje, szóval hátha ezt végig is olvasom:): Bodzagőz
    2. Kurt Tupperwein: Mit árul el a betegséged? (2011 elég tragikusan alakult és ez a könyv is talán segít a szemléletváltásomban)
    Juhééé, játék, fb-on persze Tóth Edinaként jól megosztom, mert pár ismerősöm úgyis kedvet kap. ;)

    VálaszTörlés
  51. Nagyon szép táska-elfogadnám!:)
    Én most éppen Jamie Oliver:Jamie konyhája c.könyvet olvasom-kizárólag evés közben:)Ma meg könyvtárba megyek és választok pár A.C.-t...meg még nem tudom mit.
    -blogomon hirdetem a játékodat!-
    Glória

    VálaszTörlés
  52. Szia! Még nemigen volt ilyen "komoly" táskám, leragadtam a tarisznyás, malaclopós fazonoknál. Új lehetőség! :) Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? Megunhatatlan, 3-szor olvasom... :)

    VálaszTörlés
  53. Jane Austen: A mansfieldi kastély

    VálaszTörlés
  54. Szia Rita!
    Én is olvasok egyszerre több könyvet is.
    Többek között Borisz Noszik Schweitzer könyvét (igen tudom, úgy két hónapja, de ez már csak ilyen).
    Edmondo De Amicis Szív c. könyvét a fiamnak olvasom fel - még a gyerekkori könyvemből.
    És olvasok egy izgi és mégis vicces könyvet A.J.Jacobstól, Az egy évem az Írás szerint c. könyvét. Az író elhatározza, hogy egy év alatt ki olvassa a Szentírást, és ebből bizony alakulnak is bonyodalmak az életére vonatkozólag. Persze vannak komoly részek is. De nekem nagyon tetszik, mert olvasatja magát. :)
    Ezek után megyek gyorsan megosztani a FB-n.

    VálaszTörlés
  55. Pettson és Findusz
    Táskából sosem elég, jöhet, ha nyerek:)

    VálaszTörlés
  56. Szabó Magda nálam nagy kedvenc, nemrég újraolvastam Az ajtó-t, (a film kapcsán) most pedig a Drága Kumacs! c. levelek Haldimann Évának kötetét.

    VálaszTörlés
  57. Frank E. Peretti: Ez élet sötétsége
    Nagyon tuti a táska! Köszi, hogy játszhatok!:)

    VálaszTörlés
  58. Nick Hornby: A meztelen Juilet; Greet Kimpen: A kabbalista; Emile Ajar: Előttem az élet. A legutolsót nagyon-nagyon ajánlom. És tudnék még pár remek könyvet javasolni, amit mostanság olvastam. Megírjam mailben?
    Anna

    VálaszTörlés
  59. Most épp Audrey Niffeneggertől A Highgate temető ikreit olvasom, utána pedig A katedrális folytatása következik. :)

    VálaszTörlés
  60. Még jó, hogy nem maradtam le! Frances Mayes: Napsütötte Toszkána. Van benne egy nagyon jó citromos recept, azt biztos hogy kipróbálom.

    VálaszTörlés
  61. Én épp Abe Kobó A homok asszonya c. könyvét olvasom! (: Ajánlom figyelmedbe, ha még nem olvastad volna! :)
    No meg nem mellékesen a román háziolvasmányomat kínzom már hónapok óta. :K De mióta azt elkezdtem, kiolvastam 2-3 Agatha Christie könyvet is... na igen, minden mással haladok, csak azzal nem, amivel kéne. ^^ Szokott ez így lenni. :D
    Amúgy játék van nálam is. :)

    VálaszTörlés
  62. Köszi a lehetőséget! :)
    A táska nagyon-nagyon szép!
    Hátha ... :)
    Lara Adrian: Az éjfél árnyai - rajongói fordítás :))

    VálaszTörlés
  63. Ulickajától az Imágot, mégcsak az elején tartok, de tetszik.

    VálaszTörlés
  64. Épp két könyv között vagyok!
    Most fejeztem be Jane Austen: A mansfieldi kastély c. könyvét, ami régi tervként az első olvasott könyvem Austen-tól! Érdekes világ és erkölcsi morálok... (A filmet meg ne nézzétek, mert teljesen eltér a könyvtől...) A könyv jó, de a film teljesen agyoncsapja!

    A következő egy kölcsönkapott könyv lesz:
    Pál apostol-Utazás téren, időn és hangokon át (Könyv és CD). Ez egy interjúkötet teológusokkal, költőkkel, zenészekkel, történészekkel... Kíváncsi vagyok milyen lesz!

    VálaszTörlés
  65. Általában kettőt olvasok, most is:)
    Dr. Richard Wiseman. Szerencseiskola
    Lezsák Levente: Emerson & Tsa

    VálaszTörlés
  66. Most újra egy régebbi olvasmányt vettem elő, mert szívemnek kedves, szórakoztató és nagyon szeretem.
    Robert Merle: Franciahistória

    VálaszTörlés
  67. ezt hallgatom:
    Téa Obreht: A tigris asszonya
    Kathryn Stockett: A segitseg
    ezt olvasom:
    Lela Nagri: Knitting lessons
    Salman Rushdie: Luka and the fire of love
    es akkor meg bele sem kezdtem mi mindent hoztam meg ki a konyvtarbol...
    jo olvasni kit mi erdekel...koszi

    VálaszTörlés
  68. Hát azt hiszem utoljára alsós koromban volt, hogy egyszerre csak egy könyvet olvastam! :-) Szerencsére, ahogy látom nem vagyok ezzel egyedül! A mostani "sorozatom":
    Salty: Bellum Atlantis
    Wass Albert: A funtineli boszorkány (másodszorra)
    Stephen King: A Búra alatt
    Frei Tamás: A bankár

    VálaszTörlés
  69. Ez a játék már a hozzászólások, és a különféle olvasmányok bogarászása miatt is érdekes. Köszi!

    VálaszTörlés