2011. augusztus 2., kedd

Cinikusan,

vitriolba mártott tollal azt akartam írni, hogy

Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,


mert ilyen a humorom mostanában, ilyen kis vicces vagyok, és akkor még szerettem volna ezt a témát alaposan kivesézni, hogy milyen szar vacak az idő, én ezt mennyire nehezen, satöbbi, jó, most is leírtam, de csak jelzésértékűen, tudnám én ezt fokozni, de rádöbbentem, hogy olyan vagyok, mint egy öregasszony, egy angol öregasszony, kizárólag az időjárásról tudok beszélni, hát hová keveredtem és mi lett belőlem. Persze, borzasztóan sajnálom magam, mert önző is vagyok, ez van, napenergiával működöm, de azért emlékszünk még arra, amikor a hőségben a forró homokba akartam dugni a fejem, tehát gyakorlatilag tökmindegy, ha én panaszkodni akarok, akkor tudok is.
Na de most váltás van, nem lesz  időjárás blog, nem akarom itt megtárgyalni a napi csapadék- és hőmennyiséget, ezeknek rám tett negatív hatását, majd csak valahogy elvergődöm a következő nyárba, már ha lesz még itt nyár valaha. Egyébként pedig odáig fajult a dolog, hogy komolyan fontolóra vettem, legyek-e alkoholista, igen, ez elhatározás kérdése nálam, mert a FB-on volt valami kérdőív, hogy finnülök-e rendesen, mert ha pl. nemtudommennyi vodkát iszom, akkor már igen, és akkor elgondolkodtam, hogy tényleg, még nem finnülök, sürgősen tegyünk valamit ellene, elvégre nálunk is milyen sötét van napközben is, a finneknél is, de ők sokat isznak és milyen jól bírják ezt, tehát ha iszom, akkor én is jól fogom bírni. Ez a Zazálea-féle szillogizmus, kicsit sánta, de hátha igaz.
Aztán rövid és gyenge kísérlet után letettem róla, mert nem jó mégsem, nem nekem való, viszont este több év után felmentem ide és miután megvertem ezt-azt, egész jó kedvem kerekedett, tehát igaziból nekem nem alkohol kell, hanem csata, lehet nekem stratégiai játékokat (is) ajánlani, aztán meg majd csak beköszönt az ősz, nem igaz?,s akkor nem kell várni a meleget, meg napot, meg ilyen haszontalan dolgokat.

Túlélési tanácsok nyarat váróknak rovatunkat olvashatták.

8 megjegyzés:

  1. És mit szól hozzá, Mrs. Zaza, hogy Miss Carpenter a szomszédban megint új kalapot vásárolt? Hát hová vezet ez, mondja meg?!

    VálaszTörlés
  2. rózsaszínt és tollasat az ő korában...!

    VálaszTörlés
  3. De ott lesz még pl. a vénasszonyok nyara.

    Finnek nem lennél jó, ahhoz túl sokat beszélsz/írsz.

    Attól, hogy isznak, nem jó nekik, sőt. :-))

    Én olaszból kapott házi limoncsellót szopogatok néha, amíg tart. Aztán van még egy kevés őrségi mézespálinkám.

    ...és momentán egy kalap is kéne.

    Más nem jut eszembe most.:-)))

    Maradok...

    VálaszTörlés
  4. te, Gabi, az már most van,te! (mármint a vénasszonyoké, ez már az)
    :D

    VálaszTörlés
  5. Szóval,most van a vénasszonyok nyara,azt mondjátok? Hát jó.....Mára nálunk olyan fincsi meleg lett, tegnap még a téli zoknimban járkáltam itthon,időnként kettő pulcsiban...
    Lehet,hogy az angol kisasszonyok korában volt ilyen szélsőséges az időjárás ,nem? biztosan okkal beszéltek róla annyit, vagy téma híján.:)

    VálaszTörlés
  6. :))))))))))))))))))))))))))))))))
    amúgy meg :(

    VálaszTörlés
  7. ...ette fene! Huszonéve, amikor csíki lettem, még így mondták az ittlakók: Az idén a nyár szerdára esett.

    Hoztam verset is.

    Szőcs Kálmán: Az idén nem lesz nyár

    Fehér ég reszket rongy-tócsák vizén,
    Másodszor nem költ már a gerle,
    És szürkületkor szürke nyáj vonul
    Kinyíló csillagot legelve.

    Rugóra jár reggel kezünk, szavunk,
    Szokásból ébreszt föl az óra,
    Borzong a táj, a nap ködös kolonc,
    Rádől a lomha nappalokra.

    Mi ez, mi ez, hát merre jár a fény?
    Idő-tudós méricskél bölcsen,
    Megnyugtat, hogy csupán időleges,
    S várunk a híg, idős esőben.

    Megváltozik egy nyárra a meleg,
    A bor íze s a szénaillat,
    S ha majd nagyon megrémülünk, nem lesz,
    Ki biztatón álomba ringat.

    Az idén nem lesz nyár. Csak én hiszem:
    Ez észak-évszak lelkünk szépre mossa,
    S jövőre büszkén öltözik megint
    Pipacsunk festetlen pirosba.

    VálaszTörlés
  8. És ahhoz az érzéshez mit szólsz, amikor a 700 km-re lévő 7 napos nyaralásból KETTŐN süt a nap, a többin esik az eső???? (a hatodikon feladtuk, és hazajöttünk) :((

    VálaszTörlés