2012. április 12., csütörtök

(elnézően) mosolyogva

Én rosszul tájékozódom, a háznál lévő férfi viszont annyira remekül, mintha neki is lenne beépített mágnes a fejében, idegen városban is tudja, hogy hol vagyunk, merre megyünk, mond olyanokat magas házakkal szorosan körbeépített utakon haladva, hogy a Duna tőlünk keletre van, én meg ilyenkor nézek, hogy egyáltalán hol a kelet, nemhogy a Duna, a kettő meg együtt pláne. 
Én általában eltévedtem a business trip-ek során, Brüsszelben egyszer rendesen, Amszterdamban csak először, Prágában viszont megint csak nagyon, de ott velem volt a lengyel és a török kollegina is, így aztán én nem tévedtem el, csak hagytam magam sodortatni. Egy idő után Zoltán lerajzolta nekem az utakat, honnan hová, de nem ám térképen, mert elég hamar bebizonyosodott, hogy nem látom át teljes egészében őket, hanem papíron kaptam személyre szabott bédekkert.
Még az is megesett, mert bátor voltam, még inkább kíváncsi, hogy a stockholmi reptérről nem taxival mentem a szállodába, ami a legegyszerűbb és számomra leggyorsabb* módja a célállomás elérésének, hanem ezzel, mert 200-zal menni ismeretlen terepen, az nekem való, különben is vagány vagyok. A baj csak akkor érkezett, amikor kiszálltam, mert fogalmam sem volt, hol vagyok, pedig itthon még tudtam. És akkor igénybe vettem a telefonos segítséget, Zoltán pedig türelmesen sorolta, mit és hogy. De legfőképp, hogy hol. És semmi esetre sem ott, ahol én. :)

Ez pedig azért jutott eszembe,  mert az édesapjától kapott egy GPS-t, ez olyan férfidolog lehet, a nők egymásnak biztosan nem adnának ilyen kütyüt, de lehet, hoyg csak nekem nem jut eszembe.  És akkor ő, aki mondom, bárhonnan bárhová és térkép nélkül,  úgy ment fel a faluba, hogy beírta az indulást, majd a megérkezést is, bár megjegyzem, ez a betáplálás több időbe telt, mint maga az út**, megtette az 500 métert oda,  meg vissza is, majd átment a szomszéd faluba is, ahol 125-ször járt már, de képes volt a kert közepén állva beírni a címet, miközben én meg csak vihogtam. A kütyü bent nem hajlandó működni, legalább addig szívjon friss levegőt, ki autóba ül.
És nyomkodja. A Bélát. Mert valamiért ez is férfi, nem nő.

*legbiztosabb

**vö. :nem a cél a fontos, hanem az út

14 megjegyzés:

  1. Megnevettettél... ismét... sokadjára.

    VálaszTörlés
  2. az jó! de melyik részével, az enyémmel vagy Zoltánéval?:)

    VálaszTörlés
  3. Én imádom a gps-t, főleg, mikor összezavarom, hallgat, majd hozzám igazodik. Tavaly nyáron pl. kipróbáltam Tatabánya felé, már az induláskor másfele akart menni. Még jó, hogy tudtam az utat. Eddig anélkül is odataláltam mindenhova, de nekem is kellett, mert lépést próbálok tartani az új kütyükkel, amíg még lehet.

    VálaszTörlés
  4. Pont most irtam a térképekről :) nálunk egyebként fordítva van, idegen városban én látom át hamarabb, mi merre, TB kezdi megszokni/megszeretni. Gps szerűség nekem a telefonomban van, nem mondja, hogy merre kell menni, de tudom követni, hol vagyok, nagyon szuper, ha ismeretlen helyre kell először menni.

    VálaszTörlés
  5. Enyém Gábor. :-) Még sose tévedtünk el, csak ha Z. felülbírálta. De én Gábor nélkül sem szoktam, Z. viszont térképpel is. :-)Ehhez képest nagyon érdekes, hogy ahol már járt egyszer, azt tökéletesen tudja, sok év után is.

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon aranyos sztori. :) Egyébként meg irigyellek az eltévedéseidért. :)) Brüsszel, Amszterdam, Prága, Stockholm... Én is ilyen helyeken szeretnék, ha már muszáj, nem Karakószörcsögön. :D
    Az meg teljesen normális, hogy nem érzed a keletet, hisz Zoltán úgyis tudja merre van, és kiegészítitek egymást. Amiből az egyiknek kevesebb van, abból a másiknak több. Ez nyilvánvaló. :)))

    VálaszTörlés
  7. Trudi: én nem annyira, de én nem vezetek, és mivel soha nem voltam masinaszaki, megelégszem, ha a egyebekben tartok lépést a világgal:)

    NH-né: az a fontos,hogy egy párból az egyik tudja,merre vagytok, szerintem:DDDD


    Ercsu: sztem ez viszont valami baromi jó memóriára vall, nem? mást is így jegyez meg? hogy te nem szoktál eltévedni,én azon nem lepődöm meg, cseppet sem! :)


    Dorka: neked mindjárt postot írok!

    VálaszTörlés
  8. Nálunk úgy zajlik, hogy az uram a GPS-t nézi, én meg térképen ellenőrzöm... Persze, tudom, hasznos az, csak hinnem kéne végre neki.

    VálaszTörlés
  9. Jó, jó, értem én. :) Nem is tudom, mernék-e egyedül.... Ah, 20 év az 20 év. Azt hiszem, csak a bioGPS-emmel. :)

    VálaszTörlés
  10. Zazim, ez az írásod így együtt, mindenestül volt kedvemre való. Láttam ahogy Zoltán pötyögi az útvonalat komoly műgonddal, és láttalak téged kuncogni.
    Belegondolva, minden írásod annyira filmszerű számomra. Igen, látom mindig az arcokat, a mozdulatokat. Hát így tudsz te írni. Éppen ideje lenne könyvbe foglalni ezeket a képeket.

    VálaszTörlés
  11. szaberka:minket ma mindenáron az autópályára akart terelni.sokszor.:)

    Dorka:milyen 20 év????

    Mici: ne is mondd,ez nekem fájó téma, drága Mici

    VálaszTörlés
  12. Ja, az a mi 20 évünk. :) Csak arra írtam, hogy nem mernék egyedül menni, összenőttünk. :) És csatlakozom: írj könyvet!

    VálaszTörlés
  13. még egy kicsit mondjátok... :)

    menni én se mennék, de ez munka volt mind:)))

    VálaszTörlés
  14. Nagyon mosolyogtam én is, és nagyon láttam lelki szemeim előtt az egész sztorit.
    Jaj. Viszont nekem már végre repcsire kellene ülnöm, már csak azért is, hogy kipróbálhassam ezt a csodavonatot.
    Csak az indokon kívül még kellene valami nagyon fontos. Pénz. Pedig én bizony szeretnék arra a sárga vonatra ülni, és 200-al repeszteni. de még összejöhet. :)

    VálaszTörlés