Minden be-és rávezetés nélkül mondom, hogy a könyv olvasása közben végig retro hangulatban voltam, ebben (gondolom én) szerepet játszhatott az is, hogy én úgy tippeltem, a 70-es években játszódik a történet.Végig motoszkált bennem egy érzés, hogy ismerős, ismerős, mármint nem a történet, hanem az egész, a hangulata, végül Palotai Borisnak nyújtottam kezem, van-e, ki emlékszik még rá? A moly-on pedig utána ajánlották, tehát nem véletlen az érzés.
És akkor arról a furcsaságról beszéljek-e, mert kell rajta vihorásznom, hogy javarészt a Sándor Erzsi hangján hallottam a könyvet*, mintha ő lett volna a narrátor, a könyv első felében mindenképpen, a közepe táján elhalványodott elhalkult, s mire rádöbbentem, hogy eltűnt, addigra vissza is tért, de ez azért érdekes, mert kb.a könyv is ebben a hullámban érdekelt, az első 100 oldal igen, utána kevésbé (néha egyáltalán nem), a vége megint igen, tehát azt a nagyon releváns megállapítást tehetjük, hogy a Sándor Erzsi hangoskönyve tulajdonképpen tetszett.
*hangok a fejemben, még nem tudom, nevethetek-e rajta vagy sírnom lenne ildomos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése